Akira Toriyama Sand Land című mangája nem kifejezetten új. A Dragon Ball atyja már 20 éve dédelgeti a sivatagi hőseinek útját, de Beelzebub és haverjai sosem lettek annyira népszerűek, mint Goku és a Z harcosok. A Sand Land az elmúlt években szerencsére új lendületet kapott: a mangából tavaly egy anime filmet kaptunk, idén pedig egy játék és egy sorozat is érkezik az alapján. A kérdés már csak az, hogy mikor és hogyan.
A napokban mindkettőre megérkezett a válasz. A Sand Land anime ugyanis március 20-án érkezik a Disney+-ra és nem is akárhogyan. A premier napján 7 epizód lesz elérhető egyszerre, ezek a részek pedig a fent említett Sand Land film eseményeit fogják lefedni. Toriyama hozzápakolt pár extra jelenetet és a rendezésbe is belenyúlt, így viszonylag új élmény lesz azoknak is, akik már látták a filmet.
Az első epizódok után további 6 részt fogunk kapni heti bontásban minden szerdán, és ezek már egy új történetet kínálnak.
Toriyama előtt mozgalmas időszak áll, hiszen a Sand Land projektek mellett ott van a Dragon Ball Daima rendezése is. Aki szereti a mangaka stílusát, az biztosan nem fog unatkozni idén.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.