S.W.A.P - egy FPS, ahol senkinek nincs fegyvere
Aki már túl könnyűnek érzi az FPS játékokat úgy, hogy bármikor csak úgy lepuffanthatja a másikat, annak a S.W.A.P egy érdekes alternatívát jelenthet.
Aki már túl könnyűnek érzi az FPS játékokat úgy, hogy bármikor csak úgy lepuffanthatja a másikat, annak a S.W.A.P egy érdekes alternatívát jelenthet.
Ismét eljött az ideje, hogy az Xbox Live Gold tulajdonosok bezsebeljenek pár játékot ingyen. Ezúttal is elég erős a választék.
Egy a megunhatatlan Breaker játékok közül, és egy autóverseny is keveredett a mai leárazások közé.
A PlayStation Vita, PSP és PSX játékok futtatására, illetve a Remote Play használatára képes kütyü novembertől az európai boltok polcain is megtalálható lesz.
Boldog születésnapot kívánhatunk az egyik legrégebbi videojátékokkal foglalkozó cégnek. El sem hiszitek, hány éves lett ma.
A Tokyo Game Show látogatói szavaztak az ott bemutatott legjobb játékokról, a szavazás pedig szinte kizárólag PlayStation-exkluzív címeket hozott ki győztesként.
Mostantól minden GameStar olvasó olcsóbban vehet néhány játékot, a Microsoft megvette azt a címet, ami eredetileg nem is érdekelte, és kiderült, hogy mi is az a GamerGate. Közben a Tokyo Game Show is hozott néhány érdekességet.
Egy ideje már keresik az igazi otthonukat, most pedig úgy néz ki, hogy Texas fog emléket állítani a videojátékok történelmének.
Aki azt hitte, a Goat Simulator nem futna iOS-en és Androidon, az most kénytelen elismerni tévedését. Sok jó játék jött az elmúlt héten, ismét összeállítottunk egy listát.
Az ember azt hinné, hogy a csak a játékokat tologatják ide-oda. Most már a játékokból készült filmeket is.
Az Nvidia egy 24 órás világkörüli rendezvénnyel ünnepli a PC-s játékok korát, ahol rengeteg verseny, live stream és nyereményjáték várja az érdeklődőket.
Már zajlik a Tokyo Game Show és folyamatosan érkeznek az új információk a legjobban várt játékokkal kapcsolatban. Most egy új Bloodborne trailer jött.
A Civilization játékokat és a Minecraftot összeházasító mod akkora siker lett, hogy egy stúdió úgy döntött, hogy elkészíti különálló címként. Jön a Piraxis.
Mi megmondtuk, hogy a GameStar Plus több mint egy melléklet: a GameStar magazin vásárlóit minden hónapban komoly leárazások is várják!
A havonta érkező játékok számát nem fogja befolyásolni a versenyjáték megjelenése - jelentette be a Sony.
A Microsoft állítólag jelenleg is azzal kísérletezik, hogy böngészőből tegye játszhatóvá az Xbox 360-as és Xbox One-os játékokat. És még csak az Internet Explorer sem lesz kötelező.
Elég abszurdnak hangzik, nem? A kutatók ezúttal a szokásos hipotézis ellentétével kezdtek neki a már sokszor átbeszélt téma vizsgálatának.
Napjaink legidegesítőbb trendje a kevesebb hírverést kapott játékokat sem kíméli.
Pókember egy mérsékelten érdekes játékban küzd a Baljós Hatos ellen, a zseniális és gyönyörű Valiant Hearts: The Great War pedig már mobilon is játszható.
Az androidosok ismét a Humble Bundle-lel szedhetik meg magukat kiváló játékokkal, de a Square Enix is folytatja a tegnap megkezdett leárazási hullámot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)