Wolfival hajlamosak vagyunk az itthoni munkamegosztást verekedős játékokkal eldönteni. Például ki eteti meg a macskát, melyikünk megy át a szomszéd Erzsi nénihez, ha megint arra panaszkodik, hogy elment az "internetje", vagy kire marad a sok mosatlan edény. A vesztesnek muszáj elvégeznie azt a feladatot, amire kezet adott, nincs apelláta. Ez a gyakorlat vérre menő meccsekkel tarkította közös életünk emléktárát, erősítette ujjízületeinket, és az évek alatt hozzáértő kontrollerszenszejjé avanzsált minket. Mély áhítattal fogadtuk hát szentélyünkbe a Street Fighter sorozat legújabb tagját.
Hadouken
Tekkenen, Dead or Alive-on és Mortal Kombaton edződtem, úgyhogy némiképp szűz kézzel indítottam el PS4-en a játékot. Csupán az előző részhez volt néhányszor szerencsém, de az első különbség azonnal szembetűnt: ehhez az epizódhoz nem kaptunk cinematic bevezetőt, csupán rajzokat olyan szinkronnal, amit még a VHS-re másolt régi nindzsafilmek hangalámondása is überel. A rövid párbeszéd után Ryu azonnal elkezdi kifárasztani Kent, miközben megmutatja nekünk a fő mozdulatokat az ugrástól kezdve a kisütésen át az átdobásig, míg az eddig nem ismert V-skill és V-tigger funkciókat épphogy megszellőztetik a vízesésnél, ahol bárányok pogóznak a háttérben. (Tényleg, nem viccelek). Miután szó szerint sikerült átverekednem magam ezen a kb. félperces, de rendkívül haszontalan prológuson, először a sztorimódra böktem.
Annyira élénken él még emlékeimben az MK X igazán tartalmasra sikeredett históriája, hogy azonnal össze akartam hasonlítani. Kár volt. Ha igazán cizelláltan és szofisztikáltan szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám erről a szegmensről, hogy "Hát, ő, izé". Tizenhat karakter történetét ismerhetnénk meg 2-4 (!) összecsapás között bejátszott, szöveggel kísért képeken, de valójában nem tudunk meg róluk semmi kézzelfoghatót. Maguk a harcok sem jelentenek kihívást, előrehaladva még a nehézségi szintjük sem fokozódik. Ez siralmasan kevés, úgyhogy picit lehangolt. Sebaj - gondoltam -, majd jól elgyepálom a gépet az árkádmódban. Jött a következő csalódás. NINCS IS ILYEN A JÁTÉKBAN! (Nem, nem a Caps Lock ragadt be.) Azt hittem, én vagyok a béna, ezért megkérdeztem Wolfitól, hogy én látok-e rosszul. Megnyugtatott, semmi gond a szememmel, de majd mesél arról, hogy a jövőben milyen tartalmak kerülnek még a csihi-puhiba, melyek most rendkívül hiányoznak.
Shoryuken
Áttértem a trainingmódra, hogy begyakorolhassak néhány mozdulatot, és ez bevált. Annyi mindent beállíthattam élő boxzsákomon, hogy a végén kaptam egy teljes értékű ellenfelet. Kihúzhattam magam, hogy nincs is szükségem single player ütközetekre, megoldom én. Nem volt más hátra, mint letesztelni frissen szerzett tudásomat pár, Wolfi elleni meccsben. Első körben az új karakterek, F.A.N.G, Laura, Necalli és Rashid közül válogattam. Igazán tetszett, hogy a harcosok jellege - mármint az, hogy milyen stílust részesítenek előnyben, és milyen előnyeikre építenek - érezhetően hatással van a küzdelmekre; statisztikájukat is megnézhetjük, és tesztelhetjük, melyik esik legjobban kézre. Némelyik a védekezőtechnikájára, más inkább támadóerejére alapoz, míg vannak, akik inkább közel engedik magukhoz vetélytársukat, és akkor válnak veszélyessé. Megfelelően balanszoltak a bunyósok, minden variációnak megvan a maga erőssége. Az én módszerem eleinte kellő tapasztalat híján leginkább a sarokba szorítás volt, de ez nem sokáig működőképes. Survival módban például tíz, harminc, ötven vagy száz megmérettetést kell átvészelnünk úgy, hogy közben kis extrákat vehetünk igénybe, akár életünket is visszatölthetjük. Ez először furcsa lehet - lévén, az a kérdés, hogy meddig jutunk egy szuszra -, de eljön az a pont, ami után a rásegítések nélkül esélyünk sincs a másik oldalon állóval szemben, sőt szinte lehetetlen (számomra legalábbis) legyőznünk, olyan hirtelen megugrik az ügyessége. Apropó, ideje megvizsgálni, hogy milyen módszerekkel folytathatunk agresszív eszmecseréket a grundon.
Pörgőrúgás, aztán egyenesen az arcba
Teljesen új volt számomra az előző rész(ek)hez képest a stílszerűen V-vel jelzett harcrendszer. Ez magában foglalja a V-Gauge csíkot, amely minden kapott találatnál gyarapodik. Egy része elhasználható a V-Reversal képességre, amely sajátos módon segít elhárítani a távolról indított akciókat, míg teljes töltöttségnél aktiválhatjuk a V-Triggert, a használójára jellemző specifikációt előhozva. Ez olyan előnyhöz juttat minket, hogy akár a legrosszabb helyzetből is győztesen keveredhetünk ki, izzadságszag nélkül. A V-Skill további sajátos talentumokkal ruházza fel harcosunkat, melyeknek nincs pontköltsége és bármikor előhívhatók. Kiegészíti mindezt a már korábbról ismert EX-Gauge-sáv. Fusson, ki merre lát, ha ez már maximumon izzik, mert olyan látványos Critical Artra használható fel, ami azonnal rongybabát csinál vetélytársunkból.
Epres kiszáll
A tartalom tehát jól felépített, gondos munka eredménye, csak ez a fránya befejezetlenség tett be az utcai harcosoknak - kár, hogy a Capcom kapzsi volt, és nem engedte, hogy a Dimps emberei megcsinálhassák az összes játékmódot, és animált átkötő videókat készíthessenek. Az Unreal Engine 4 motor hatékonyan dübörög a küzdelmek alatt, nem találkoztam bogarakkal vagy bosszantó hibákkal sem. A vizuális effektek, a látványvilág és a helyszínek mutatósak (picit sajnáltam, hogy széltében nem annyira bejárhatóak, mint egy MK-ban), hozzák a Street Fighter hangulatot. A pályákon egy-két tereptárgy felborulhat, elmozdulhat, de nem vesznek részt aktívan az ütközetekben, például nem vághatjuk egymáshoz ezeket. A hátteret tarkító sokféle figura viszont rendesen megnevettetett, amikor tudtam rájuk figyelni. Az egész atmoszféra vidám és szórakoztató. Elégedett vagyok azzal, amit kaptunk, még ha ez töredéke is annak, mint amire számítottunk. Viszont itt az ideje átadnom a stafétát. Wolfi már gyerekként bűvölte a Street Fighter jó öreg játéktermi verzióit, úgyhogy tapasztaltabb szemmel vizsgálta a tyutyerkát. Kikezdhetetlen, "mindent nyomok egyszerre, és majd lesz valami" módszeremen természetesen képtelen volt felülkerekedni, de néha hagytam nyerni. Meséljen most ő az élményeiről.
Profik placca
A margó szélére szeretném odabiggyeszteni az előző megjegyzésednél, hogy elképesztő csodákat és kiszámíthatatlan dolgokat tud produkálni az, ha hirtelen felindulásból rátenyerelsz a létező összes gombra az irányítón. Enyhén túltolva a gondolatot, még olyan mozdulatokat is előcsikarhatsz harcosodból, amit talán még a fejlesztők sem építettek bele a programba. Házon belül persze mulatságos lehet az önfeledt játszadozás, de amikor már tétre megy, édeskevés az esztelen vagdalkozás, és ha egyszer komolyabban kedvet kapunk belépni az online bunyók világába, egyenesen botor dolog tudatlanul belevágni, mert fájdalmasan duzzadtra és kékeszöldre fogják verni az egónkat.
Tömeges utcára vonulás
Amint arról Epres is írt, annyira gyér a kezdeti egyjátékos tartalom, hogy azzal gyerekeket lehetne rémisztgetni, ha lefekvés előtt nem hajlandók megmosni a fogukat. Belépés után szinte azonnal belök minket a tyutyerka az online porondra, ahol a vérszagra egyre gyűlnek szétcincálóink. Választhatunk, hogy rangsorolt vagy véletlenszerű mérkőzéseken próbáljuk ki magunkat, de amint tapasztaltam, egyelőre mindenhol profi legények aláztak meg, és csak elvétve sikerült diadalmaskodnom - szerintem akkor is csak véletlenül. Mivel az Street Fighter V csak PS4-re és PC-re jelent meg, jó döntés volt a két platform közötti támogatottság létrehozása, így ősi ellentétek is egymásnak feszülhetnek: "Na gyere, te egérhúzogató, megmutatom én neked, hogy melyik irályba fordítsd a számítógépházadban pörgő ventilátort!" Az sem elhanyagolható, hogy szinte soha nem kell ellenfél hiányában a levegőt csapkodnunk; bár néha hosszasan keresgél nekünk kihívókat a program, ezt betudtam a kezdeti túlterheltségnek. Remélem, hamar belerázódik a rendszer, és én is eredményesebb leszek idővel, mert nem vicces folyton a padlón heverni.
Mit hoz a jövő?
Kerek-perec kimondva, jó kis gyepálda lett az Street Fighter V. Kellemesnek érzem a látványvilágot, kellően kidolgozottnak az új és a régi karaktereket, lendületesnek és összetettnek a küzdelmeket. A V-rendszerre épülő képességeket sokkal jobban és zökkenőmentesebben lehet használni, mint azt az előzetesek alapján gondoltam róla. Épp ezért én legszívesebben nem is adnék egyelőre semmiféle százalékot a játékra, ugyanis még nincs kész. A jövőben érkező újabb hősöket, kosztümöket és még több ingyenes DLC-t (például az átvezető videókkal megspékelt sztorimódot) már az induláskor bejelentettek, és több olyan funkciót is terveznek belerakni, amelyekért a népek tengere joggal kezdte meg zúgolódását. Ennek ellenére bármennyire tetszik az, amit felmutattak a pénzünkért, pont annyira fanyalgok azokért a dolgokért, amiket nem kaptunk meg, vagy csak később gördülnek be. De süssünk rá a jelenlegi terítésre annyit, amennyit a nagy szám mutat a cikk végén, és ha megérkeznek a megígért tartalmak, csörögjetek rám, vagy írjatok egy üzenetet, amelyre válaszként valószínűleg még plusz 10 százalékkal megtoldom a jelenlegi értékelést. Most pedig ideje megvívnunk egy vérre menő csatát, mert ideje kitakarítani a macskaalmot.
