Hirdetés

Eladja nyugati játékfejlesztő stúdióit a Square Enix, új tulajdonoshoz kerül a Tomb Raider és a Deus Ex

|

Régóta a levegőben volt már ez, de most megtörtént: 300 millió dollárért cserélt gazdát a Square Enix számos tehetséges csapata.

Hirdetés

Azon kevés kiadók egyike a Square Enix, amik Japánból üzemelnek, és egyszerre igyekeznek kiszolgálni a helyi piacot JRPG-kkel, valamint a nyugati játékosokat nagy szabású akciójátékokkal. A cég többször elmondta már, hogy csalódott utóbbiak teljesítményében (még azokéban is, amik egyébként nem fogytak rosszul, és magas kritikusi pontszámokat kaptak), a Marvel's Avengers bukása után meg pláne várható volt, hogy az első elfogadható ajánlatnál búcsút int majd csapatainak.

Az Embracer Group, amely lassan mindent magába szippant, 300 millió dollárért vállalja át a Crystal Dynamics, az Eidos Montreal és a Square Enix Montreal csapatok mind az 1100 alkalmazottját, illetve a hozzájuk tartozó szellemi tulajdonokat is.

Hirdetés

Ennek értelmében a Deus Ex, a Tomb Raider, a Thief, a Legacy of Kain, és több mint 50 már megjelent játék jogai kerültek át, így már az új, Unreal Engine 5-tel készülő TR-játék is az Embracer felügyelete alatt fog megjelenni (feltehetően a THQ Nordic vagy a Koch Media kiadásában). A vállalat elmondta, nagy lehetőségeket lát a Tomb Raider és a Deus Ex franchise-okban, és úgy érzi, organikusan növekedhetnek a csapatok, hogy elérjék maximális potenciáljukat.

További projektekről és a Marvel's Avengers sorsáról nem esett szó. Az üzletet még jóvá kell hagynia az illetékes hatóságoknak, de jó esély van arra, hogy nem fogják elgáncsolni - várhatóan július és szeptember között véglegesítik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)