A Microsoft napokon belül összeül az EU-val, hogy megmentse az Activision-akvizíciót
A redmondiak a hatalmas ellenszélben sem adják fel, hogy nyélbe üssék a felvásárlást.
A redmondiak a hatalmas ellenszélben sem adják fel, hogy nyélbe üssék a felvásárlást.
Úgy tűnik, hogy a japán cég fejesei beugrottak egy kávéra a rivális Microsofthoz.
Itt az ideje, hogy egyesítsétek csapataitokat, akár melyik szerveren is lakjanak azok tagjai.
Cseppet sem meglepő módon a hivatalos kommunikációban kizárólag a szolgáltatás előnyeinek jut hely.
Újabb monumentális projektünk készült el, melyben ezúttal az első Diablo születésének történetét tárjuk fel közel 2 teljes órában.
Úgy tűnik, hogy idén már a valóságban is megfőzhetjük a HP- és a mana potikat.
Az Activision Blizzard negyedéves jelentése szerint ugyan a Dragonflight kezdeti számai gyengébbek, de bőven van miért örülni.
Még ma este be fog futni egy méretes Overwatch 2 frissítés, ami rengeteg változtatást és extrát hoz magával
Mára minden nagyobb trösztellenes szervezet felvonult a Microsoft ellen, nagyon nehéz dolguk lesz, amíg övék lesz a Call of Duty.
Még nagyobb veszélyben van az Activision Blizzard felvásárlása, mint eddig volt, aggódik az Unió a Call of Duty miatt.
Üdvözöl mindenkit a Trading Post, ami számos újdonságot hozott Azerothra - és egy egyéves grindot, amitől nem lett mindenki ugyanolyan vidám.
Érdekes érveléssel győzködi a versenyhatóságot az Activision egyik fejese arról, hogy ne blokkolják a Microsoft felvásárlási szándékát.
A Blizzard Entertainment kénytelen volt elvenni a WoW-ot egy jelentős méretű közösségtől, és mi videón láthatjuk, milyen volt a búcsú pillanata.
A redmondiak a PlayStation gyártóját is felhasználnák az igazuk bizonyítására.
A Blizzard mobilos szerepjátéka egy nagyon erős év elé néz: minden tekintetben nagy bővítések várhatóak.
Birmingham nem volt hajlandó megfelelni a kvótának, felszólalt az egész dolgozóértékelési rendszer ellen, a vége pedig felmondás lett.
A Blizzard (egyelőre) kénytelen lesz kivonulni Kínából, de a Tencentnek szerencsére már megvan a válasza a kialakuló hiányra.
A két cég között annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a kínaiak egy szerencsétlen szobron töltötték ki haragjukat.
Fontos piacról kénytelen kivonulni a cég.
Satya Nadella a 69 milliárd dolláros üzletről és MI-vel turbózott Xboxokról is beszélt a davosi Világgazdasági Fórumon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)