Nem nagyon hiszek a régi jó dolgokat újrafeldolgozó tündérmesékben, az esetek nagy részében kapunk valamit, ami nyomokban sem emlékeztet az eredeti klasszikusra, és rosszabb szájízt hagy maga után, mint egy kiadós péntek hajnali tivornya. A Tomb Raider újragondolása azonban 2013-ban megmutatta, hogy kellő szaktudással, tisztelettel és pénzzel még egy megfáradt sorozatot is újra sínre lehet rakni, de úgy, hogy még azok is elismerően bólintanak, akik a Tomb Raider első része miatt vették meg életük első 3D-kártyáját.
Ha lúd, legyen kövér
Mostani cikkemben nem mennék bele abba, hogy miért volt kiemelkedő játék a tavalyi Tomb Raider, aki játszott vele az úgyis tudja, aki meg nem, az vagy nem szereti a műfajt, vagy egyszerűen már kinőtt a formás női hátsók bámulásából (nem mintha abból ki lehetne öregedni). Lara Croft jött, látott és győzött, még annak ellenére is sikert aratott, hogy a megjelenést követő hónapokban aggasztó híreket lehetett hallani arról, hogy a játékosok és az újságírók pozitív kritikái ellenére nem fogy belőle annyi, mint amit a kiadó elképzelt. Az azóta eltelt egy évben azonban sikerült feltornázni az eladásokat, elhallgattak a vészjósló hangok, és legnagyobb örömünkre augusztusban a kiadó megerősítette, hogy a fejlesztők már a második részen dolgoznak.
Értelemszerűen erről még nem sokat lehet tudni, de az eddig eladott bő négymillió darab Tomb Raider elég ok arra, hogy a megkezdett irányvonalat kövessék. Az időközben megjelent next-gen konzolok boldog tulajdonosainak sem kell azonban nélkülözniük Lara Croft társaságát, mivel a Square úgy döntött, hogy megörvendezteti az új technológia lelkes híveit egy felturbózott Definitive Edition változattal, amely kifejezetten azzal a céllal készült, hogy megmutassa, milyennek álmodták meg ezt a játékot eredetileg a készítők.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A készítők nem aprózták el, elképesztő a különbség a PS3-as és a PS4-es változat között (ez a teszt PS4-es verzió alapján készült), odáig lennénk a gyönyörűségtől abban az esetben, ha már nem küzdöttünk volna meg életre-halálra Himikóval azon a bizonyos viharos platformon egy nagyon komoly gamer-PC-n. Aztán már nem volt olyan nagy a különbség, mivel aki feltekeri a beállításokat ultrára, az hasonló látványorgiában részesül. A szerkesztőség tavaly összerakott gamer-PC-jén (i74770K, 8GB RAM Kingston, Nvidia GTX780) hibátlanul futott HD felbontásban, bár azért voltak olyan helyek, ahol visszaesett a teljesítmény, és a folyamatosnak számító 60 fps helyett csak olyan 40-45 volt a maximum egy ideig. Ezt a lassulást PS4-en is éreztük bizonyos helyeken, de még mindig jobban jártak a Sony-rajongók, mint a Microsoft-szurkolók, mivel az amcsi konzolon csak fele olyan sebességgel fut a játék, bár azt hozzátartozik az igazsághoz, hogy 30 fps alá szinte soha nem esik a sebesség. Hivatalos magyarázat nincs erre a fiaskóra, de azért érdemes kicsit bepillantani a kulisszák mögé.
Amennyiben abban a tévhitben ringatjuk magunkat, hogy a játék eredeti fejlesztői nekiláttak megtanulni programozni next-gen konzolokra a Tomb Raider megjelenését megünneplő parti után, alaposan tévedünk. Ekkora pazarlást egy nagy kiadó nem engedhet meg magának – kiadta bérmunkába a fejlesztés két külsős fejlesztőcsapatnak. A PS4-es portot az a Nixxes Software készítette, akik egyszer már bizonyítottak Tomb Raider-vonalon, hiszen ők készítették el a játék pazar PC-s változatát. A United Front Games (Xbox One) azonban teljesen zöldfülű még ezen a területen, hiszen őket leginkább azért ismerhetjük, mert nekik köszönhetjük a Sleeping Dogst.
Next-gen Lara
A teljesítmény és a HD felbontás azonban csak csepp a tengerben, ennél többet is nyújt a Definitive Edition azoknak, akik beruháznak rá. A készítők roppant büszkék arra, hogy bizonyos helyeken többszörösére emelték a textúrák minőségét és a poligonok számát, de az igazság az, hogy ez minket, PC-seket nem nagyon izgat, mivel már alapból így játszottuk végig a játékot. Sokkal érdekesebb megoldás az, amit Larával műveltek. Valamilyen oknál fogva történtek minimális változtatások Lara arcával, amit nem igazán tudok hová tenni. Az eredeti koncepció ugyanis az volt, hogy szakítanak a klasszikus „Lara, mint a tinifiúk álma” sztereotípiával, és megpróbálnak egy kevésbé dögös, de egyúttal hihetőbb főhősnőt betenni a játékba. Erre a next-gen változatban már egy szexis Lara néz farkasszemet a sziget veszélyeivel, formásabb szemöldökkel, érzékibb szájjal, nagyobb és sötétebb szempárral. Ráadásul bizonyos helyeken Lara toalettje szinte kifogástalan; hiába zárják be egy égő házba, omlik rá egy barlang, vagy robban rá egy repülőgép, Lara szinte minimális sérülésekkel megússza mindet. Mintha kevésbé tapadna rá a sár és a vér, pedig ezek sokkal élethűbben lettek kidolgozva a next-gen verzióban.
A Definitive Edition az eddig megjelent összes DLC-t tartalmazza, de ettől az igazat megvallva nem nagyon fogunk hanyatt esni, mivel nagy részük kimerül néhány új ruhában, multis fegyverben, karakterben és pályában. Az eredeti cikkben külön fejezetet szenteltem a multis résznek, a véleményem azóta sem változott, egy ennyire erős egyjátékos kampány mellé teljesen felesleges a többjátékos mód. Úgy látszik, véleményem összhangban van a Tomb Raider-játékosok hozzáállásával, mivel nyugodtan kijelenthetjük, hogy a játék multija néhány hónappal a megszületése után meg is halt, a kutya sem kíváncsi rá.
Szóval a DLC-k nagy része parasztvakítás a Definitive Editionben, mindössze annyi hasznunk van belőlük, hogy már a játék elején választhatunk Larának egy új szerelést (a bomberdzsekis pilótanőkosztüm például kifejezetten jól áll neki).
Új konzolok mellé új irányítási mód is dukál – ez főként az Xbox One-ra igaz, hiszen ott szériafelszerelés a Kinect (PS4-en kell a kamera hozzá). Szóbeli parancsokat adhatunk a játéknak, megnyithatjuk a térképet, sőt egyetlen szavunkra a megfelelő fegyvert húzza elő Lara. Ennek a funkciónak a gyakorlati hasznáról is megvan a véleményem (kezemben a távirányító, egyetlen gombnyomással válthatok fegyvert, akkor meg mi a fenének kockáztatnám meg, hogy a konzol nem tudja értelmezni a palóc tájszólásban kiejtett angol szavaimat), de biztos van olyan, aki ezzel fogja igazolni a döntését, miszerint megérte a kinectes változat a többletkiadást.
Szebb, de nem jobb
Annak ellenére, hogy a Tomb Raider magasan kiemelkedik az átlagból, megvannak a maga gyermekbetegségei, és ezeken a next-gen változat sem tudott javítani. Egy évvel ezelőtt még etalon volt ebben a kategóriában, de azóta már volt szerencsénk végigjátszani egy The Last of Ust, és bizony zongorázni lehet a különbséget. Amaz nagyon magasra tette a lécet, és hiába a szebb grafika és a bájosabb pofi, a Tomb Raider nem tudta hozni azt a bizsergető érzést, amit egy évvel ezelőtt. Ettől függetlenül jelen pillanatban (két hónappal a PS4 megjelenése után) ez az egyik legjobb és legszebb játék, amit megvehetünk a Sony új konzoljára. A teljes ár azonban sajnos eléggé lelombozó, joggal merül fel a kérdés, hogy ugyan miért is kellene kifizetnünk a teljes árat egy olyan játékért, amelynek PC-s változatát már szénné akciózták a Steamen és a Square saját digitális boltjában. Mindenesetre mi várjuk a folytatást, függetlenül attól, hogy milyen platformon érkezik.
