Hirdetés

Távozott A Sebhelyesarcú remake rendezője

|

Különösebb felhajtás nélkül derült ki, hogy Luca Guadagnino már nem részese a projektnek.

Hirdetés

Bár minden bizonnyal A sebhelyesarcú (Scarface) címének hallatán a legtöbbeknek az ikonikus, 1983-as, Al Pacino főszereplésével bemutatott film jut az eszükbe, sokan nem tudják, hogy már 1932-ben, Howard Hawks rendezésében is készült egy A sebhelyesarcú film, amely szintén az 1929-ben Armitage Trail által papírra vetett regényből építkezett. Szép múltra tekint tehát vissza a széria, és az is érthető, hogy a Universal Pictures újra elővenné a franchise-t.

A legutóbbi infók alapján még úgy tűnt, hogy az olasz származású Luca Guadagnino (Csontok meg minden, Szólíts a neveden) foglal majd helyet a rendezői székben. Nem sokat hallottunk azóta a remake felől, viszont mint az most kiderült, Guadagnino már nem részese a projektnek.

Hirdetés

Ezt egy nemrégiben vele készített interjú során árulta el a rendező, ahol kijelentette, hogy már nem dolgozik a filmen.

A remake egyébként már jó ideje egy helyben toporog. Több színész, író és rendező is megfordult a projektben, egy ponton még az Andor sztárjának, Diego Lunának a neve is felmerült, mint főszereplő, aki azonban ezt követően hamar megerősítette, hogy nem vesz részt a munkálatokban. Ezután még Michael B. Jordan szerepeltetéséről is lehetett hallani, de vele se tudni, hogy mi is most a helyzet pontosan.

Egyelőre tehát egy nagy kérdőjel, hogy mi lesz a film sorsa, aminek az előkészületei már egészen 2011 óta tartanak. Tekintve, hogy Guadagnino távozását nem követte a helyébe lépő rendező bejelentése, elég jó esély van rá, hogy a projekt ismét parkolópályára került.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)