Egy korábbi cikkben a battle royale játékok sikerének titkait boncolgattam, ez alkalommal pedig következzen a Fortnite Battle Royale, mely a műfaj jelenleg legsikeresebb képviselője.
Az Epic Games 2011-ben jelentette be a Fortnite-ot, mint egy külső nézetes túlélőjátékot, amelyben nappal építesz, éjjel pedig igyekszel életben maradni a zombitámadás alatt. A megjelenést 2013-ra tervezték, és a játék a vadonatúj Unreal Engine 4-et használta. Mint ismeretes, nem készült el a megszabott időpontra, a cégnél végbement belső változások és más játékok (például a Paragon) előbbre sorolása lassította a fejlesztést. Emiatt végül 2017 nyaráig tolódott a debütálása. Közben azonban már javában dübörgött a PUBG generálta battle royale-őrület, úgyhogy az Epic Games fejlesztői gondoltak egy merészet, és bejelentették, hogy a Fortnite is hamarosan kap egy battle royale-módot. Kézenfekvő lépés volt meglovagolni az éppen aktuális divathullámot, ráadásul a cég számára minden adott volt ehhez. A hosszasan fejlesztett, Unreal 4-et használó Fortnite-világ elég rugalmas volt ahhoz, hogy a fejlesztők alig két hónap (!) alatt létrehozzanak egy meglepően stabil battle royale-módot, amely végül önálló játékként jött ki nemcsak PC-re, de PS4-re és Xbox One-ra is. Ráadásul az Epic Games azt is meglépte, amivel a Bluehole-nak esélye sem volt versenyre kelni: a játékot ingyenesen dobta piacra. A siker pedig még az óriásvállalatot is meglepte. A játékot két hét alatt tízmillióan próbálták ki, és a legfrissebb, júniusban közzétett adatok szerint ez a szám jelenleg 125 millió (amiben nagy szerepe van annak is, hogy április óta iOS-en is elérhető).
A véletlen kiaknázása
A Fortnite egyik legnagyobb eredménye, hogy nem csupán megszólítani képes óriási tömegeket, hanem maradásra is bírja őket. Ebben egyrészt szerepet játszik a barátságos kinézet, amelynek révén a játék a fiatalabb korosztály számára is hozzáférhető, másrészt a pozitív első benyomás, amit a kezdők számára képes nyújtani. Ezt pedig a véletlen mint játékmechanikai elem meglepően sajátos módon történő felhasználásával érik el. Más képességalapú lövöldözős játékokkal összehasonlítva a Fortnite sokkal erőteljesebben épít a véletlenre. Egyrészt a ládákban rejlő fegyverek esetileg generálódnak, így könnyen előfordulhat, hogy a szerencsés kezdők találják meg az igazán erős fegyvereket. Másrészt a fegyverek meglehetősen pontatlanok, akár 30 százalékkal is "félrehordhatnak". Harmadrészt a halálos lövések (critical hit) is teljesen véletlenszerűek. Ezek a játékmechanikai megoldások pedig lehetővé teszik a kezdőknek, hogy náluk tapasztaltabb ellenfeleket is legyőzhessenek, ha szerencséjük van. És bár a veterán játékosok gyűlölik ezt az egészet (hiszen több száz órányi edzés nem jelent garanciát arra, hogy legyőzik a játékot pár órája próbálgató újoncokat egy tűzpárbajban), úgy tűnik, összességében mindenki profitál ebből. A kezdők azért, mert sok más játékkal ellentétben nem kell rengeteget gyakorolniuk ahhoz, hogy időnként sikerélményük legyen, a veteránok pedig azért, mert a játék így tele van kezdőkkel, akik az esetek többségében azért mégiscsak könnyű prédát jelentenek.
Veszíts egy hajszálnyival, nyerj egy lóhosszal!
A véletlen kiaknázása mellett a Fortnite egy másik pszichológiai trükköt is sokkal jobban aknáz ki, mint más játékok. A Candy Crush volt az a játék, amelyik igazán sikeresen tudta alkalmazni a "veszíts egy hajszálnyival, nyerj egy lóhosszal" elvet. Abban ez a következő formában nyilvánult meg: a játékot szándékosan úgy programozták, hogy amikor az ember veszít, az esetek többségében érezhetően közel, kb. 1-5 lépésnyire legyen a győzelemtől. Amikor pedig nyer, zúduljon rá a ponteső, amitől úgy érzi, hogy ő egy született tehetség. Ez a manipulációs eljárás tulajdonképpen egy, a szerencsejátékoktól kölcsönzött technika. Gondoljunk például a félkarú rablókra, amikor a három cseresznyéből kettőt pörget ki a gép. Két cseresznye és egy banán pont ugyanúgy nem nyer, mint egy cseresznye, egy banán és egy alma, az agyunk mégis úgy értelmezi a látottakat, hogy majdnem nyertünk. A gépeket pedig szándékosan úgy programozzák, hogy a "majdnem nyert" helyzetek gyakrabban forduljanak elő. Vagy gondoljunk a lottószámokra. Ha a 11-es számot tettük meg, és a 12-est húzták ki, azt érezzük, hogy hajszálnyira voltunk a győzelemtől. Pedig a 11-es és a 12-es szám pont ugyanannyira különböznek egymástól, mint például a 11-es és a 43-as. Igaz, hogy egymás után következnek a számsorban, de a számsornak a lottóhúzásnál semmilyen jelentősége sincs.
Ugyanezt az elvet alkalmazza a Fortnite is, de talán még tökéletesebben, mint más játékok. Amikor két játékos tűzharcba keveredik, nagyon gyakori az, hogy a győztes csak egy hajszálnyival győz, ezt pedig a játék rögtön a vesztes orra alá dörgöli azzal, hogy halála után a legyőző szemszögéből követheti tovább az eseményeket. Vagyis úgy programozták, hogy ha valakit eltalálnak, de életben marad, lehetőleg 1-5 HP-vel élje túl a tűzpárbajt. Ez a túlélőnek a továbbiakban nem okoz gondot, mert elég nagy a pálya ahhoz, hogy mielőtt belefutna egy másik játékosba, különböző italokkal és kötszerekkel vissza tudja tölteni az életét, a vesztesben viszont egyértelműen azt az érzést kelti, hogy egy hajszálnyira volt a győzelemtől, és legközelebb a szerencse az ő pártjára áll majd. Ráadásul mivel egy-egy párbaj megnyerése általában tíz-húsz pozícióval juttat előrébb a százas rangsorban, egyetlen ellenfél legyőzése is komoly sikerélményként hat.
A közösség hangja
Végezetül egy harmadik fontos elemet szeretnék kiemelni. A fejlesztők odafigyelnek a játékosok visszajelzéseire, több kérésüket is teljesítették már. Az egyik elhíresült eset Mr. Hillmané. A játék iOS-re érkezése után arról szóltak a hírek, hogy egyes iskolákban már a Wi-Fi-hálózatot sem lehet használni, mert a Fortnite-ozó tanulók túlterhelik azt. De persze a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy ahol tehették, a diákok még tanítás alatt is játszottak. Ezt megelégelve az egyik tanár egy azóta már törölt Reddit-bejegyzésben arra kérte a fejlesztőket, hogy ha lehet, vicceljék meg a diákjait. Az Epic Games belement, és ezt a játék előtti üzenetet is beépítették a többi közé: "Mr. Hillman azt üzeni, hogy ne játsszatok az órákon."
Egy másik híres eset a narancspólós srácé. Márciusban az Epic Games táncversenyt hirdetett, amelynek díja a győztes koreográfia játékba kerülése volt. A versenyre természetesen számtalan videót küldtek be, s a győztes mellett a cég más koreográfiákat is közzé tett. Ekkor történt a szokatlan dolog. A játékosok nem voltak elragadtatva a győztestől, annál jobban élvezték a huszonharmadik helyre rangsorolt narancssárga pólós fiú zavarba ejtően nevetséges és lendületes táncát. A videót sokkal többen látták és osztották meg, mint a győztes koreográfiát, és a közösség igazságtételért kiáltott. Az Epic Games pedig ismét meghallgatta a játékosokat, és egy update-ben "Orange Justice" néven megvásárolhatóvá tette a táncot. A leírást is a fiútól vették át, amely szerint ez a mozdulatsor "tornagyakorlatnak is nagyszerű".
Alapvetően elsősorban ezen dolgok összessége biztosítja, hogy a Fortnite népszerűsége az egekbe szökött, a játék a popkultúra része lett, olyan helyeken bukkan fel, ahol nem várnánk és továbbra sincs megállás.
A cikket Király Orsolya, az ELTE Pszichológiai Intézet Addiktológiai Kutatócsoportjának munkatársa írta, aki a videojátékok pszichológiai vonatkozásait, ezen belül is elsősorban a játékosok motivációit és a problémás használatot (avagy a "függőséget") vizsgálja.
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.
