Year Walk - a játék, amihez külön enciklopédia kell
Furcsa játékokból eddig sem volt hiány, most pedig egy újabb érkezik, de legalább saját enciklopédiával.
Furcsa játékokból eddig sem volt hiány, most pedig egy újabb érkezik, de legalább saját enciklopédiával.
Jól ismert társasjátékok kapnak új témákat a USApoly bevásárlásának köszönhetően.
Egy amerikai demokrata képviselő azt állítja, tudományos bizonyítéka van arra, hogy az erőszakos videojátékoknak semmi köze a fegyveres visszaélések aránytalanul nagy számához.
Crysis 3 a címlapon, Blur és Singularity teljes játékok a két korongon, reszkethet az újságos.
A Star Trek és az új Star Wars rendezője tisztában van az adaptációk problémáival, de már van is ötlete a megoldásra.
David Cage, a Beyond: Two Souls rendezője megerősített több, a játékkal kapcsolatos lényegi információt, valamint megosztotta velünk véleményét a használt játékokról is.
Legalábbis ez a véleménye egy kaliforniai szenátornak, Leland Yee-nek.
Többek között a legutóbbi öt Silent Hill játékért felelős Tomm Hulett immár máshol folytatja karrierjét.
Szépen lassan szétszéledtek a játékok, a Toy-Head-Quaters pedig nincs többé. Érdekel a múlt? Mi így búcsúzunk a 24 évet élt kiadótól.
A városmenedzselős játékok koronázatlan királya márciusban visszatér, de előtte még kóstolót kaphatunk nagyságából.
A hardcore stratégiai játékok fáklyahordozója következő generációs konzolokra fejlesztene, miközben kiosztja az egész szakmát. Még a Valve is megkapja a magáét.
Ingyenesen játszhatjuk az egykori klasszikusokat némi reklámszünetért cserébe.
Valóban a játékok miatt leszünk erőszakosak? Obama kiderítené.
Amikor még a Windows 8 csak a tervezőasztalon létezett, pletykálták, hogy eljön ez a lehetőség, de sokan nem így számítottak rá.
Az ingyenes online szerepjátékok egyik legizgalmasabb címének ígérkezik a Wizardry Online, épp ezért sajnálatos, hogy a rajongóknak még várniuk kell.
Egy 10 országra kiterjedő vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy a videojátékok elterjedtsége nincs összefüggésben a lőfegyveres gyilkosságok számával.
Aki ragaszkodik a dobozos játékokhoz, tegyen kivételt a The Walking Dead esetében.
A nagy sikerre való tekintettel tovább tart az akciósorozat, így olyan címeket vehetünk meg olcsóbban, mint például a Witcher, Portal, Hitman, Borderlands, Batman, vagy Dishonored.
Ezúttal nem filmekre, vagy képregényekre épülő játékok készülnek a Warner kezei között, hanem egy saját sorozat, sajátos módon.
Varázsütésre kerültek le játékok a virtuális üzlet polcairól. A kiadó termékeinek indokolatlan eltűnése akár végleges is lehet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)