A játékokról sokszor és sokféleképpen hallunk negatív dolgokat. Hogy agresszívvé, antiszociálissá, esetleg függővé tesznek. Mit szólnátok, ha azt mondanám, bennünk, játékosokban több van, mint pár jól megfogalmazott negatív sztereotípia? Hősök vagyunk virtuálisan és a jövőben talán a valóságban is!
Biztos vagyok benne, hogy sokatok számára ismerős Jane McGonigal neve. A hölgy azon kívül, hogy játékfejlesztő, a videojátékok jótékony hatásáról könyvet is írt, számos kutatásban vett részt, amelyekben azt vizsgálta, hogyan hat a játék ránk, játékosokra és hogyan tehet bennünket a jövő hőseivé.
Kissé utópisztikusnak tűnik a TED-en előadott beszéde, melyben a játékosok szupererejére hívja fel a figyelmet. Mivel ő maga is benne él a játékok világában, szavai valóban nem csenghetnek számunkra üresen. Fontosnak tartja mindenkivel megértetni, a játékok önmagukban nem rosszak, nem okoznak kárt bennünk. Mint sok más dologban, itt is az egyéni döntésünk, hajlamunk tehet minket függővé vagy agresszívvé, nem pedig az például, hogy mennyit FPS-ezünk. Mégis a mai napig még mindig nagyon sokan úgy gondolják (főleg azok között, akik nem játszanak), hogy mi csak ülünk a képernyő előtt, random nyomogatjuk a gombokat és közben egyáltalán nem érdekel, mi történik körülöttünk. Elhanyagoljuk a kapcsolatainkat és álomvilágban élünk.
De ha ez valóban így van, akkor hogyan tehetnék a játékok jobbá a világot?
Jane McGonigal azokra az online játékokra, elsősorban MMORPG-kre hívja fel a figyelmet, melyeknek mechanizmusai megoldást nyújthatnak a világméretű problémákban is. Ezek a játékelemek adhatnak nekünk olyan képességeket, melyeket a mindennapi életben is használhatnánk. McGonigal egy jövőkutató intézet munkatársaként, elsőként arra a felismerésre jutott, hogy nem játszunk még mindig eleget. Nagyjából heti hárommilliárd óra édeskevés ahhoz, hogy a világ jobbá váljon. Ez persze nem azt jelenti, hogy az emberek ne menjenenek be dolgozni, iskolába, vagy egyáltalán sehova, és csak non-stop görnyedjenek a játékok felett. Jane valójában arra hívja fel a figyelmet, hogy jó lenne, ha még többen tudnánk játszani, hogy sok „kívülálló” is belépne a játékok világába, fejlesztve általuk önmagát.
De mik is azok a képességek, melyek megvannak nekünk és globális problémák oldhatók meg általuk?
Gondoljatok a játékok által nyújtott epikus győzelmekre. Mennyire elkötelezettek vagyunk a cél érdekében. Mennyire fókuszáltak és koncentráltak. Ezek a győzelmek olyan skilljeinket csiszolgatják, melyek motiválttá, elhivatottá tehetnek egy üggyel kapcsolatban. És ha belegondolunk, ez az ügy nem feltétlenül Garrosh Hellscream 125. legyőzése kell, hogy legyen, lehet az éhínség, szegénység, klímaváltozás, globális konfliktusok orvoslása is. Amelyek valósak. A sokszereplős online játékok akarva-akaratlanul arra tanítanak, hogyan tegyünk közösen egy ügyért, hogyan inspiráljunk másokat, hogyan bízzunk egymásban.
A játékok másik fontos és általunk olyan jól ismert tulajdonsága a jutalmazó-értékelő rendszer. Amikor harcba indulunk, mindig tudjuk, hogy mi a feladat és mi a jutalom. Az már egyéni stílustól függ, ki milyen tempóban és milyen úton teljesíti az adott küldetést. A lényeg, hogy a játék olyan akadályok elé állít, melyeket mindig az adott szintünknek megfelelően, de önmagunk határait feszegetve képesek vagyunk megcsinálni. Nincs olyan, hogy lehetetlen feladat, maximum olyan, amit egyedül nem tudunk megcsinálni. És itt jönnek a csapattársak. A társak, akiknek énünk legjobb részét mutatjuk. Segítőkészek, lelkesek és atyáskodóak is tudunk lenni. A kudarc nem tör le, hanem újabb löketet ad, hogy legközelebb még jobban, még koncentráltabban próbálkozzunk a feladattal vagy bossfighttal. A való életben, ha kudarc ér, legyőzöttnek érezzük magunkat. A játékban viszont általában nincsenek negatív érzéseink, ha nem sikerült valami. A játékban bizakodóak vagyunk és örökké eltökéltek. Úgy érezzük, bármit elérhetünk.
De mik is ezek a szuperképességeink Jane McGonigal szerint?
A végtelen optimizmus, a hit önmagunkban, hogy igenis képesek vagyunk bármely feladatot megoldani. Ezt táplálja, hogy a körülöttünk lévő NPC-k és játékosok sem kételkednek bennünk egy szemernyit sem. Megvan bennünk mindig a motiváltság az epikus győzelemre és tudjuk, hogy reális esélyünk van a sikerre. Itt van még nekünk a kölcsönös bizalom. Az online játékokban társadalmi hálót tudunk kiépíteni, olyan szövetségesi, baráti rendszert, mely minket is együttműködésre ösztökél. Megtanulunk hatékonyan csapatban dolgozni. A korábban említett, szintünknek megfelelő küldetések mindig csak olyan nehezek, hogy ne váljanak lehetetlenné. Tehát saját képességeink ismeretében képesek vagyunk elvégezni. Produktívak vagyunk! A jutalmunkért rendesen megdolgozunk, így igazi boldogsággal tölthet el a munkánk. Az utolsó fontos elem az epikus jelentéstartalom. Hogy értékes dolgot cselekedtél. Hogy részese vagy egy olyan kalandnak, ahol heroikus tettekre vagyunk hivatottak. Ahol részesei lehetünk a csodának.
Tehát büszkék lehetünk arra játékosként, hogy az a “kevéske” heti 3 milliárd játékkal töltött óra ilyen képességeket fejleszt bennünk. Ilyen nem mindennapi skillek birtokában valóban esélyes lehet, hogy hatással lehetünk a világunk alakulására. Nektek mi a véleményetek erről?
A cikket Bányai Fanni, a JátékosLét Kutatóközpont munkatársa írta.
