Sam Fisher az a fajta srác, aki kislánya születését is csak egy félmosollyal konstatálja, egy árva késsel begyalázza az űberszervezett terroristacsoportot és csak katonaszlengben kommunikál, de ő Amerika kezében a leghalálosabb fegyver, aki a végén mindig mosóporreklám-mosollyal sétál majd tova a naplementébe az égő romok közepén. A Splinter Cell: Blacklist pedig az a fajta játék, ami minderre lehetőséget biztosít. Tökéletes párosítás, nemde?
’Murica
Legalább annyi szót szeretnék vesztegetni a történetre, mint amennyit a Ubisoft, úgyhogy figyeljetek: Amerika bajban, Sam Fisher segít. Na, jó egy kicsit hosszabban. Egy terroristacsoport, aminek tagjai Engineereknek hivják magukat azt követeli, hogy az USA vonja vissza a csapatait azokból az országokból, ahol – véleményük szerint – jogtalanul tartózkodnak.
Ezt sürgetendő összeállítják a Blacklistet, ami egy sor Amerika-ellenes támadást tartalmaz és képes lenne térde kényszeríteni az országot. A kormány és a katonaság tehetetlen, ezért megkeresik Sam Fishert, aki most már a 4th Echelon vezetőjeként, régi és új társai segítségével jön, és szétrugdossa a BME rossz útra tért hallgatóinak a seggét. Ha egy összeesküvés-elméletet láttál, láttad mindet és ha szereted az ilyesmiket, akkor ebben sem fogsz csalódni.
Karaktertábla
Nem tudok szó nélkül elmenni a játéktörténelem legidegesítőbb karaktere mellett, aki egy új adaléka kis csapásmérő egységünknek. Ő a hacker, aki olyannyira az, hogy az összes 90-es évekbeli programozózsenis klisét egy karakterbe sűríti. A garatig begombolt kockás ing és csuklyás pulcsi között váltakozó öltözködéstől a viccesnek szánt, vagy okoskodó beszólásokig minden idegesítő vonása megvan, ami miatt már a második megnyilvánulása után félholtra szerettem volna verni egy tavalyi lángossal.
Mellette természetesen visszatér a kelet-ukrán domina, Anna Grimsdottír (Grim) is, illetve lesz még nekünk egy hű bajtársunk, minden kooperatív küldetés elengedhetetlen eleme, az egyetlen, az utánozhatatlan: Briggs. Amint azt már biztosan tudjátok, a Ubisoft nem tudta – és nem is akarta – beimádkozni a pocakosodó Michael Ironside-ot a mo-cap kezeslábasba, ezért San Fishert most egy ismert sorozatszínész, Eric Johnson játssza.
Őszintén szólva nem is rosszul, ha nem hallottam volna már Ironside tekintélyt parancsoló hangját, akkor fel sem merült volna bennem, hogy nem ő Sam Fisher. A Ubisoft nem fektetett akkora hangsúlyt a történetre, mint mondjuk a Double Agentnél, és a karakterek kidolgozása sem tör Last of Us-i magasságokba, de amiben a Splinter Cell: Blacklist jó akar lenni, abban az is. Ez pedig nem más, mint a játékmenet.
Ölni és élni hagyni
Sok támadás érte a sorozatot, hogy már nem az a Splinter Cell, ami régen volt, mert a lopakodás igencsak háttérbe szorult. Ez egy teljesen érthető tendencia az agyatlan lövöldékben fuldokló játékvilágban, viszont a Ubisoft most igyekezett minden játékstílusú Sam Fishernek megfelelni. A pályadizájn, a játékmechanizmusok és a fejleszthető eszközök mind lehetővé teszik, hogy a játékos a saját ízlése szerint álljon neki a küldetésnek. A Blacklist külön Ghost, Panther és Assault játékstílusokat különböztet meg, amikért külön XP-t is kapunk, annak megfelelően, hogy elosontunk az ellenségek mellett és nem gyilkoltunk meg senkit, nem vették észre, amikor nyakon szúrtuk őket egy késsel, vagy mindenkit megcsináltunk ólommal.
Sam_fisher8214 (lvl5)
A Splinter Cell: Blaclist hagy minket kibontakozni. A főhadiszállásunkként ismert Paladin nevű repülőt nemcsak hogy szabadon bejárhatjuk és különböző küldetéseket vehetünk fel a fedélzetén, de fejleszthetjük is, hogy egy kicsit megkönnyítsük a dolgunkat a csaták során. Fisher eszközkészletére és fegyvereire is igaz ez, a küldetések alatt farmolt pénzből új high-tech kütyüket és kísérleti fegyvereket vásárolhatunk, illetve a meglévőket is fejleszthetjük a küldetések előtt, vagy a véridegesítő Charlie-val szóba elegyedve (tehát a küldetések előtt).
Itt is megfigyelhető a három különböző játékstílus jelenléte, mert a fejleszthető felszerelésünk válogatásával lényegében akármilyen Sam Fishert összerakhatunk magunknak, viszont arra nem árt figyelni, hogy csak lopakodva végigjátszható a Blacklist, viszont idegbéna Rambóként aligha. A sztori és a mellékküldetések egy részénél külön elvárás, hogy ne öljünk meg senkit és ne is vegyenek észre, ami meglehetősen lelassítja a játékmenetet. Ebből kifolyólag a fő történeti szállal akár 10 órát is eltölthetünk, amire még rájönnek a mellékküldetések (egyenként 20-30 percesek), úgyhogy a Blacklistben 14-15 órányi móka biztosan vár a játékosokra. Ez mind normál nehézségi szinten, Perfectionisten alig van segítségünk ezért idegőrlő másodperceket és perceket töltünk várakozással és bujkálással, ami megdobhatja a játékidőt is.
Öröm a Samnek
Ha a parasztlengőt érdemlő szóvicc után még továbbolvasott valaki, akkor most ejtenék egy pár szót a játékmenetről. Ez a Splinter Cell: Blacklist legerősebb pontja, ami a küldetések alatt elfeledtetett veled minden szakzsargonnak súlyosbított köztes párbeszédet. A küldetések izgalmasak és a játékmechanikai megoldások nagyon jól működnek ezért Sam Fisher összes megmozdulását élvezi a játékos. A lopakodós játékmenethez elengedhetetlen fedezékrendszer remekül kidolgozott, ráadásul még egy kis Assassin’s Creedes falmászós megoldással is megbolondították a fejlesztők és ez a vertikális mozgás nem csak a játékmenetnek, de a pályadizájnnak is jót tett.
Fisher kütyüivel érdemes szórakozni, mert rengeteg lehetőséget nyitnak meg a játékosok előtt egy-egy szituáció során amellett, hogy végtelenül szórakoztató is az altatógázos kamerát és a háromrotoros drone-t használni. A sok már-már futurisztikus izé mellett Sam leghasznosabb fegyvere továbbra is az infra és szonárszermüveg, nélküle szinte lehetetlen lenne a játék, és amikor egyes küldetések alatt elvették tőlem, nagyon éreztem a hiányát. A közelharcos kivégzések változatosak és a „mark and execute” funkcióval együtt meglehetősen látványosak is, úgyhogy az ember nem könnyen un bele az ismételgetésükbe. A mesterséges intelligencia néhol egy kicsit vacakol, valahol egy falusi diszkó kidobója és az ötödik sört kortyolgató énem között van az IQ-ja, viszont a játékmenet során ez egyáltalán nem zavaró, sőt néha már imádkoztam, hogy benézzen valamit az ellenség.
A harcrendszerrel remek munkát végeztek a torontói srácok, Fisher mozgása és interakciói folyamatosak és kézre állóak, egy-egy fejlövés pedig pont annyira jól esik, amit csak egy pszichiáter irodájában lenne merszed elmutogatni bábokon.
Mindig kell egy barát
Énekelte Zalatnai Sarolta, amikor még Lenin is szandál-zokni kombóban majszolgatta a vattacukrot. Ez még most is áll, mert a Splinter Cell: Blacklist többjátékos módjához – ahogy a neve is sugallja – több emberre lesz szükség. A Paladin fedélzetén felvehető küldetések egy részét egyedül és kooperatív módban is játszhatjuk, viszont vannak csak társas missziók is.
Ilyenkor Briggs is csatlakozik hozzánk, aki ebben az esetben Julcsi volt, aki a Call of Duty: Black Ops II Zombies utózöngéjeként nem barátkozott könnyen a lopakodós játékmenettel. Egyedül is elég nehéz észrevétlennek maradni, viszont ha az ember kap maga mellé egy társat, akkor válik igazán izgalmassá a móka, mert a csapatmunka és az összehangolt támadásra helyeződik a hangsúly, és ez megbonyolítja a dolgokat.
A Spies vs Mercs a Splinter Cell: Blacklist kompetitív többjátékos módja, ami az egyik legjobb része a játéknak. Classic módban két kém áll szemben két zsoldossal, amik közül az előbbi a pályán elhelyezett kontrollpontokat igyekszik meghackelni, az utóbbi pedig próbálja mindezt megakadályozni. A Blacklist módban már 4v4 folyik a harc, ami egy kicsit talán káoszosabb és kevésbé érződik a feszültség, viszont a két csapat közötti jól kidolgozott egyensúly egy nagyon izgalmas játékmódot eredményez.
A Splinter Cell: Blacklist egy izgalmas és jól összerakott akciójáték lett, aminek véletlenül Sam Fisher a főszereplője. A Blacklist tudja, hogy mit akar, és egy másodpercig sem akar többnek látszani, arra épít, amiben a legerősebb, és ez pedig nem más, mint a játékmenet. Emellett a Perfectionist nehézségi szint bevezetése, a jellegzetes vizuális megoldások, a hangulatos zene és a PC-s verzióra fektetett kiemelt figyelem sorra tömködik be a közepes történet és a papírvékony karakterek által hagyott lyukakat, aminek az eredménye egy szórakoztató és izgalmas Splinter Cell: Blacklist.
A Splinter Cell: Blacklist megjelenése augusztus 23-án esedékes, de ha nem tudtok addig várni, akkor gyertek és bulizzatok velünk egyet a GameNight 4.0-án és próbáljátok ki a játékot egy nappal a megjelenés előtt. Ha nem tudnátok eljönni, akkor sem kell csüggedni, mert holnap érkezik a GameStart - Splinter Cell: Blacklist végigjátszásunk első része, amiben Sirius barátommal végigpörgetjük nektek a játékot.
