Legutóbb a Dead Space szériát sikerült felébreszteni hosszan tartó szendergéséből egy remekbe szabott remake-kel, és nem titok, hogy még számos népszerű franchise készül visszatérni a köztudatba akár egy-egy klasszikus epizód újragondolása révén. Csak remake-ekből több mint egy tucat formálódik a Max Payne első két részétől a Prince of Persia: The Sands of Time-on és a Silent Hill 2-n át a Splinter Cellig, a legígéretesebbeket ebben a cikkben gyűjtöttük össze.
És az sem példa nélkül való, hogy valamely játéksorozat tíz vagy akár húsz év elteltével kapja meg régóta esedékes folytatását, gondoljunk csak az idén várható Outcast 2: A New Beginningre vagy a Jagged Alliance 3-ra. Mindkét alkotás a THQ Nordic bábáskodása alatt bontogatja szárnyait, ami nem véletlen, hiszen az említett kiadó anyavállalatánál, az Embracer Groupnál senki sem vadászik elszántabban szunnyadó IP-kra.
De még így is jóval nagyobb azoknak a franchise-oknak a száma, amelyek rajongói fájdalmasan hosszú ideje élnek bizonytalanságban, nem tudván, hogy számíthatnak-e további részekre, vagy akár csak kisebb-nagyobb mértékben modernizált új kiadásokra. Ebből a halmazból válogattunk ki tíz franchise-t, amelyek már nagyon hiányoznak, és örömünnep lenne, ha még egy esélyt kapnának.
Burnout
Legutóbbi megjelenés: Burnout Paradise Remastered (2018)
Számos Burnout- és Need for Speed-rajongó osztja azt a véleményt, hogy fatális hibát követett el az Electronic Arts, amikor a Black Box csapatát szélnek eresztette, és a helyére a később a Ghost Gamesszel kiegészített Criteriont állította. E döntés következtében ugyanis a Need for Speed az identitásválság és az útkeresés máig tartó spiráljába került, a Burnout pedig egy tizedik évfordulós kiadást leszámítva egy tapodtat sem lépett előre.
Persze tudjuk, hogy a márkatulajdonos autógyártók nem lelkesednek az ötletért, hogy videojátékban lehessen ripityára törni járgányaikat, de a rajongók minden megadnának azért, hogy újra olyan alkotásokban száguldozhassanak, amelyek nemhogy nem büntetik, hanem egyenesen meg is jutalmazzák, a vakmerő, az ellenfél lezúzását is megkövetelő vezetési stílust - a Burnout Paradise-ban nem véletlenül voltak fiktív járgányok, és nem is volt semmi problémánk ezzel. Egy vetésforgóban működő struktúra (egyszer Burnout, egyszer NfS) mindkét széria bázisát kielégíteni, és attól sem kellene tartania a kiadónak, hogy hamar elhasználódnánk a franchise-ok.
Command & Conquer
Legutóbbi megjelenés: Command & Conquer Remastered Collection (2020)
Óriási hiány van bázisépítős, tank rush-olós RTS-ekből azóta, hogy a Tiberium széria kezét 2010-ben, a Red Alertét egy évvel előtte, a Generals spin-offét pedig már jóval hamarabb elengedte az EA. Az elmúlt évtizedben mindössze egy böngészős MMO-val és egy mobiljátékkal szúrta ki a rajongók szemét a kiadó, bár a két klasszikus részt tartalmazó remaster gyűjteménnyel valamennyit jóvátett korábbi bűneiből. Sajnálatos módon a hivatalos csatornákon teljes rádiócsend uralkodik az emblematikus franchise jövőjét illetően, de bizakodásra adhat okot, hogy ismét felívelőben van a stratégiai játékok csillaga, és a kiadók egyre komolyabban számolnak a konzolos közönséggel, mint azt az Age of Empires, a Company of Heroes és a The Settlers példája mutatja.
Amíg azonban arra várunk, hogy az EA levonja a megfelelő tanulságokat, majd felélessze a GDI és a NOD, valamint Nyugat és Kelet parázsló konfliktusát, a történetet lehetőleg élőszereplős átvezetőkkel elmesélve, fél szemünket a C&C ihlette Tempest Risingon tartjuk. És azt sem szabad elfednünk, hogy a Command & Conquer világa már más műfajban is bizonyított, vagyis akár a Renegade vonalán is elindulhatna az Electronic Arts, ha túl kockázatosnak tartja RTS-ekbe invesztálást.
Dungeon Keeper
Legutóbbi megjelenés: Dungeon Keeper Mobile (2014)
A Peter Molyneux által teremtett fantasyvilág kedvelőinek már régóta nincs más opciójuk a PC-s epizódok újrajátszásán kívül, mint kipróbálni valamelyik klónt, ha a gonosz szerepében tetszelegve építgetnék, csinosítgatnák az ellenséges szándékú hősök által gyakorta felkeresett földalatti birodalmukat. Ez az inverz felállás, valamint a sajátos humor volt az, ami különlegessé tette a sorozatot, és a koncepció akár mobilon is működhetett volna, ha az Electronic Arts nem bizonyul túlzottan mohónak.
A mikrotranzakciók által megfojtott játék így is meglepően sokáig húzta, csak tavaly augusztusban állította le a kiadó. Mindenesetre ha a hasonló élményt Austin Powers-es körítésben nyújtó Evil Geniusnak sikerült a visszatérés (17 év után kapott folytatást), akkor az EA is megfontolhatná, hogy ad még egy esélyt Hornynak. De ha kérhetjük, ezt már szigorúan Molyneux nélkül, mert a neves játéktervezőt teljesen magába szippantotta az NFT-k világa.
Hexen és Heretic
Legutóbbi megjelenés: Heretic II (1998)
Senki sem vonja kétségbe a Call of Duty fontosságát, és érthető, hogy miért ragaszkodik hozzá foggal-körömmel a Sony, minden lehetséges módon akadályozva az Activision Blizzard Microsoft általi felvásárlását. Ám amennyiben mégis sikerrel zárulna a tervezett akvizíció, az a redmondiak eddigi kommunikációja alapján oda vezetne, hogy egyrészt nem évente követnék egymást az epizódok, másrészt pedig a franchise szekerét toló stúdiók közül több is felszabadulna, hogy máshogy hasznosítsa kreatív energiáit.
Ilyen például a méltatlanul háttérbe szorított Raven Software, amelynek utoljára 2010-ben jelent meg saját játéka (Singularity), Phil Spencer pedig nem csinált titkot abból, hogy a stúdió korai sikerének számító Hexen/Heretic IP is azok között van, amelyeket fel kíván támasztani. Az eddig négy részt megért sorozat - leszámítva külső nézetre váltó utolsó tagját - a fantasy slasher/shooter játékok ritkaságszámba menő képviselői közé tartozik, az elsősorban harcra támaszkodó játékmenetet összetett puzzle-ök dobják fel. Ez a recept ma is kiválóan működne szerepjátékos fejlődési rendszerrel, eltérő képességű választható karakterekkel (lásd: Hexen: Beyond Heretic és Hexen II) és akár kooperatív móddal megtámogatva.
Imperium Galactica
Legutóbbi megjelenés: Imperium Galactica II: Alliances (1999)
Valószínűleg a legtöbbünknek a Digital Reality BAFTA-díjas műve ugrana be elsőre a magyar játékfejlesztés nagy sikereire gondolva. Az elődjét minden szempontból túlszárnyaló Imperium Galactica II ügyesen ötvözte a 4X-es stratégiai játékok erősségének számító birodalomépítést a valós idejű földi és űrharcokkal, és tette ezt már korabeli mértékkel szemrevalónak mondható 3D-s grafikával. Érthető, hogy a nemzetközi piacokon is felfigyeltek rá, ahogy az is, hogy a jogokat megszerző CDV folytatást akart. Ezért a szintén hazai Mithis Entertainment felelt, ám miután megromlott a viszonyuk, a stúdió a licenc nélkül folytatta munkáját. Az alaposan átdolgozott, kizárólag a taktikai űrcsatákra fókuszáló játék Nexus: The Jupiter Incident néven látta meg a napvilágot.
A sors fintora, hogy mind a Nexus, mind az Imperium Galactica IP-t a THQ Nordicnál találjuk, így elméleti esély van rá, hogy akár mindkettővel kezdjen valamit a kiadó. Nem mondanánk nemet egy Nexus 2-re sem, de ha rajtunk múlna, grandiózus mivolta és sokszínűbb játékmenete okán inkább az Imperium Galactica III-at részesítenénk előnyben. Valós időben zajló, a bolygók felszínén és az űrben egyaránt vívott ütközeteivel a mai játékfelhozatalból is kitűnne.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
