Nem lehet azzal vádolni a Capcomot, hogy a Biohazard, vagy nálunk Resident Evil névet ismert, immár negyed évszázados sorozat valaha is a realizmusra épített volna. Már Shinji Mikami és Tokuro Fujiwara víziója is egészen groteszk világot varázsolt elénk, amely ugyan a klasszikus zombifilmes horror zsánert vette alapul, de sokkal inkább épített az Alone in the Dark (illetve Tokuro 1989-es Sweet Home-jának) már-már misztikus, rémmesébe illő hangulatára. Ugye mindenki emlékszik még a Spencer kastély csapdáira, titkos helyeire, egészen bizarr hangulatára? A realizmus nem volt a széria alapja soha.
Erre most mégis emlékeztetnem kellett magam. Ugyanis a Resident Evil mégsem egy fantasy franchise, a mágikus realizmus mellé mindig próbál egy sci-fi hátteret szőni, minden szörnyeteg valamilyen mutáns vírusból fejlődött létforma, minden szereplőnek van civil élete, és sóhajtozva (általában meglehetősen ZS-kategóriás színészi teljesítmény mellett) néz szembe a rá váró borzalmakkal. Minden misztikus történet mögött van egy őrült tudós, egy elfuserált kísérlet, egy globális összeesküvés, bioterrorizmus, vagyis a háttérben meghúzódó Umbrella-szál, ami igyekszik némi értelmet adni az európai szemmel már-már túlzóan agyament helyzetnek, amelybe szerencsétlen hőseink kerülnek.
A Winters család megpróbáltatásai
A Resident Evil Village már az első trailerben megmutatta, hogy most nem finomkodnak az elmebajjal. És higgyétek el, amit a játék az első pár órában ránk szabadít, az még a sorozat mércéjével mérten is szürreális. Talán Európát látják a japánok túl sötéten, de ha emlékeztek még a Resident Evil 4 spanyol falujára, El Pueblóra, akkor azt az egész élményt szorozzátok meg kettővel az új rész esetében, amely sok apró részlet (a Dimitrescu név, a vámpírkastély, a lej, mint fizetőeszköz, a falu házainak beltere, hangulata és még sorolhatnánk) alapján leginkább Romániában játszódhat, bár ez konkrétan nincs kimondva sehol.
A Resident Evil VII-ben behozott Ethan Winters (az első hős, akinek nem látjuk az arcát) alaposan megszenvedi a Capcom agymenését, a három évvel ezelőtti louisianai mocsárvidék rémtörténete sem tett túl jót már szegénynek, nem csoda, hogy visszaszerzett feleségével, és újszülött gyermekével már egy másik kontinensen tengetik az életüket. Itt jegyezném meg gyorsan, amolyan szolgálati közleményként a falra hímezve:
Mindenképpen játsszátok végig a Resident Evil VII-et, mielőtt a Village-be vágjátok azt a bizonyos fejszét, mert a két rész több szempontból is szorosan kapcsolódik.
Szerencsére a játék egy gyors videós visszaemlékezéssel segít feleleveníteni a történéseket, aztán máris egy Tim Burton animációs filmeket (vagy talán a Neil Gaiman-féle Coraline világát) idéző, egészen meglepő Village of Shadows című mesével indítja agyunk összezavarását. Totálisan újszerű vizuális élmény Mia meséje, amit éppen a kisbaba Rose-nak mond, mi pedig a játékban és az életben is hátsónkig felhúzott szemöldökkel vetjük közbe, hogy azért csak nem kellene a gyereket rémtörténetekkel nyomasztani lefekvés előtt. De hát kicsi még a lelkem, csak nem most alapozzuk meg a 20 évvel későbbi terápiáit...
Hamarosan persze kiderül, hogy a gyerek mindenképpen pszichológusra szorul majd, mert a családi idillt egy ránk törő kommandós rohamosztag dúlja fel, Miát meg cafatokká lövi... Chris Redfield! És ez egy olyan fordulat, amit az előzetesben is az arcunkba tolnak, az ember csak pislog, hogy most akkor mégis mi a bánatos T-vírus történik éppen. A családot elrabolják, de valami történik, és egyedül ébredünk egy felborult páncélautóban, halott katonák között. Körülöttünk tél van és csend és hó és halál, a nyomor gyámoltalan fejét elhamvadt várasokra fekteti - szólal meg bennünk a költő, de aztán hamar fejbekólintja őt a szürreális horrormese, egy olyan ellenséges hordával, ami minden eddigi Resident Evil élménynél groteszkebb világba gyömöszöli be értetlen elménket, ahol csak egy szent cél lebeg szemünk előtt: meg kell találnunk kisbabánkat!
Cirkuszi rémségek
A történetről többet nem is mondanék nektek, láthattátok már a főbb karaktereket, s bár az előzetesek után Lady Alcina Dimitrescu és három lánya lett a közönségkedvenc (eleve őt helyezték előtérbe, meg hát valamiért a hatalmas növésű és döbbenetes kosármérettel rendelkező vámpírdíva mélyebb és elemibb ösztönökre hatott, mint annak idején az Alkonyat vérszívóidol tinilányszíveket facsaró sápadt távolba révedése), a többi mutáns és őrült gonosztevő sem marad szégyenben.
Karl Heisenberg amolyan Magneto képességekkel megáldott őrült, aki a farkasember-szerű lycanek vezetője, Salvatore Moreau egy olyan mutáns lény, aki mintha az összes vízi állat és egy tavi boszorkány őrült orgiájának mellékterméke lenne, és Donna Benevientótól, a bábok mesterétől is kiráz a hideg, aki a Silent Hills P.T. idegborzoló hangulatát képes ránk szabadítani. Végül pedig ott van Mother Miranda, az egész "család" feje, akit a helyi kis falu szerencsétlen lakói istenként tisztelnek, kiknek életével ez a már-már túlzottan is japán Addams Family kénye kedvére szórakozik.
Persze nem nehéz párhuzamot találni az előző epizód Baker családjával sem, csak itt nagyobb léptékű az elmebaj és a káosz.
Mindez itt van tőlünk nem is olyan messze, a Kárpátok között, hát köszi szépen.
A Resident Evil VII-ben megújult játékmenet természetesen maradt, de itt nem sárszerű lények, hanem a már említett lycanek, fegyverhasználó mutáns farkasemberek, leginkább a Las Plagas lényekre emlékeztető zombiszerű ellenfelek kerülnek pisztoly- vagy puskavégre. Szerencsére a fent felsorolt bossok pályái és a játék centrumát képező falu kellően változatos, és nem kell attól tartanunk, hogy agyatlan hentelés lesz csak osztályrészünk. Az előző részhez hasonlóan itt van persze akciódúsabb szakasz, de tárgykeresés, bolyongás, rejtőzködés, menekülés, fejtörő is színesíti az élményt, közben pedig főleg az munkálkodik az emberben, hogy megpróbálja megérteni, hogyan is került ebbe a teljesen meseszerű, Resident Evil mércével mérten is elmebeteg környezetbe.
A cikk a következő oldalon folytatódik!
