Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 181

Újra bajban az EA

Hír | 2005.12.05 16:06

A Yahoo! forrásai szerint egy bizonyos Pernell Harris nevű úriember pereli az EA-t, ugyanis elmondása szerint a Madden NFL 06-ban több olyan újdonság is feltűnik, ami bizony az ő fejéből pattant ki. November 28-án a kaliforniai legfelsőbb bíróságon elmondta, hogy még annó 2003-ban tárgyalt az EA-vel egy "Heart of a Champion" című játék kapcsán, melyben a Madden sorozat játékaiban található dolgok kaptak volna helyet. A sorozat játékai minden idők egyik legsikeresebb játékainak számítanak. Csak 2004-ben az NFL által hozott nyereség 232 millió dollárra tehető, és ebből látszik, hogy várhatólag Pernell Harris sem valami kis kárpótláson jártathatja az eszét. Ejnye EA...

A nagyreményű Xbox 360

Hír | 2005.11.09 07:34

A Microsoft valóban magasra tette a mércét, derült ki egy friss bejelentésből. A cég elmondása szerint a november 22-én esedékes, észak-amerikai Xbox 360 indítás után három hónappal, már 3 millió (!) példányt akarnak értékesíteni a játékgépből. Bryan Lee a Microsofttól azt is elmondta, hogy ugyanezen idő alatt a konzol, a játékok, a perifériák és online szolgáltatásokból bejövő nyereségük ugyanezen időszak alatt előreláthatóan 1,5 milliárd dollár lesz. A cégóriás célja, hogy 2006 júniusáig 4,5-5,5 millió konzolt értékesítsen. Na erre kiváncsi leszek...

Tovább dagad a Vivendi

Hír | 2005.09.14 09:46

A Vivendi Universal legfrisseb jelentéséből az derül ki, hogy a kiadó veszteséges működésből nyereségesbe csapott át. 2004 első felét ugyanis 168 millió eurós hiánnyal zárta, míg az idei év első felét 13 milliós többlettel. A nettó eladások jószerével növekedtek, amit természetesen a World of Warcraftnak köszönhetnek elsősorban (augusztus végi adatok szerint több mint négymillió aktív játékostáborral rendelkezik a játék).

DICE eredmények

Hír | 2005.08.10 17:49

Amint a Battlefield 2 elérte az 1.2 millió eladott példányt, az azt kiadó DiCE nyilvánosságra, hozta az idei év első felében elért eredményeit. Ezek alapján az első félév bevétele 102.6 millió dollár, ami az adott időszakban 13%-os visszaesést mutat, ugyanis a cég tavaly ilyenkor 118.2 millió dolláros bevétellel büszkélkedhetett. Ennek ellenére az utóbbi félévben sikerült 20 milliós nyereségre szert tenni, ráadásul a második negyedévben, vagyis a legutolsó időszakban 29%-os növekedés tapasztalható az eladásokban is, amelyek a következőképp alakultak:

  • Battlefield 1942 (2,070,000 darab)
  • Battlefield Road To Rome (640,000 darab)
  • Battlefield Secret Weapons (480,000 darab)
  • Battlefield Deluxe (370,000 darab)
  • Battlefield Vietnam (1,220,000 darab)
  • Battlefield Anthology (260,000 darab)
  • Battlefield 2 (1,130,000 darab)

  • Activision pénzügyi rekordok

    Hír | 2005.07.29 14:01

    Az Activision sikeresnek értékelte az év első felét mivel a június 30-val bezáródó időszakban nem kevesebb, mint 241,1 millió amerikai dollárt sikerült bezsebelnie, ez 29,8 millióval több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A bevételek növeléséhez nagymértékben hozzájárult a Madagascar, a Fantastic 4 és az XBOX-ra és PS2-re megjelent Star Wars Episode III: Revenge of the Sith. A sok fontos cím mellett kiemelték, hogy az igazi aranytojást tojó tyúknak mégsem ezen játékok bizonyultak, hanem nem éppen meglepő módon a Doom3 XBOX-os megjelenése hozta a legtöbbet a konyhára. A cég gazdasági emberei további nyereségemelkedést várnak az év második felére.

    Felére csökkent a Samsung nyeresége

    Hír | 2005.07.15 23:33

    Közel felével, 46 százalékkal esett vissza a Samsung Electronics negyedéves nyeresége, mivel a vállalat két legfontosabb termékén, a mobiltelefonokon és a memóriachipeken egyaránt csökkent a nyereséghányad. Az eredmények megfeleltek a Samsung várakozásainak. A vállalat vezetői erős második félévre számítanak, ahol a digitális kamerákba és zenelejátszókba szánt chipek iránti kereslet emelkedése várható. A Samsung a második negyedévben 13 milliárd dollárnak megfelelő koreai won forgalom mellett 1,62 milliárd dollár nyereséget ért el, míg egy évvel korábban a forgalom 9,3 százalékkal, a profit pedig 46 százalékkal volt magasabb. A nyereségadatok némileg felülmúlták az elemzői várakozásokat. Az első negyedévhez képest azonban némileg nőtt a nettó profit annak ellenére, hogy az üzemi eredmény 23 százalékkal visszaesett. A Samsung 2004 eredményei elején szárnyaltak igazán, ekkor mind a memóriachipek, mind a mobiltelefonok, mind pedig a szintén jelentős forgalmat adó laposkijelzők ára viszonylag magas volt. Azóta azonban mindhárom szegmensben erőteljes árcsökkentés volt érezhető, ami rányomta a bélyegét a gyártók eredményeire. A Samsung forgalmának legnagyobb részét kitevő üzletág a mobiltelefonos részleg, amely a tavalyi második negyedévben elért 16 százalékos üzemi eredményhányaddal szemben most csak 12 százalékot tudott felmutatni. A második negyedév alatt a Samsung 24,5 millió mobiltelefont adott el, 1,8 millióval többet mint a tavalyi év azonos időszakában és közel ugyanannyit mint az első negyedévben. A Samsung a Nokia és a Motorola mögött a világ harmadik legnagyobb mobilelefon-gyártója. Továbbra is a félvezetőgyártó üzletág a legnyereségesebb az összes közül, noha a divízó üzemi eredményhányada a tavalyi második negyedévben elért 47 százalékról és az első negyedéves 31 százalékról 26 százalékra esett vissza. A Samsung bejelentése szerint a PC-kbe szánt DRAM chipek szegmensében igen erőteljes az árverseny, a flash memóriák eladásai és nyereséghányada azonban továbbra is erős maradt. Thanks HWSW.

    Szerveződnek a kiberbűnözők

    Hír | 2005.07.12 21:52

    A McAfee által készített virtuális kriminológiai jelentés feltárja a számítógépes bűnözők hierarchiáját, valamint az általuk felhasznált új eszközöket. A McAfee szerint a kiberbűnözés vállfajai közül az adatlopás okozza a legnagyobb kárt, de a legnagyobb költséget a vállalatok számára még mindig a vírusok terjedése okozza. Az egyes felhasználók adatainak ellopásán túl a vállalatok titkos információi is lehetnek célpontok. Amíg a vírusok egyszerű bizonyítási kísérletekként kezdték, mára a bűnözők elsődleges eszközeivé váltak. Számos bűnöző gépek ezreit megfertőzve hoz létre "droidhálózatokat", amelyek ezentúl egységes támadások intézésére alkalmasak. Ilyen hálózatok már akár 200-300 dolláros óradíjért is bérelhetőek. Az internet ugrásszerű üzleti felhasználásának robbanásszerű megnövekedése szintén vonzó területté tette a bűnözök számára – 2004-re az e-kereskedelem 70 milliárd dolláros forgalmat jelentett, ami 24%-os növekedés 2003-hoz képest. A jelentés kitér az amatőr elkövetők professzionális virtuális bandákba szerveződésére is. 2000 előtt magányos bűnözők követték el a számítógépes bűncselekmények többségét, többnyire azért, hogy ismertséget vívjanak ki a virtuális világban. Az elmúlt években azonban az amatőrök mellett színre léptek a profi bűnözők is. Ennek oka a nagy pénzügyi nyereség, amelyet az internet segítségével viszonylag kis rizikó mellett elérhető. Az "Operation Firewall" fedőnevű akció során az amerikai és kanadai hatóságok 28 ember letartóztatását jelentették be hat országban, akik egy szervezett bűnözői csoport tagjai voltak. A csoport hitelkártyaadatokkal kereskedő weboldalakat üzemeltetett, összes 1,7 millió kártya adatait vették és adták tovább. "Ahogyan a vállalatok az egyre inkább hálózati és információalapú gazdaság felé fejlődnek, úgy nő a bűnözők előtt álló lehetőségek száma is, hogy kihasználják a hálózatok sebezhetőségét" -- mondta Chris Christiansen, az IDC program alelnöke. "A bűnözők kilétének és támadási módszereinek megértése nagyszerű betekintést enged a telepítendő biztonsági rendszerek és szabályzatok iránti igényekbe."

    Truckers Tycoon

    Hír | 2004.10.18 18:17

    A Truckers Tycoon neve alatt egy gazdasági stratégiát ismerhetünk meg. A játékban a tömegközlekedés császáraként saját cégünk érdekeinek legmegfelelőbb döntések hozatala, tőkénk növelése, a vállalat nyereségessé tétele a feladatunk. Természetesen olyan "problémákba" is ütközünk majd, mint az autóparkoló kiépítése, vagy a mindennapi herce-hurca, amelyekről a végén azt sem tudjuk micsoda. További infó itt.

    Drágás a PSP?

    Hír | 2004.06.10 09:37

    Nem, most kivételesen nem arról van szó, hogy mennyire drááágaszáááág a Sony piciny kézi konzolja. Tény, hogy igencsak ígéretes, ám hosszú találgatás után befutott egy új forrás, aki szerint nem is lesz olyan olcsó a kütyü. Az ATARI atyaúristene azt állítja, hogy akár 500 dollár is lehet, ami a jelenlegi középárfolyam szerint 104,791 Ft. Természetesen ehhez még hozzájön majd az áfa, a béfa, a zsíradó, és az önköltségi nyereségráta :) Kiváncsi leszek végülis mennyiért adják majd...

    CoD GOTY kiadás + figurák

    Hír | 2004.04.07 06:42

    A második világháborús játék egy Game Of The Year cím megnyerése után valószínűleg mindenki szemében bizonyítja, hogy jó kis FPS-sel van dolgunk. Az Activision most amellett, hogy egy GOTY kiadással készül, akció figurákat is piacra dob majd. Az EAX3 támogatás csak egy a még kellemesebb eszközökből. A kilenc dollárt kóstáló figurákból 3 szövetséges és 3 ellenséges csoportot alakítanak, társaságonként több szereplővel. A GOTY Editiont és az akció figurákat együtt majd év végén, egy Call of Duty: United Offensive nevű kiegészítőben kapjuk készhez (akkor már együtt). Mellesleg készül konzol átirat is, Call of Duty: Finest Hour címmel, de ez minket ugye nem érdekel?! :)

    System Shock 3 morzsák

    Hír | 2003.11.29 21:09

    Terjednek a pletykák a System Shock 3 készítéséről, jelenti az orosz online magazin, a gamemag.ru. Warren Spector állítólag egy szűkszavú nyilatkozatában beszélt a korábbi projectekről. Az EA szerint azonban nem érdemes pénzt fektetni a projectbe, hiszen a széria korábbi részei nem hozták a várt nyereséget (pedig marhajó játékok voltak!). Ennek ellenére az ION Stormnál bőszen heggesztgetik a System Shock 3-at és mind a fejlesztők, mind az EA ködbe burkolózik. (Thanks: GameStar.de és Zup!!)

    Miért is? (HL2)

    Hír | 2003.09.24 19:22

    A HomeLan Fed összegyűjtötte a legjobb 10 okot arra, hogy miért is halasztotta el a Valve a Half-Life 2 megjelenését. Ímhó a top 10: 10. A készítők túlságosan belemerültek a Bennifer családregénybe, és nincs idejük dolgozni. 9. A Strider uniók 50 százalékos fizetésemelést és egy kis részt a kérnek a nyereségből. 8. Bush elnöknek kell a Source motor, hogy megoldja az Iraki problémát. 7. Gordon Freeman épp a Tour de France-ra készül az edzőcsapatával. 6. Barney indul a Kaliforniai kormányzó választáson 5. A Valve kidobta a Half-Life 2-őt a Sniper 2-ő ért 4. Még mindig keresik azt az egy Peoriai embert, aki nem látta a HL2 E3as videóját 3. Még meg kell róla győződniük, hogy a HL2 jól megy-e Commodor 64-en. 2. Rájöttek, hogy nem tudnak pályázni a Trading Space 100000 dolláros epizódjára. 1. Elhatározták, hogy addig várnak a kiadással, míg meg nem jelenik a Duke Nukem Forever.

    Underworld PC-re is

    Hír | 2003.07.27 08:36

    Nemrég számoltunk be az Underworld Half-Life modról, melyet a Sony Pictures hasonló című vámpíros akció-horror filmjéhez készítettek. Aztán most jönnek a hírek, hogy készül egy különálló játék is hozzá a Lucky Chicken Games fejlesztésében, ráadásul már szeptemberben meg is jelenik! Annyit lehet róla tudni, hogy az akcióra helyezik a hangsúlyt, szingli és multi módban (max. négyen) is irthatjuk az ellent. Hát ez az a tipikus játék lesz, amit csak azért készítenek, hogy ha a film sikeres lesz, remélhetőleg nyereséget termelhetnek ezzel is. Majd meglátjuk!

    Sony - a tenyeres-talpas

    Hír | 2003.05.13 21:58

    Az E3 előestéjén prezentálta a nagyvilág előtt a Sony, legújabb szerzeményét. A PSP elnevezésű ketyere egy újabb kézi masina, mely a GameBoy Advance, a Nokia N-Gage, és hasonló okosságok ellenfele leszen. A TFT LCD kijelző, az 1,8GB-os adattároló optikai lemez, az MPEG 4 támogatás, a 3D grafka és hang támogatás, és a további finomságok valóban azt mutatják, hogy egy komoly cuccal állunk szemben. Elvileg jövő év végén kerül a piacra.

    AMD-Intel beszámoló

    Hír | 2003.04.18 15:39

    Az Intel nyilvánosságra hozta az idei év első negyedéves gazdasági adatait, melyek a vártnál sokkal jobb eredményeket hoztak. A március 29-én véget ért időszakban 915 millió dolláros nyereséget könyvelhet el az Intel, ami részvényenként 14 centes nyereséget jelent. A vállalat hivatalosan 6,75 milliárd dolláros árbevételt regisztrált. Nem ilyen rózsás a helyzet az AMD-nél, ugyanis tegnap nyilvánosságra került, hogy a március 30-án véget ért első pénzügyi negyedévben az AMD 715 millió dolláros árbevételt ért el, nettó vesztesége pedig 146 millió dollárra rúgott. Ez részvényenként 42 cent veszteséget jelent.

    Számok Intel módra

    Hír | 2002.10.19 19:33

    Ha az Intel háza tájáról bevételadatok szivárognak ki, biztosak lehetünk abban, hogy az összeg legalább hat, de gyakran kilencjegyű, persze dollárban mérve. Most a cég hivatalosan nyilvánosságra hozta az elmúlt negyedév bevételeit. A cég nettó bevétele 686 millió dollár volt, ezzel 54%-al teljesítették túl az ezt megelőzőt. Szép nagy összeg, gondolom senkinek se kéne kétszer kínálni :D. A cég vezetői legalább ekkora nyereséget jósolnak 2002 utolsó negyedére is.

    AMD flash memóriák

    Hír | 2002.08.07 12:55

    Gondolom sokatok számára nem újdonság, hogy a főként processzorairól ismert AMD a flash memóriák gyártásban is jeleskedik. Eleddig ez a részleg nem volt a cég erőssége, mondjuk úgy, inkább veszteséget termelt, mint nyereséget. Ezen készülnek változtatni a hamarosan megjelenő 64MBit-es flash termékek. Az AMD ezeket főként 2.5G és 3G mobiltelefonokba, valamint PDA-kba szánja és ezzel kívánja fellendíteni az eddigi nem túl eredményes eladásokat. Bővebben az új memóriákról itt olvashattok.

    Kedvező augusztus az Abit számára

    Hír | 2002.08.05 18:47

    Augusztusban sem fog pénzhiányban szenvedni az alaplapjairól elhíresült Abit. A cég vezetősége augusztus hónapra több millió dolláros nyereséget jósol, hála a nagyszámú megrendelésnek a HP és a Flextronics részéről. Augusztus 7-én az Abit megrendezi éves befektetői konferenciáját, ahol szó esik majd 2002 első félévének anyagi teljesítményéről, valamint a jövőbeli nagyobb beruházásokról.

    Vége hát a Majestic-nek

    Hír | 2002.04.07 19:01

    Idõszámításunk szerint 2002. április 30-án végleg bezárul az EA féle Majestic nevezetü játék mindennemü szolgáltatása. A játék egészét egyébként elég rövid idõ alatt végig lehet vinni, így elképzelhetõ, hogy a tulajdonosok addig még befejezik. A zárásnak az oka, hogy nem volt elég elõfizetõ, és így nemcsak, hogy nem volt nyereséges, még csak magát sem tudta eltartani.

    Circus Maximus képek

    Hír | 2002.02.15 08:42

    Ebben az Xbox-ra készülő történelmi játékban a Római Birodalom fénykorába utazhatunk. Feladatunk ezúttal nem a birodalom megdöntése, vagy éppen Róma dícsőségének növelése lesz. Ezúttal egy abban az időben igen közkedvelt sportág jeles művelőjévé válunk, vagyis fogathajtók leszünk. Célunk az összes kocsiverseny megnyerése, hogy aztán ünnepelt hőssé váljunk a'la Ben Hur. A képeket öröm nézni, akit érdekel a téma, az kattanjon el ide és vessen egy pillantást erre a nem mindennapi versenyre.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)