Gears 5 - gyakran érkeznek majd tartalmi frissítések
A fejlesztőcsapatnak komoly tervei vannak a megjelenés utánra.
A Gears of War széria legújabb darabjával a név ugyan megrövidült, de akcióból, látványból és magával ragadó történetből ezúttal sincs hiány a franchise történetében először női főszereplőt felvonultató Gears 5-ban. Kait Diaz főhősnő mellett visszatér a Gears of War 4 központi figurája, JD Fenix, valamint Delmont Walker és JD apja, Marcus Fenix is. A játék a 2016-ban megjelent Gears of War 4 folytatása, és ugyancsak a The Coalition csapata fejleszti.
Elolvasom a tesztetA Gears 5 első sztoriközpontú DLC-je nagyjából 3-4 órányi kalandot kínál, melynek főszereplői a háromszemélyes Escape játékmód hősei. A régi és új karaktereket vegyesen felvonultató Hivebusters a Scorpio osztag első bevetéséről, a csapat összecsiszolódásáról mesél, és olyan meseszép, egzotikus helyszínekre viszi el a széria rajongóit, amilyenekről álmodni sem mertek.
Elolvasom a tesztetA fejlesztőcsapatnak komoly tervei vannak a megjelenés utánra.
Megjöttek az új Gears játék első értékelései, és ezek láttán boldogak lehetünk.
A pankrátorból lett színész maga jelentette be a remek hírt.
Bizonyos helyeken nem gyalog, hanem egy menő kis járművel fogunk majd közlekedni.
A The Coalition komolyan ráfekszik a többjátékos élményre, 11 térképet kapunk a megjelenéskor. Mind a 11 belefért a legfrissebb trailerbe.
A játék multiplayer módjában ugyan lesznek mikrotranzakciók, a fejlesztőcsapat szerint nem kell aggódnunk miattuk, loot boxok pedig egyáltalán nem lesznek.
A játék steames adatlapja szerint a Microsoft egyik korábbi operációs rendszere is elég lesz a mókához.
A Microsoft tényleg mindent belead, hogy felkeltse az érdeklődésünket az új Gears iránt.
Az eddigi részekben is nagyon szerettük ezt a játékmódot, de most izgalmasabbnak tűnik, mint valaha.
A Microsoft kiadott egy új trailert, ami leginkább az új játékmódra koncentrál.
Az ötödik rész sem marad saját egyedi konzol nélkül.
A napokban zajlik a Versus mód technikai tesztje, és a részvételhez nincs szükség külön meghívóra.
Az alkotók nem zárkóznak el a dologtól, de az induláskor biztosan nem kerül be a népszerű játékmód.
A játék többjátékos részéért felelős Ryan Cleven maga erősítette meg a jó hírt.
Ott lesz többek között a Minecraft Dungeons és a Gears of War 5 Horde játékmódja is.
Komoly kedvcsinálót kaptunk az első publikus tesztverzió előtt.
A The Coalition egy dohányzásellenes szervezettel együttműködésben gondoskodott arról, hogy még csak említve se legyenek a káros és addiktív halálpálcák.
A fejlesztők egy rövid trailerben repítenek minket körbe a multiplayer harcoknak otthont adó Districten.
Néhány hét múlva mindenkinek esélye lesz kipróbálni a Gears 5 többjátékos részét. Gépigény infók is befutottak.
A The Coalition megosztott néhány infót a játék fizetési modelljéről, ami egyelőre nem tűnik kifejezetten tolakodónak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)