Sok oktalan ember csak legyint, amikor lelkesen ecsetelem neki egy új Mario zsenialitását – pedig be kell látni, a Nintendo nem véletlenül vált a játékvilág egyik legikonikusabb cégévé, első számú kabalájukra pedig különösen odafigyelnek. A több mint húsz éve indult versenyzős alszéria, a Mario Kart fantasztikus kísérője volt a cég hardveres fejlődésének: minden új platform egyetlen darabot kapott a versenyjátékból, amely a viszonylag apró fejlődések ellenére is állandóan meg tudott újulni, és elképesztően sikeressé vált. Talán nem meglepő, hogy a Wii U-n most debütált új rész is tökéletesen illeszkedik a sorba! Papíron persze most sem változott sok minden: van pár új karakter és pár új, a versenyek alatt bevethető fegyver; egy rakatnyi remixelt helyszín mellé kapunk ugyanennyi teljesen új versenypályát. Tipikus biztonsági folytatás, mondhatnánk – és tévednénk óriásit. Mert ugyan a Mario Kart 8 a hetedik rész útját követi – azaz járműveink a pálya egyes pontjain pillanatnyi megakadás nélkül változnak vitorlázórepülővé vagy épp hajóvá –, de azt elképesztő mértékben meghaladja, hibáit kicsiszolja, értékeire ráerősít.
Minden a régi. Minden megújult!
Az antigravitációs szakaszok bevezetése nem csupán egy szimpla új felszínt hoz a játékba, és még csak nem is pusztán arról van szó, hogy itt gépeink egy újabb, negyedik környezetbe kerülnek, ami természetesen kihat a vezethetőségre is. Nem, ezekkel a szakaszokkal a játék teljes hangulata átalakult, és a pályák minden korábbinál őrültebb, szinte escheri csomókba fonják magukat. Néhol a falakon vezethetünk, másutt a plafonon – illetve azon, ami nekünk plafonnak tűnik – száguldoznak versenytársaink. Majd’ minden pálya rendelkezik útlevágásokkal is, így a 12 fős kergetőzések minden korábbinál kaotikusabban zajlanak, ami persze hozzátesz az élvezethez, és annál nagyobb az adok-kapok, amikor egyes szakaszokon összeér minden út, és mindenki találkozik a többiekkel.
Visszatértek a Mario Kart 7-ből a kismértékben berhelhető járművek is: minden járgányt három komponensből rakhatunk össze, melyek megnyitása a pályán elszórt aranyérmék célba cipelésével történik. Ezek listája hatalmas, és mivel minden sofőr is saját menettulajdonságokkal rendelkezik, a variációk száma elsöprő (bár valószínűleg az elmúlt évtizedek után mindenki tudja, hogy melyik karakterrel akar menni; én legalábbis nem vagyok hajlandó leváltani Waluigit). Rámehetünk a fürge gépekre, de átgyúrhatjuk gokartunkat böhöm nehéz, ezáltal a többieket bármiféle segítség nélkül is félrelökdöső tankszerűséggé is – vagy persze hosszas kísérletezéssel megpróbálhatjuk megtalálni a mitikus arany középutat is.
A Grand Prix mód a szokásos rend szerint három motorkategóriába osztva tálalja a bajnokságokat: minden fokozaton nyolc kupát kapunk, egyenként négy versennyel. Bár az extra karakterek feloldása – és az aranypénzek harácsolása – érdekében mindenképp érdemes ezeken végigszaladni, az igazi élmény, mint mindig, a multiplayer. Mindegy, hogy osztott képernyőn vagy épp online gurulunk, a káosz és az élvezet garantált – ráadásul most először a Nintendo lépéseket tett az irányba, hogy valami modern online lehetőségeket adjon. Nem állítom, hogy teljesen sikerrel jártak ezen a téren (versenyek közben például nincs beszélgetés, csak a lobbiban; pedig így sok cifra káromkodást lehetne tanulni), de a Mario Kart 8 mindenképpen jobban teljesít, mint a legendásan internetidegen kiadó játékai általában.
Nincs unalom
Persze opciók ide, remek netkód oda, mindez senkit nem érdekelne, ha a játékmenet, a versenyek izgalmassága nem lenne állandóan magas fokon. De hát nem kell csalódnunk, így a játék szinte minden pillanata emlékezetes – vagy legalábbis azzá válhat egy szemvillanás alatt. Káromoljuk a Gomba királyság isteneit, amikor egy jól irányzott teknőcpáncéllal a cél előtt iktatnak ki minket, de elképesztően bosszúszomjas mosollyal az arcunkon engedjük el a következő körben kapott nyomkövető vörösteknős-darabot. Az élen haladva imádkozunk azért, hogy valamelyik tárgydobozból oltári szerencsével egy szuperkürt pottyanjon ki (ez az új tárgy az egyetlen lehetőség a rettegett, házasságokat, régi barátságokat tönkretevő kék lövedék ellen), míg ha hátrazuhantunk, a játék szinte folyamatosan hihetetlenül hasznos tárgyakat dobál – így még az utolsó helyen haladva is bőven lesz vidám helyzetekben részünk. A kürt mellett a másik két új tárgy a bumeráng, egy háromszor elhajítható, igen hasznos lövedék, illetve a Piranha növény, amit kocsinkon szállítva egy rém agresszív védelmezőt kapunk, aki minden közelünkbe kerülőt elintéz harapásaival – élmény vele egy nagyobb bolyba behajtani.
Nem különösebben mélyen szántó dolog azt mondani, hogy a Mario Kart 8 a sorozat legszebb darabja – nyilván az, elvégre új konzolon vagyunk, így már HD-ben élvezhetjük a futamokat. Azonban a leglátványosabb effektek, kidolgozottabb karakterek mellett temérdek dolog van, ami megragadja az ember figyelmét, feltéve, ha egy töredékmásodpercre el tud feledkezni a szívszorítóan izgalmas küzdelmekről. (Pontosan ezért kiemelkedően hasznos a szerkeszthető, elmenthető, YouTube-ra a játékból kilőhető visszajátszásokat kínáló menüpont.) Amikor felfigyelsz a sárban kapirgáló, a gépek elől drámaian, mindig az utolsó pillanatban felrebbenő madarakra, az egy-egy jól sikerült támadás után vidáman ujjongó (vagy Luigi esetében: áldozataira szociopata módon, megvetően bámuló - lásd az alábbi videóban) karakterek arcmimikájára vagy a pályák csodálatos kidolgozottságára, te is rájössz, hogy a lenyűgöző látványvilág abszolút nem a gigabájtokon és megahertzeken múlik, hanem a stílusérzéken és tehetségen. Mert technikailag a Wii U ugyan nem tud versenyre kelni az új konzol riválisokkal, ám a Mario Kart 8-at ez nem érdekli: folyamatos képfrissítésével, szikrázóan színes, mindig vidám világaival és szinte kézzel fogható versenyzőivel bármelyik gépnek büszkesége lenne.
Szerencsére különösképpen durva negatívumokat sem tudok felsorolni – lehetne panaszkodni, hogy túl sok a metál fényű vagy éppen bébivé visszafejlesztett versenyző, de mikor minden klasszikus figura itt van, igazán nem lehet panaszkodni. Noha a nyilvános kupákon sok beállítási lehetőségünk nincs, a privát meccseken szinte bármit átállíthatunk, így indíthatunk tárgyak vagy épp gépi ellenfelek nélküli futamot is, ahol tényleg csak a tudás dönt. Az egyetlen igazi baki az, hogy noha a multiplayerben megmaradt a Balloon Battle játékmód (a játékosok egymás gokartjaira kötött lufijaira vadásznak), az ehhez megszokott arénákat elfelejthetjük, szimpla versenyek közepette nyomathatjuk ezt a küzdelmet is, jócskán visszavéve az izgalomból, az állandó fenyegetettségből. Nagyon remélem, hogy ha lesz DLC, akkor az ennek kibővítésével indul.
Vedd meg!
Noha a Super Mario 3D World is olyan játék volt, amiért már lehetett Wii U-t venni, a Mario Kart 8 valahogy még több, még jobb tud lenni annál. Megunhatatlan, a végletekig vidám, online szinte felülmúlhatatlan élményt adó játékról van szó. Ez, kérem, a Nintendo csúcsformában – és tökmindegy, hogy hat, avagy harminchat éves vagy, a Mario Kart 8 el fog varázsolni.
