Bizony, az iPhone (és annak második eljövetele) nem kis hullámokat kavart a kissé egysíkúvá váló mobilpiacon. Nem elég, hogy az érintõképernyõvel, átlátható, stílusos, egyéni menükkel megváltoztatta az okostelefonokkal szemben megszokott „professzionális kütyü professzionális tudású felhasználóknak" szemlélet, de még inkább megmutatta, hogy a „csak telefonok" korszaka lassan lejár. De vajon tényleg üdvözítõ minden olyan kísérlet, ami saját képére formálná az iPhone-érzést? Felemás érzéssel vettem ki a SIM kártyát a tuningolt-windowsos Samsungból...
Szerelem elsõ látásra
Igen, a szerelem vak. Elsõre meglátjuk az áldozatot, rávetjük magunkat, mint Mulder az ufóra, és kis ideig csak gyönyörködünk benne, amíg ki nem nyílik a szemünk. Mert bizony az Omnia szép, ehhez kérdés nem fér, háza visszafogottan kecses, vékony és stílusos, elõlapján a minimálisan szükséges „felvesz-letesz-menü" gombhármassal és a hatalmas érintõképernyõvel. Bekapcsolás után is még kellemes bizsergés támadhat szívünk táján, mert a szokásos Start-menüs, mini-xp érzetû mobil windows kinézet helyett stílusos, Omniásított felület fogad, szép nagy ikonokkal, és egy dizájnos gyorsmenüvel.
És akkor, a szerelem kellõs közepén, amikor látjuk, hogy „partnerünk", szerelmünk tárgya végre a miénk, úgy döntünk: járjunk. És itt kezdõdnek a bajok, amikor kiderül: az Omnia olyan, mint egy elsietett házasság anyóssal, utólag kiderülõ rigolyákkal és a kihívó ruha alatti óvatos szépséghibákkal...
„A szerelemnek múlnia kell..."
Bizony, Zorán orrhangja jutott eszembe nem sokkal azután, hogy a rózsaszín ködöt szertefoszlatta elsõ pár kísérletem az Omnia használatba vételére. Az elsõ bekapcsolásnál még elnéztem neki a fél percnél is hosszabb (!!!) bootolást - új a SIM kártya biztosan, vagy más hálózatra volt belõve a tesztkészülék és most keresgél, ezzel nyugtattam magam. De aztán második alkalommal is ugyanennyit vártam. És utána is, minden esetben. Elképzeltem az amerikai akciófilm hõsét, aki a bombát hatástalanítva azt mondja: „bekapcsolom az Omniámat és gyorsan segítséget kérek!". Nos, hõsünk gyors ütemben cafatokban végezné...
Aztán itt van a csillogó-villogó menü kérdése. Dicséretes dolog a mobilwindows külsejét egyénire szabni (még ha ez valószínûleg nem is a Samsung tervezõinek saját ötlete volt, hanem egy bizonyos alma logós telefon hatására született), de ez csak odáig minõsül jeles cselekedetnek, amíg a felület használható. A nagy képernyõ közepén szabadon választott alkalmazások kaphatnak helyet, amiket ráadásul kedvünkre huzigálhatunk a mellékelt stylus segítségével (amire még szintén visszatérünk), a bal szélen pedig egy gördíthetõ sáv húzódik jó pár plusz ikonnal. Nosza, kattintsunk rá! Semmi.
Kapcsolatunk tovább romlik...
Idõközben természetesen úgy adódott, hogy a tesztelendõ telefont (majdnem tesztelendõ atyát írtam) arra próbáltam használni, amire bizonyára sokan és igen gyakran tennék: telefonálásra. Itt jött elõ a következõ rigolyája makrancos kedvesemnek: az átszabott kezelõfelületen valami zseniálisan furcsa felületen tudunk hívást bonyolítani, ha pedig a telefonkönyvet használnánk, még bonyolultabb a helyzet. És itt már kénytelenek leszünk a stylust használni, ha a hívott fél neve az ABC vége felé található (hacsak nem akarunk zsibbadt hüvelykujjal harminc-negyven tekerõ mozdulatot végezni) - a nevek kezdõbetûit ugyanis egy oldalsó, miniatûr betûkbõl álló listán választhatjuk ki, amire nem csak az én dromedár ujjaim voltak képtelenek, de jóval kisebb „emberi mutató" is félrenavigált.
Na, még egyszer, biztos mellékattintottam. Semmi. Hirtelen ötlettõl vezérelve húzni kezdtem az egyik ilyen mini-ikont, mire a csatolt alkalmazás kitelepült az Asztalra. Ez mind szép és jó, de így már elég limitált lett a hely, még akkor is, ha ezt a gördítõsávot el is rejthetjük. Simán be lehetett volna építeni egy kattintható, alkalmazásindító funkciót erre is a kezelhetõség érdekében...
Apropó, stylus. A készülék vékonysága és „dizányossága" miatt lehetett talán, hogy a tervezõk nem terveztek belsõ tároló helyet a mutatóceruzának. Ez ugyanis egy fekete, kulcstartószerûen felfüggesztett kötéldarab végén fityeg a telefon oldalán, használat közben folyamatosan idegesítõen kocogtatva a készülékházat.
Visszatérve a telefon „belsejéhez", még egy fontos funkciót megpróbáltam használatba venni, ha már a meghajtó CD telepítésekor hangzatos reklámszövegek sugallták (mit sugallták, sulykolták), hogy most aztán full kontrollunk lesz a telefonunk fölött. Gondoltam, az elmúlt tesztelések során kaotikussá vált SIM kártyám bejegyzéseit biztosan lekezeli a kommunikációs szoftver, hiszen ez annyira alap funkció, majd végre rendet vágok a kontaktjaim között. Nos, erre egyáltalán nem volt lehetõségem, gyakorlatilag SIM funkciókat egyáltalán nem találtam a kezelõprogramban. Kár...
Ne legyünk igazságtalanok...
Persze most próbálom menteni a menthetõt, és elmesélni, miért jó kis telefon ez: A kijelzõ ugyan nem nagy felbontású, de a 240 x 320 helyett 240 x 400 pixeles, így filmnézéshez kifejezetten jól használható 16:9 arányok mellett, és az olyan alkalmazások számára is nagyszerû ez a módozat, amik képesek kihasználni (például navigációs szoftverek). Szintén osztályon felüli a kamera által felvett kép: bár az 5 megapixeles felbontás lassan nem számít extrának, az éles, kontrasztos, szemcsementes képek és videók láttán valóban eltátottam a számat.
A beépített FM rádió vételi minõsége is kiemelkedõ, amit a géphez adott fél-fontópiás fülhallgató is kifejezetten élvezetesen közvetít. Médialejátszás közben átlagosan jó hangélményeket szereztem, a nemrég tesztelt walkman-mobilhoz semmiképpen nem nõtt fel az Omnia a hangminõség terén, de való igaz, hogy ez sem szól rosszul. A fülhallgató megoldása egyébként itt is ötletes, két részbõl áll a szett, így ha van kedvenc saját fülesünk, az alsó szakasz után becsatlakoztathatjuk azt is.
Máskor ne siessünk ennyire...
Szóval, amint mondtam, felemás az élmény: szép, dizájnos telefon, jó irányú fejlesztésekkel (amely tulajdonképpen a Windows Mobile testre szabását, modernizálását jelenti), de valahogy végig úgy éreztem, ezt a telefont úgy dobták piacra, hogy „ennek az iPhone-nal együtt piacra kell kerülnie". Épp ezért az alapjában ötletes és szép dolgok mögött még megannyi apró, bosszantó hiba bújik meg. Közben megint eszembe jutott egy: az SMS értesítõ felbukkanó ablakot csak bezárni lehet, de rá kattintva miért nem visz el a beérkezõ üzenethez?
Sajnos az operációs rendszer a ráncfelvarrás alatt ugyanaz mint eddig is, azzal a jó pár logikátlanságával, amihez sosem lehet igazán hozzászokni (például ahhoz, amikor azt hiszem, hogy bezárom a futó programot a kis x-szel, de a telefon belassulása figyelmeztet késõbb arra, hogy órák óta a háttérben meghúzódva kísértenek eddig bezártnak hitt alkalmazásaim, amit csak a Feladatkezelõvel tüntethetek el végre végleg). És végül... Egy ekkora kijelzõvel, ennyi mindenre használható telefont miért egy 1400 mAh kapacitású akkut gyömöszöltek bele, ami átlagos (tehát nem szétnyomkodott) használat esetén is a másfél napos teljes lemerülésig tudta csak feltornászni az üzemidejét?
Nehéz szívvel bár, de beadom a válókeresetet. Bár szép ez a telefon, és valóban, a külsõ szemlélõ értetlenül áll majd amellett, hogy hazaküldöm a mamájához, én tudom, hogy az Omnia - számomra - olyan, mint székely embernek a zsiráf: állatkertben szép, de haza azért nem vinném.
Specifikációk:
- 850/900/1800/1900 MHz
- UMTS/HSDPA, 7,2 Mbps (2100 MHz)
- Windows Mobile 6.1 Professional
- Méret: 112 x 56,9 x 12,5 mm
- Tömeg: 127 gramm
- Processzor: 624 MHz-es Marvell PXA312
- Beépített GPS-vevő A-GPS támogatással
- FM-rádió RDS-sel
- ROM / RAM 256 / 128 MB (40 / 56 MB felhasználható), plusz 8 / 16 GB flash memória
- Kijelző: 3,2" 240 x 400 pixeles, 16 bites érintőkijelző
- Bővíthetőség: microSD (SDHC-kompatibilis)
- WiFi: 802.11b/g
- Bluetooth: 2.0 (A2DP is)
- Hang: 3,5 mm-es jack kimenet (átalakító segítségével), mikrofon, monó hangszóró
- Kamera: 5 megapixeles, autofókuszos fix lencse
- Akku: 1440 mAh-s cserélhető Li-Ion
