Mad Max
Az előző évtized közepén a Mad Max franchise kétszer is komoly meglepetést okozott a geek közösségnek: A harag útja bebizonyította, hogy Mel Gibson nélkül is lehet élvezetes MM-mozit készíteni, a film apropóján kiadott játék pedig a fejlesztő Avalanche Studios (nem összetévesztendő az Avalanche Software-rel, ami most a Hogwarts Legacyn dolgozik) kompetenciáját érintő kételyekre cáfolt rá. A szintén általuk gondozott Just Cause-széria sutaságai miatt ugyanis sokan aggódtak, hogy a simán csak Mad Maxnek hívott open world akció-kaland nem lesz elég tartalmas, de végül jóval többet nyújtott holmi árukapcsolós alibizésnél.
A pozitív csalódásban nagy szerepe volt a játék világának, amely unalmas, repetitív sivatag helyett egy kifejezetten változatos homokozónak bizonyult. Aztán ott vannak az emlékezetes, szerteágazó fejlesztési lehetőségekre épülő autós harcok és a jól koreografált küldetések is, melyek között még a mellékes missziókat is élvezettel pörgettük. Ami minket illet, szívesen megnéznénk egy folytatást, ám egyelőre sajnos nincs arra utaló jel, hogy az Avalanche-nél dolgoznának rajta.
Far Cry Primal
A Far Cry sorozatról mindig jókat vitatkoznak a kommentelők, hiszen a közönség egyik fele már iszonyatosan unja a nagyrészt azonos mechanikákra és témákra épülő sorozatot, a másik fele pedig nem tud kiégni a Crytek által megteremtett, de a Ubisoft keze alatt sikeressé vált szériában. Az utóbbi csoportnak találták ki a franchise nem számozott spin-offjait, a Far Cry 5 térképét újrahasznosító New Dawnt és a prehisztorikus időkbe kalauzololó Primalt. A kettő közül egyértelműen az ősemberes bevetés sikerült jobban.
Annál is inkább, mert a lehetőségeihez képest a 2016-ban kiadott Primal tényleg próbált egy kis csavart vinni a jól bevált Far Cry-receptbe, és nagyobb hangsúlyt fektetett az akkoriban divatba jövő túlélős-craftolós témára. Így aztán nem is ajánljuk azoknak, akiknek már a Far Cry 3-4-5-6 vadászgatós-táskavarrós vonala is sok volt, a többieknek viszont egy egész egyedülálló FC-élményben lehet részük.
Titanfall 2
Az Infinity Ward társalapítói, Jason West és Vince Zampella 2010-ben ugrottak ki a Call of Duty-szériát megalkotó stúdiótól, hogy saját csapatot gründoljanak Respawn Entertainment néven. Első próbálkozásként a kizárólag multiplayer Titanfallal jelentkeztek, amelyben a hagyományos belső nézetes lövöldözés mellett jól megtermett mechák felett is átvehettük az irányítást. A játéknak megvoltak a maga hiányosságai, a 2016-ban befutott folytatása azonban már sokkal ügyesebben építkezett az alaptémára, így még ma is ezrek tolják, még ha ez olykor némi közösségi összefogást is követel a kitartó rajongóktól.
Erre a listára azonban nem is annyira a többjátékos üzemmód, hanem inkább a single player kampány miatt válogattuk be a Titanfall 2-t, itt ugyanis már ilyet is kaptunk, és szerencsére nem is okozott csalódást. A Respawn jól átültette a sztoriba a multis arénákhoz kitalált ugrándozós játékmenetet, és még meg is fejelte egy kis időutazással, ami egy új dimenziót adott az akciónak. A történet sajnos COD-osan rövid, még a legsziszifuszibb maximalistáknál sem éri el a 15 órát, átlagosan pedig inkább 6-8 órára rúg, cserébe viszont a gyakori leárazások valamelyikét kihasználva már néhány euróért belevághatunk, vagy megtaláljuk az Xbox Game Pass Ultimate és az EA Play kínálatában.
Vampyr
A Life is Strange első része óta a Don't Nod Entertainment (korábban Dontnod) valahogy nem tudott olyan játékot lerakni az asztalra, amely ahhoz fogható elismerésben részesült volna, ez azonban nem jelenti, hogy ne lennének élvezhetők a francia csapat munkái. A legutóbb a Twin Mirrorral bővült felhozatalból pedig kiemelkedik a 2018-as Vampyr, ami simán befér a legjobb vérszívós címek közé.
Az első világháború idején, Londonban játszódó történet középpontjában egy vámpírrá lett orvos áll, aki az élet megóvására tett esküje és az újdonsült, bestiális énje által diktált ösztönök között vívódik. Ez a súlyos dilemma pedig nemcsak a sztoriban, hanem a játékmechanikában is tükröződik, azaz csak rajtunk múlik, hogy békésebb úton, vagy a lehető legtöbb kilyuggatott nyakon át jutunk el a fináléig. Mindehhez egy hangulatos, félig nyitott világ, egy korrekt történet és egyedi személyiségekkel felruházott NPC-k is társulnak, akikkel így olykor kifejezetten szívszorító végezni.
The Surge 2
A Dark Souls széria mindent elsöprő sikere óriási publicitást adott az alapvetően rétegműfajnak tekinthető, fokozott kihívásra és sok-sok gyakorlásra építő soulslike zsánernek, ami az Elden Ringgel idén újabb lökést kapott, így már csak ezért is érdemes ismét megemlíteni az egyik jobban sikerült "rokonát", a Deck13 Interactive által összehozott The Surge 2-t.
Az egyébként szintén korrekt első részhez csak lazán kapcsolódó Dark Souls-klón sci-fi díszletek közé helyezi a FromSoftware által lefektetett alapokat, fűszerként pedig megszórja egy exoskeleton-alapú csonkolós harcrendszerrel. Ha fogékony vagy a stílusra, garantáltan nem fogsz unatkozni az így kapott 20-30 órányi élmény során, amit még a kissé avítt grafika és az Amatőr Regényírók Baráti Körének kukájából kihalászott sztori sem tud elrontani.
Szerintetek mely, PS4-re vagy Xbox One-ra megjelent játékokat érdemes még most is pótolni?
