Hirdetés

Így térhet vissza Michael C. Hall Dexterje a folytatásban

|

A színész maga szolgált némi magyarázattal a karakter visszatérésével kapcsolatban.

Hirdetés

Nemrégiben Chris McCarthy, a Paramount Global társügyvezetője jelentette be, hogy folytatódik a nagy sikerű Dexter sorozat, méghozzá az eredeti főszereplő, Michael C. Hall részvételével. Dexter: Ressurection címen érkezik az új széria, amely a New Blood történései után veszi majd fel a fonalat. Ebből kifolyólag, adja magát a kérdés, hogy miként térhet vissza színész, vele együtt pedig a karakter (és figyelem, mert innen erősen spoileres sorok következnek), elvégre a Dexter: New Blood fináléjában a sorozatgyilkos elvérzett a dermesztő hidegben.

Annak idején a sorozat alkotója és showrunnere, Clyde Phillip is megerősítette, hogy "Dexter valóban meghalt", így érthető, hogy sok a kérdés a rajongókban a nagy visszatérést illetően. Ezekre Hall próbált meg válaszolni és némi magyarázattal szolgálni, bár érezhető, hogy egyelőre nem árulhatott el sok mindent a sorozat részleteivel kapcsolatban.

Hirdetés

A színész a The Varietynek úgy fogalmazott:

"Azt hiszem, mindannyiunknak megvan az árnyoldalunk, amivel küzdünk, Dexteré pedig nyilvánvalóan egy kicsit súlyosabb, mint a legtöbbünké. Az emberek élvezik, hogy olyasvalakivel tölthetnek időt, aki mindent megtesz azért, hogy felelősséget vállaljon ezért az oldaláért a maga nem mindennapi és erkölcsileg megkérdőjelezhető módján. Úgy gondolom, hogy az emberek élvezik a felkérést, hogy azonosuljanak valakivel, aki ilyen mértékű sötétséggel harcol, és teszi ezt olyan módon, ami vitathatóan csodálatra méltó - még akkor is, ha azt teszi, amit tesz."

A potenciális visszatérésre reflektálva úgy folytatta:

"Soha ne mondd, hogy soha. Ennek a világnak van egyfajta mágikus eleme, így nem mondanék véglegesen nemet semmilyen felvetésre. Van egy sor olyan karakter, akik benépesítik a [sorozat - a szerk.] tágabb világát, és akiknek megvan a lehetősége arra, hogy újra felbukkanjanak."

Hall szavai alapján egyelőre nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, de úgy tűnik, hogy nem zárta ki a karakter teljes értékű visszatérésének lehetőségét. Jelen állás szerint a Dexter: Resurrectiont valamikor 2025 nyarán tervezik bemutatni, így várnunk kell még egy keveset, hogy kiderüljön az igazság.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)