Rázós út a buktáig
A 90-es évek végén az Acclaim még piacra tudott dobni néhány jobb fogadtatással debütáló játékot: 1998-ban jött a Turok 2: Seeds of Evil és a Forsaken, 1999-ben a Re-Volt és a Shadow Man. A kiadó mintha igyekezett volna javítani az imidzsén is, az elnök-vezérigazgató posztot Robert Holmestól átvevő Greg Fischbach például a Next Generation magazin interjújában ismerte el, hogy a sikerek között korábban becsúszott néhány "nem túl jó cucc" is.
2001-ben a cég hosszú idő után újból nyereségről számolt be, 2002-ben viszont több reményteljes játéka (pl. Agressive Inline, All Star Baseball) is bukta lett, ezért a sajtó addigi óvatos optimizmusát újfent felváltották a kiadó közelgő végét jövendölő hangok. A teljes gőzre kapcsoló hanyatlásban már a cég legendás marketingje sem volt a régi, sorozatban produkálta az elfuseráltnál elfuseráltabb húzásokat.
A 2002-es Burnout 2: Point of Impact promója keretében például felajánlotta, hogy kifizeti a gyorshajtáson kapott brit sofőrök büntetését, amitől csak az Egyesült Királyság kormányának tiltakozása után állt el.
Az ugyancsak 2002-es Turok: Evolutiont pedig azzal népszerűsítette, hogy 500 fontot és egy ingyen Xboxot ajánlott azoknak, akik Turokra változtatják a nevüket, 10.000 dollárt pedig azoknak, akik a gyereküket nevezik el így. Az Acclaim akkoriban azt állította, hogy öt ember valóban nevet változtatott, később viszont kiderült, hogy csak fizetett színészek voltak.
A mélypont azonban a Shadowman: 2econd Coming kampánya volt, amelyben az Acclaim marketingesei felajánlották, hogy kifizetik a rokonoknak a temetés költségét, ha megengedik, hogy egy kis táblával reklámozzák a játékot az elhunyt hozzátartozó síremlékén. Az ötlet kisebb botrányt kavart Nagy-Britanniában, és az sem segített, hogy a vállalat kimondottan a "szegényebb családok" figyelmébe ajánlotta a lehetőséget.
A felháborodott reakciók hatására végül ugyan visszakozott a kiadó, de ahogy ez a korabeli cikk is tanúsítja, egy csepp önkritikát sem gyakoroltak a marketingesek: tévesen arra hivatkoztak, hogy a temetői hirdetéseké nem is szabályozott műfaj. Ehhez képest pedig már csak poénos mellékszál, hogy a Gladiator: Sword of Vengeance című remekművet vérző buszmegállókkal promózták.
Az Acclaim ráadásul a licencpartnereivel is nehezen boldogult: a Dave Mirra Freestyle BMX-szériához a nevét adó sportoló 2003-ban beperelte a céget a sorozat BMX XXX című epizódja miatt. A játékot egy darabig hagyományos BMX-es projektként dédelgették, ám miután az Acclaim felismerte, hogy pocsék az elkészült alapanyag, további csiszolgatás helyett pucér nőkkel és altesti humorral próbálta eladhatóvá tenni. 2004-ben pedig az Olsen-ikrek, Mary-Kate és Ashley Olsen perelték be a kiadót az elmaradt jogdíjaikat követelve.
Szétlopott cég, kisemmizett dolgozók
2003-ra már erősen szorult a hurok az egykori csúcskiadó képzeletbeli nyaka körül, amit két újabb per is jelzett. Mindkét eljárást ugyanazon a napon indította befektetők egy-egy csoportja, súlyos vádakat megfogalmazva az Acclaimmel kapcsolatban.
Az alperesek többek közt azt állították, hogy a vállalat a sikeres részvénykibocsátás érdekében meghamisította az Agressive Inline és a Turok: Evolution eladási adatait, eltitkolta a részvényesek elől a belső problémáit, a terjesztőket pedig meggyőzte, hogy több játékot rendeljenek, mint ami eladható volt (ezzel látszólag turbózva a számokat).
2003 júniusában Fischbach távozott a CEO pozíciójából, az igazgatótanácsból azonban nem. A 2004-es esztendőben tovább romlott a cég helyzete, a játékai gyenge eladásai miatt több stúdiójára is lakat került. A hosszas hanyatlás fináléjaként pedig augusztusban csődöt jelentett az Acclaim, miután lejárt a szerződése legnagyobb hitelezőjével, a GMAC Commercial Finance-szel.
A hirtelen összeomlás után az 585 megmaradt dolgozó közül sokan nem kapták meg a fizetésüket. A tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentumok szerint az Acclaimnek 47,3 millió dolláros vagyona, és 145 millió dolláros tartozása volt, mikor bedobta a törölközőt.
A vezetőség legsúlyosabb húzásaira csak abból a csődeljárást követő gigaperből derült fény, melyben a felperesek 150 millió dollárt követeltek Fischbachtól, Scoroposkitól és még számos magas beosztású döntéshozótól. Az ügyhöz mellékelt jelentés 47 oldalon részletezte, hogy az Acclaim vezetősége több esetben is úgy kezelte a vállalatot, mintha "az a személyes malacperselyük lett volna".
Árverezésre váró szekrény eladatlan játékokkal az Acclaim csődeljárásából
A cég vezetői hamis adatokkal vezették félre a tőzsdefelügyeletet, meg nem érdemelt fizetéseket, bónuszokat és nagylelkű kölcsönöket osztogattak egymás közt, az igazgatók és tisztviselők pedig saját maguknak fizettek jutalékokat külsős szervezeteken keresztül. Fischbach és Scoroposki a vizsgálati jelentés szerint gondosan körülbástyázták magukat, így még az Acclaim legrosszabb éveiben is több százezer dollárnyi fizetést vihettek haza, miközben még azt sem írta elő a szerződésük, hogy mennyi időt töltsenek munkával.
A két alapító részéről az is bevett szokásnak számított, hogy az Acclaimen keresztül olyan vállalatoknak juttattak zsíros megrendeléseket, melyek személyesen kötődtek hozzájuk, vagy a családtagjaikhoz. A végjáték legkiábrándítóbb, s egyben legbeszédesebb mozzanata azonban a kiadó egykor fényűző irodájával esett meg: a csődeljárás elindítása után szőrén-szálán eltűnt a cég tulajdonát képező, közel 800.000 dollárnyi festmény, a vagyon felmérését végző megbízott csak csupasz akasztókat talált a falakon.
A botrányok és a jogi eljárások ellenére azonban Fischbach és Scoroposki végül különösebb problémák nélkül úszták meg az Acclaim összeomlását, sőt Fischbach tavaly még egy új stúdiót is alapított Accelerate Games néven, visszatérve a régi jó ábécés trükkhöz.
Ami pedig az Acclaim Entertainment örökségét illeti, a hajmeresztő sztorik és a rengeteg silány cím mellett azért kaptunk néhány jó játékot is a kiadótól (szigorúan a teljesség igénye nélkül: Turok 1-2, Re-Volt, Shadow Man, Forsaken, Burnout 1-2, Dave Mirra Freestyle BMX, Worms 3D), melyek szép emlékek maradnak azoknak, akik akkoriban találkoztak velük.
A vállalat által cserbenhagyott dolgozókat és a pénzük nyomát bottal ütő, hamis adatokkal megvezetett részvényeseket persze ez aligha vigasztalja.
