Hirdetés

Tömeges elbocsátásokat jelentett be a Bungie, miközben az ügyvezető dollármilliókat költ a hobbijára

|

Nagy horderejű változások lesznek a Halo és a Destiny fejlesztőjénél, a stúdió egyik új játékának is eldőlt a sorsa.

Hirdetés

Szűk két hónappal a Destiny 2 legutóbbi kiegészítője, a The Final Shape megjelenése és kimondottan pozitív fogadtatása után Pete Parsons, a Bungie ügyvezetője terjedelmes blogbejegyzésben közölte, hogy új korszak küszöbén áll a Sony által még 2022-ben felvásárolt stúdió. Megfogalmazása szerint minden egyéb lehetőséget kimerítettek, ezért az emelkedő fejlesztési költségeket, az iparágban zajló változásokat és a gazdasági környezetet is figyelembe véve arra jutottak, hogy le kell faragniuk a kiadásokat, miközben erőforrásaikat a jövőben csak és kizárólag a Destiny franchise, valamint a Marathon gondozására szándékoznak fordítani.

Ennek következtében megválnak a munkatársak 17 százalékától, 220 főtől. A tömeges leépítés minden részleget és minden szintet érint, vezetők is lesznek a távozók között. A szűkebb fókuszú fejlesztés következtében pedig a Bungie még inkubációs fázisban lévő titkos projektjét, egy vadonatúj science-fantasy univerzumba helyezett akciójátékot a PlayStation Studios veszi át, méghozzá úgy, hogy létrehoz egy új stúdiót.

Elmélyítik továbbá az önállóságát sokáig féltve óvó Bungie integrálódását a Sony Interactive Entertainmentbe, a következő néhány negyedévben 155 fő, a munkaerő kb. 12 százaléka kap majd SIE-s státuszt. Ha nem sikerült volna nekik helyet találni, akkor ők is nézhettek volna másik állás után, akárcsak kevésbé szerencsés kollégáik.

Hirdetés

A bejelentésekre után Parsons azonnal kritikus kommentek céltáblájává vált a közösségi médiában. Ráadásul nem is először, a tavaly októberi leépítés alkalmával szintén megtalálták őt egykori és jelenlegi Bungie-alkalmazottak éppúgy, mint más, a stúdiótól független iparági szereplők. Sokan neheztelnek az ügyvezető érzéketlenségére, aki az elhibázott döntések következményeit az alkalmazottakkal fizetteti meg, akiben még csak fel sem merült, hogy csökkentse a saját fizetését és ne ragaszkodjon a bónuszaihoz, hogy így mentsen meg állásokat, hanem inkább több millió dollárt költ hobbijára, veterán autók gyűjtésére.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)