Segítségkérés
Amikor azt vizsgáltuk, kitől és milyen gyakran kérnek segítséget az áldozatok azután, hogy online zaklatták őket, meglepő eredményekre jutottunk. Habár más tanulmányok is jelezték, hogy az áldozatok kevesebb mint fele fordul segítséghez, ez a tendencia kutatásunkban még alacsonyabb szinten áll. A bántalmazási esetek ötödében kértek segítséget az áldozatok. Ha pedig tüzetesebben ránézünk az eloszlásra, láthatjuk, hogy közel felük (43%) sosem mondta el környezetének a támadás megtörténtét, míg csupán 7 százalék tette ezt minden alkalommal.
Azok, akik segítséghez fordulnak, legtöbbször online és offline megismert barátaik tanácsát, segítségét kérték.
Ennél valamivel ritkábban mondták el párjuknak vagy szüleiknek, rokonaiknak, hogy bántották őket, s még kevesebbszer avatták be iskolatársaikat vagy kollégáikat a problémába. Kevés válaszadó számolt be olyan megoldásokról, mint például az ügyvédi tanács vagy az oldal üzemeltetőjének felkeresése. Ennél is kevesebben fordultak tanáraikhoz vagy feletteseikhez, illetve a rendőrséghez.
Kutatásunkban szerettünk volna választ kapni arra a kérdésre, vajon mi határozza meg a segítségkérés gyakoriságát az áldozatok körében. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a nők gyakrabban fordultak környezetükhöz, mint a férfiak. Mindemellett az is szerepet játszott a segítségkérési hajlandóságban, ha az áldozat felismerte a rosszakaróját. Azok, akik azonosítani tudták bántalmazójukat, nagyobb valószínűséggel kértek segítséget másoktól a leállításához. Továbbá gyakrabban tettek így azok is, akik hajlamosak voltak önkéntelenül, visszatérően felidézni a zaklatás részleteit és merengeni a hozzátapadó negatív érzéseken. Végül a segítségkérést az is befolyásolta, hogy valaki mekkora támogatásra számíthatott saját megítélése szerint családjától és barátaitól. Azok, akik segítséget remélhettek környezetüktől, gyakrabban osztották meg az őket ért támadás részleteit, mint azok, akiknél ez a bizalmi légkör nem állt fenn.
Ne hagyd szó nélkül!
Az eredményeink azt jelzik, hogy a cyberbullying bizony jelen van a hazai serdülők és felnőttek között is, s jelentős pszichológiai ártalmak fűződhetnek hozzá. A korábbi rémhírekkel szemben azonban a legtöbb tanulmányhoz hasonlóan a mi kutatásunk is cáfolja, hogy az online bántalmazás az elmúlt években meghaladta volna a hagyományos formák előfordulását.
Inkább az állapítható meg, hogy az online változat a technikai fejlődéssel párhuzamosan utolérte a klasszikus iskolai bántalmazást, és mostanra már egyformán jelen van mindkettő a fiatalok körében.
Azt is láthattuk, hogy bizonyos pszichológiai sajátosságok (például hajlam a bosszantó esetek feletti tépelődésre, meggyőződés a világ igazságtalanságáról, baráti támogatás észlelt hiánya) növelik annak valószínűségét, hogy az áldozatok depresszív, szorongásos tünetekkel küzdjenek.
Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzelmek tudatosítása, a negatív tartalmú hitek, meggyőződések átformálása, valamint a pozitív kortárskapcsolatok fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a bántalmazottak miként küzdenek meg az őket ért támadásokkal, és milyen következményekkel járnak az egyes esetek pszichológiai jóllétük vonatkozásában. Arra is sikerült fényt derítenünk, hogy a férfi áldozatok (különösen azok, akik gyakran gondolkoznak régi sérelmeken) a nőknél nagyobb valószínűséggel válnak bántalmazóvá. Ugyanakkor az offline és online zaklatást is elszenvedett nők ugyancsak hajlamosabbak csatasorba állni, és visszavágni sérelmeikért.
Végül fontos kiemelni, hogy a bántalmazottak közel fele sosem fordult segítséghez, ami azt jelzi, hogy nehezen tudják rávenni magukat, hogy megosszák másokkal problémájukat. Ennek egyik oka az lehet, hogy szégyellik bevallani az esetet, akárcsak azok, akiket fizikai támadás ér. Másrészt a kiskorúak gyakran félnek attól, hogy szüleik eltiltják őket az internetezéstől.
Ezzel pedig tulajdonképpen az áldozatot büntetik, tovább súlyosbítva a problémát.
Eredményeink rámutatnak arra, hogy a segítségkérési hajlandóságot növeli, ha biztosítjuk gyermekünket, családtagjainkat vagy társainkat arról, hogy megbízhatnak bennünk, együtt megoldást keresünk a problémára, és nem hibáztatjuk érte őket. Arra is gondolnunk kell, hogy a férfiak ritkábban vallják be az esetet, ugyanakkor a rágódás a történtek felett még több szenvedést okoz számukra. Tegyünk annak érdekében, hogy bizalommal forduljanak hozzánk társaink, és segítsünk abban, hogy mielőbb túljussanak a cyberbullying okozta nehézségeken!
A cikket Zsila Ágnes pszichológus, író és az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának PhD-hallgatója írta, aki Prof. Demetrovics Zsolt kutatócsoportjának aktív résztvevőjeként a videojátékok és az internethasználat pszichológiai vonatkozásait vizsgálja.
Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.
