A Vampire Survivors 2025-ös frissítései teljesítik a rajongók kívánságait
Három évvel a megjelenés után sem engedi el a játékosok kezét a vámpíros kaland atyja.
Három évvel a megjelenés után sem engedi el a játékosok kezét a vámpíros kaland atyja.
Gaiman azt is elmondta, hogy egészen pontosan miért hallgatott eddig.
Könnyen lehet, hogy Megtorló nem csak a Daredevil: Born Again szériában tér vissza.
Britt Allcroft még a hetvenes években szerezte meg a Thomas történetek jogait, melyeket az általa készített sorozat tett világhírűvé.
Hiába az ígéretes DC-univerzumos kapcsolatok és a Neil Gaiman által ihletett világ, a Dead Boy Detectives nem tudott kiemelkedni a Netflix egyre szigorúbb elvárásai között.
Érkezésükkor az MSI újdonságai lesznek PC-alapú handheld konzolok piacának legerősebb szörnyetegei.
Ha minden jól megy, akkor belátható időn belül visszanöveszthetjük majd a kihullott vagy kihúzott fogainkat.
A FromSoftware eddig sem volt az iparági trendek szolgai követője, de vajon mi lesz a helyzet az első kifejezetten multiplayer élményre koncentráló játékuknál?
Nem csupán ára és a külseje vonzó az ASUS ExpertBook P1-es laptopnak, olyan tulajdonságai és szolgáltatásai is vannak, amik kifejezett előnyt jelentenek munka közben.
David Gaider elmesélte, miért emelt át olyan kevés korábbi fontos(nak tűnő) döntés a Dragon Age: The Veilguard.
James Cameron harmadik köréhez rengeteg képet raktak össze a Disney művészei, akik örömmel villogtatták meg tudásukat a nagyközönség előtt is.
Egy időhurokba került katonát fogtok alakítani, aki ugyanazt a csatát éli át újra és újra.
A Deadpool és Rozsomák csak a kezdet, jön még a Dardevil: Born Again, az Ironheart és sok minden más.
Nem kell már vészesen sokáig várni az új Daredevil tévésorozatra.
Úgy érzed, a világ és még a PC-d is ellened fordult? Lehet, hogy csak barátaid, kollégáid teszik próbára idegeidet. Mutatunk pár PC-s tréfát, amik jobbak, ha nem veled történnek meg.
Dacolunk a pokoli tél viszontagságaival, valamint felfedezünk egy csodálatos világot.
Pert ígértek Elon Musknak, és be is tartják a szavukat.
A legendás rendező megvásárolta egy közelgő könyv megfilmesítési jogait, amely párba állítható az Oppenheimerrel, csak éppen a másik oldalt mutatja be.
Nem idén fogja a konkurenseket beérni az Apple az AI-megoldásával, de enélkül sem rosszak az új telefonok.
Saját címek helyett ezúttal a partnerkiadók és az indie stúdiók újdonságaira fókuszált a Nintendo bemutatója.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)