Ha van olyan játék, aminél egyáltalán nem lehet elmenni amellett, hogy megemlítsük az első részt, akkor ez az immár sorozattá vált Sniper: Ghost Warrior. A debütálás ugyanis nem sikerült túl fényesre, de minden rosszban van valami jó, jelesül például az, hogy így legalább nem voltak túlzott elvárásaink a második résszel szemben. Ám a fejlesztő City Interactive megtalálta az egyik legjobb csalit, amivel a játékosokat be lehet csábítani a harcmezőre, ez pedig nem más, mint a CryEngine3.
Ugyanakkor pontosan a fejlesztő neve az, ami miatt többen is szkeptikusak voltak, hiszen a brigád eddig egyetlen próbálkozásával sem döngette a minőségi játékok fellegvárának kapuját. De majd a folytatás megmutatja, erről már a Sniper: Ghost Warrior 2 gépigény boncolásakor is írtunk egy-két mondatot.
Vakerál a veterán
Szóval eljött a Sniper: Ghost Warrior 2 megjelenés, én pedig fejest ugrottam a nagyokat ígérő folytatásba. Akinek fontos a sztori, annak elég annyit tudni, hogy ismét Cody Anderson bőrébe bújhatunk, aki hol egyedül, hol két cimborája (Diaz és Maddox) segítségével gyakorlatilag mindenkit lepuffant, aki belekerül a célkeresztbe. A precízen osztott fejlövéseket azonban valahogy magyarázni kell, mert nem lehet csak úgy céltalanul pufogtatni a jónépre, tehát van egy főgonosz is, aki Merinov névre hallgat. Elvetemültségét mi sem jellemzi jobban, minthogy viszonylag hamar kicsinálja egyik harcostársunkat, de innentől kezdve már legalább van egy kis küldetéstudatunk és nem úri szeszélyből vadászunk a fegyveresekre. Egyébként valószínűleg maguk a fejlesztők is érezték, hogy a történet nem emelkedik Tolkieni magasságokba, ezért nem különösebben vergődtek a pályák közti videókkal, de talán ennél a stílusnál ezt nem is annyira róhatjuk fel hibának. Azt már annál inkább, hogy a tutorial résznél olyan vasmarokkal szorítják a kezünket és annyira szájbarágósan mondják el a dolgokat, mintha attól félnének, hogy ha egy pillanatra is elakadunk, akkor annak egyenes következményeként még az American Idolt is Fásy Zsülike fogja megnyerni.
Ez egyébként a játék egészére is jellemző, szinte egy pillanatra sem mehetünk a saját fejünk után, mert a likvidálandó ellenfelek felett mindig egy hatalmas célkereszt lebeg, de a biztonság kedvéért még verbálisan is közlik velünk, hogy "előnyös lenne, ha a keleti lépcső nyolcadik fokán álló gazembert küldenénk először az örök vadászmezőkre, mert ő a legveszélyesebb az arról érkező kollégáinkra". Választási lehetőségünk tulajdonképpen csak annyi van, hogy fejre, testre, vagy végtagra célozzunk-e, tehát aki az ilyen jellegű kötöttségeket nem bírja, az úgy fogja érezni, hogy ennél még Tóásó Előd is nagyobb szabadságot élvez a bolíviai börtöncellájában. Amennyiben esetleg nem úgy, vagy nem csak úgy tudunk érvényesülni, hogy messziről leszedünk mindenkit, lehetőségünk van egy tartálykocsi felrobbantására, rádió kilövésére, szalmaviskó C4-gyel történő levegőberepítésére, de ezt is úgy tolják az arcunkba, hogy el sem tudunk hajolni.
Nem drága az életed
Egy olyan játékban, ahol a hangsúly elvileg azon van, hogy észrevétlenül oltsunk ki életeket, nem hátrány, ha az MI által irányított egységek értelmi szintje nem olyan, mint egy túlöntözött filodendroné. Bármennyire szeretnénk is azonban, a Sniper: Ghost Warrior 2 esetében ellenségeink alig jobbak, mint a tehetségkutatókba SMS-t küldő egyszeri tévénézők. Amolyan ösztönlények, akik ha azt tapasztalják, hogy mellettük hatalmas vérfröccsenés közepette összeesik valaki, akkor attól függően, hogy látták-e az eseményt, vagy éppen háttal álltak a megboldogultnak, futásnak erednek, avagy cigiznek tovább unottan (elvégre abba is bele lehet halni).
Amennyiben azonban szemtanúi voltak az elhalálozásnak és nem vagyunk túl messze, gyakorlott mentalistákat megszégyenítő ügyességgel bukkannak nyomunkra és ilyenkor bizony telepumpálnak ólommal, bármilyen ártatlanul nézünk is rájuk. Van, hogy fedezéket keresnek, máskor meg csak tétován vizsgálják a messzi távolt, hogy ugyan honnan a búbánatból érkezett a lövés, esetleg sietősre veszik a figurát, és szigorúan derékszögekben fordulózva elporolnak valami láda, vagy sarok mögé.
Krájendzsin hármat kérnék! Kettő és fél lett, maradhat?
A játék egyik legígéretesebb tulajdonsága a CryEngine 3 volt, amiért korábban volt is egy kis anyázás felhasználói részről, hogy most akkor le vannak tojva a DirectX 9-es kártyával rendelkező gémerek, mások meg a gépigény miatt aggódtak, mint utóbb kiderült, mindkét tábor feleslegesen lázadt. A játék hibátlanul fut többéves PC-ken is, ám ennek ára van, amit a látvánnyal kell megfizetni és nem azért, mert le kell venni a részletességet. Szemléletesen valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy az a ruha, ami Jessica Bielt még kívánatosabbá teszi, Karda Beától inkább távol tart. A CryEngine 3-mal csodálatos a Crysis 3, de a Sniper: Ghost Warrior 2 nem találta meg a helyes utat.
Helyesebben ez sem teljesen igaz, mert vannak pillanatok, amikor tetszetős és azt mondjuk, hogy egészen hangulatos, így például amikor a délszláv harcmezőre érünk, egészen szép szarajevói környezet, majd pedig az egymásra hányt égő vagonok is hitelesek, ugyanez nem mondható el a trópusokról, melyet erősen kiszívott a nap. A játék elején található helyszínen szőrös fűszálak, szögletes pálmafák és hasonló csúnyaságok űznek csúfot az egyébként durva látnivalókat megjeleníteni képes motorból. Ha nem tudnánk, hogy milyen technológia felelős a látnivalóért, talán elnézőbbek lennénk, de így olyan, mintha egy Subaru Imprezában csak két henger menne a négyből.
A zombik ellőtték a puskaport
Attól, hogy a grafika nincs a toppon, még lehet lenyűgöző a játékmenet, hiszen a Ghost Warrior 2-ben van némi fizika, nem mindegy, hogy merről és milyen mértékben fúj a szél. Egy 600 méterre lévő célpont esetében egy hatos szellő oldalirányú komponenssel rendesen megvariálja a becsapódás helyét, ezért elvileg számolnunk kellene magával a ballisztikával és a szélrátartással is. Egyetlen bökkenő, hogy gyakorlatilag nulla tájékoztatást kapunk arról, hogy a korrekciót mégis miként számoljuk, de szerencsére a legnehezebb fokozaton kívül automatikusan látjuk a célkeresztben, hogy a megfelelő találat érdekében hová célozzunk.
Igazán látványos játékelem lehetne a bullet cam, de nem az, és erről csakis a Sniper Elite: Nazi Zombie Army tehet, ami egyszerűen ellopta a showt azzal, hogy korábban jelent meg, mint a City Interactive játéka. A holtukból feltámadó német katonák szétrobbanó belsőszervei és szilánkosra törő koponyája, valamint összeránduló teste után a S:GW 2 megoldása csak annyira meggyőző, mintha Hajdú Péter próbálná Michael Jackson tánclépéseit utánozni. Egyszerűen szerencsétlenül lett kiválasztva a megjelenés időpontja, így túl friss a másik játék nyújtotta élmény ahhoz (hiába láttuk már korábban is ugyanezt), hogy komolyan tudjuk venni és élvezetesnek találjuk azt, amit itt látunk.
Gellert kapva
Még ha igen toleránsak szeretnénk is lenni, akkor sem tudunk eltekinteni a kihagyott ziccerektől és elrontott játékelemektől. Hiába nevezhetjük viszonylag érdekesnek a küldetéseket, melyekben általában távolról kell valakit vagy valakiket biztosítanunk és hiába mondhatjuk a hangokra is azt, hogy jól sikerültek, ez így sajnos kevés. Míg a szegről-végről konkurensnek tekinthető Rebellion játéka élvezetes és hangulatos, addig a City Interactive terméke nem igazán találja a helyét a kategóriában, szerencsétlenül próbál egyensúlyozni a casual játékosok kívánalmai és a rutinosabb gémerek elvárásai között.
Hiába a CryEngine 3, a combos motort a fejlesztők pontosan ott harapták ketté, ahol a legvastagabb, innentől pedig bukik a teljes koncepció, mert a játékmenet nem tartogat magában annyi pluszt, hogy elvigye a hátán az egész cuccot. Ismerve az árkategóriát amiben a szellemharcos mesterlövész indul, senkinek nem ajánljuk jó szívvel, amennyiben azonban eltelik kellő idő és nem fog többe kerülni, mint egy natúr francia a Gubacsi úton, már sokkal jobb vételként tekinthetünk rá.
A játékról részletesebb bemutatót és további érdekességeket a 2013/04-es GameStar magazin Sniper: Ghost Warrior 2 tesztjében olvashattok majd.
