Meglehetősen kedvelem Shane Black pályafutásának gyöngyszemeit, legyen szó akár forgatókönyvírói, akár rendezői munkáiról. A Halálos fegyver kölyökkorom egyik meghatározó akciófilmje volt, Az utolsó cserkészt az elejétől a végéig imádom (itt a zseniális magyar szinkron is fokozza az élményt), a Durr, durr és csókon és a Rendes fickókon remekül szórakoztam. Bár az előzetesek nem mostak el azonnal, azért reményekkel telve ültem be a Predator - A ragadozó sajtóvetítésére is. Tudtam, hogy sok B-filmes egysorosra és vicces, már-már parodisztikus jelenetre kell számítanom, de az 1993-as Az utolsó akcióhős forgatókönyvét is Black írta, így szerintem jogosan gondoltam azt, hogy aki ért a műfaji paródiákhoz, az most sem fog nagyot hibázni. Nos, tévedtem.
Míg az említett Az utolsó akcióhős tökéletesen tudott görbe tükröt tartani a '80-as évek végén és '90-es évek elején megállíthatatlanul hömpölygő akciófilm áradatnak, A ragadozó egészen egyszerűn arra készteti a nézőt, hogy a szekunder szégyenérzet minden egyes bugyrában többszörösen megmártózzon. Teljesen világos, hogy mi volt az alkotói szándék, hogyan szeretett volna a film szórakoztatni, de ez nálam cseppet sem vált be - Kaci mellettem ugyanúgy feszengett végig a moziszékben. Persze akadtak tényleg vicces pillanatok, mikor a terem együtt nevetett fel, de ezek száma eltörpült a rengeteg mókásnak szánt, de inkább cikibe átforduló jelenet mellett.
Komolyabb spoilerek nélkül nagyjából úgy lehet összefoglalni az alapfelállást, hogy egy yautja űrhajó zuhan a Földre (a filmben még mindig csak ragadozóknak hívják egyébként ezeket a lényeket), mindennek pedig a mesterlövész fenegyerek főhős, Quinn McKenna (Boyd Holbrook) az egyetlen olyan szemtanúja, aki még képes lenne mesélni az esetről. McKenna a roncsokból kimentett ragadozó cuccokat elküldi a saját postafiókjára, de a felszerelés végül autista kisfiánál köt ki, eközben pedig egy titkos katonai szervezet is nyomozni kezd az aktuális akciósztárba oltott tudósnő, Casey Bracket (Olivia Munn) bevonásával. McKenna hamar egy flúgos kis csapat élén áll (tényleg mentálisan sérült harctéri veteránok alkotják a kompániát), és elkezdődik a hajsza a gyerek után, illetve a menekülés a morcos ragadozó elől.
Az ember egy idő után megunja azt, hogy számolja a sztoriban lépten-nyomon felbukkanó logikai bakikat és megpróbálja teljesen átadni magát a pörgésnek (a sebességről minden elárul az, hogy a szereplők pillanatok alatt kerülnek egyik helyről a másikra, a vágás ezt tovább fokozza) és a látványnak. A The Predator ugyanis jól néz ki. A ragadozók piszkosul lazára sikerültek, már most elkezdtem keresgélni, hogy milyen figurákra lehet számítani a film kapcsán, mert mindenképp akarok a polcomra pár ilyen jószágot. A film rászolgált az R-besorolásra, illetve a 18-as karikára: temérdek kiömlő belsőségre, csonkolásra, vörös és neon zöld vérre számíthat az, aki beül a mozira. Káromkodások terén ugyancsak nem fukarkodtak az alkotók.
Szerintem sokan egyetértünk abban, hogy egy Predator filmnek véresnek és mocskosnak kell lennie, ebben a tekintetben jelesre vizsgázik a Predator. A logikai bukfenceket még el lehet engedni, de azt már nehezebb megbocsájtani, hogy a film megpróbálja a végletekig túltolni a humorszekeret és általában ebből nem össznépi kacagás sül ki, hanem csak nemes egyszerűséggel a kezünkbe temetjük az arcunkat és az ujjaink közül merünk csak a vászonra kukucskálni.
Mindennek köszönhetően pedig A ragadozó egy teljes mértékben felesleges filmmé válik, ami talán még annál is szomorúbb, mintha simán csak rossz lenne. El tudom képzelni, hogy lesznek olyanok, akinél sokkal több egysoros talál majd be és tudnak azon nevetni, ha az egyik szereplő Tourette-szindrómás, és ezért simán odaveti Olivia Munn-nak, hogy "sunáználak", de sokat elárul a mozi humoráról az, hogy ennek a poénnak is kínosan hosszú perceket szánnak. Sajnos még a színészeken is érezhető, hogy számukra is kínos a dolog, de ezt az egészet igazából ők sem tudták volna megmenteni.
Eddig nem láttam olyan Shane Black filmet, ami nem tetszett volna. Még az első tényleg megosztó Marvel mozit, a Vasember 3-at is szerettem. A The Predatort viszont szerintem kár volt leforgatni. Egészen más az, ha tudunk magunkon nevetni, illetve az, ha piros orrot és bohócsipkát hordunk. Ez a film pedig nem csak humorosan tekint a saját alapanyagára, hanem gúnyt űz belőle.
Frissítve: Hibásan azt írtam, hogy hazánkban a film 16-as karikát kapott, ezt utólag javítottam a cikkben.
Ha egy másik véleményre is kíváncsiak vagytok, akkor olvassátok el a Puliwood kiritikáját.
