Star Trek: Különös új világok (1-2. évad)
Miközben a Star Wars franchise folyamatosan bővül, a Star Trek szénája már nem áll ilyen fényesen. A filmeknél még mindig csak ígéretek vannak, a szériák tekintetében pedig a Star Trek: Picard és a Star Trek Discovery fogadtatása is felemás volt a rajongók körében. Aztán bemutatkozott a Star Trek: Különös új világok, amely az 1966-os Star Trek előzményeként remekül megidézte a franchise szellemiségét. A főszerepben Christopher Pike kapitányt (Anson Mount) és az Enterprise legénységét, köztük a fiatal Spockot (Ethan Peck) és Uhurát (Celia Rose Gooding) láthatjuk, ahogy az űr végtelenjét járják, hol segítve az embereken, hol harcolva, hol bajba kerülve. A Különös új világok castingja remek, a karakterek érdekesek és szerethetőek, az epizódok kellően változatosak és a laza témákat vegyítik a magvas gondolatokkal, és több műfajba is belekóstolnak - volt például egy klassz musical-rész is. Ha valaki rajong a franchise-ért vagy csak szeretne újoncként elmerülni benne, ne keressen tovább.
Túlélőjátszma (Yellowjackets) (1-2. évad)
Ashley Lyle és Bart Nickerson (A sötétség kora) hátborzongató pillanatokat is tartalmazó misztikus drámasorozata nem kispályás, ugyanis két idősíkon futnak az eseményei. Az egyik a múltban, 1996-ban játszódik, ahol egy New Jersey-i középiskola lányfocis csapata lezuhan a kanadai vadonban. A másik 2021-ben mesél, itt már a túlélők igyekeznek boldogulni a saját életükkel, és megbékélni a múltban elkövetett hibákkal. A produkcióra nem lehet azt mondani, hogy eredeti, viszont jó érzékkel kölcsönzött elemeket mindenhonnan: a '90-es évek zenéit például a Lost misztikumával és flasbackes szerkezetével vegyítik, és mindezt megtámogatták egy erős szereplőgárdával - mind a múltbéli, mind a jelenbéli csapatot nézve. Az izgalmas túlélősdi, a magával ragadó nosztalgia és a sejtelmes atmoszféra képes gyorsan berántani, a karakterek és alakítások pedig elérik, hogy maradjunk, ráadásul a Yellowjackets bevállalós is a maga nemében. De ennek felfedezését rátok bízzuk.
Tulsa királya (Tulsa King)
Sylvester Stallonénak jól áll a gengszterlét, ezt a hazánkban kultikusnak számító Oscar is bizonyította, a Tulsa királyában pedig ismét kamatoztatja ezt. Egy olyan maffiózót játszik, aki hosszú idő után szabadul a börtönből, ahol más helyett ült, hogy aztán a "családja" száműzze őt az isten háta mögötti Tulsába. Azt hitték, hogy félreállíthatják, ő viszont kialakítja a saját kis birodalmát, nem várt szövetségeseket és ellenfeleket szerezve. A sokoldalú Taylor Sheridan áll e mögött is, neki köszönhető, hogy a Tulsa királya ilyen jól sült el: Stallone karaktere belepottyan egy számára idegen közegbe egy számára idegen korban, és végtelenül bájos, önironikus, valamint alkalmanként megmosolyogtató, ahogy a színész megmutatja, hogy bár már elszállt felette az idő, még korai lenne őt leírni. Noha az őt körülvevő karaktereknek is megvannak a maguk szórakoztató pillanatai, a sorozat mozgatórugója Sly karizmája, és nem csak akkor, ha finomkodásra kerül sor, erőszakos is tud lenni, ahogy kell, Gáti Oszkár pedig remekül kíséri. Már csak miatta is megér egy nézést.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Útitársak (Fellow Travelers)
Sokan ódzkodnak az LMBTQ-kötődésű tartalmaktól, viszont akik így tesznek, azok most megfosztják magukat egy szerelem évtizedeken keresztül tartó krónikájától, amelyben nem a nemek, csak az érzelmek számítanak. Hawkins Fuller (Matt Bomer) és Tim Laughlin (Jonathan Bailey) szenvedélyes, de mindkettejük számára megterhelő viszonyán keresztül merülhetünk el a párkapcsolatok útvesztőjében, amely tele van zsákutcákkal. Közös útjuk sarokpontjaival éppen ezért bárki azonosulni tud, és mivel keretként a sorozat foglalkozik a történelmi háttérrel is (érinti az AIDS-krízist és a vietnámi háborút is), ezért korleletként is működik. Kevés alkotás van, ami ilyen éretten és okosan beszél két ember - sokszor toxikus - szerelméről, mint Thomas Mallon regényének adaptációja, Bomer és Bailey pedig odaadó és finom játékkal hálálják meg a figyelmünket.
Yellowstone/1883/1923
Többször is felmerült már Taylor Sheridan neve a listán, de most a leghangsúlyosabb. A Yellowstone az elmúlt évek egyik legsikeresebb sorozata, amely igyekszik életben tartani a western műfajt, méghozzá modernitást kölcsönözve neki. A Kevin Costner főszereplésével készült, 2019-ben indult és már az ötödik évadánál járó anyasorozat ilyetén módon hiánypótló, viszont Sheridan úgy érezte, hogy van még mit elmesélnie ebben a közegben, így megalkotott két spin-off sorozatot, amik egyre régebbre mentek vissza az időben. Az 1883 a kezdeti éveket mutatja be, amelyben a Dutton-család őseinek történetét ismerhetjük meg, akik a szegénység elől menekülve útnak indulnak, hogy letelepedjenek Amerika még utolsó, megszelídítetlen területén. A Harrison Ford és Helen Mirren nevével fémjelzett 1923-ban már a Duttonok következő generációit követhetjük figyelemmel, akiknek többek között a történelmi szárazsággal, a törvénytelenséggel és a szesztilalommal kellett szembenézniük a túlélésért. A Yellowstone, az 1883 és az 1923 egy már-már letűnt műfaj utolsó képviselői, de nem kell félteni őket: nagyobbat szólnak, mint egy colt.
Ti mikkel bővítenétek még a listát és melyik a kedvencetek róla?
