Kedves Lightning! Tudom, már szóltál érte egyszer, hogy ne hagyjam az út közepén a sárkányomat, mikor meglátogatjuk a nagyvárost, de hidd el, nem árt senkinek! Otthon már kicsit szűkösen vagyunk, és a kertben sem tudom annyit röptetni, amennyit kéne. Múltkor a két szárnyával kinyomta a ház falait, a nagyi csapkodja néha a botjával (tartok tőle, hogy egyszer felsérti vele a bőrét), továbbá kész szerencse, hogy le tud szállni a rakásról, amit az udvar egyik sarkába pakolt, különben hozhatnám ki a létrát a fészerből. Mindemellett rendkívül hálás érte, hogy befogadtam – a pikkelyek alatt mélyen érző szív lakozik. A legjobb, hogy télen nem nekem kell beizzítani a kazánt. Úgyhogy ne izgulj, ez egy édes teher! – Üdv: Epres
A fény az éjszakában
Hasonló monológ szaladt végig az agyamon, amikor először futottam össze egy hatalmas tűzokádóval a népesen lakott Luxerion kellős közepén. Aki ismeri a Final Fantasy univerzumát, annak egyáltalán nem tűnik rendhagyónak az efféle találka. A kaotikussá gerjesztett hangulatot pedig remekül támogatja meg a Lightning Returns háttértörténete is. A Final Fantasy XIII második részének végén Etro istennő meghalt, így elszabadult a káosz, mindenféle sötét lényt szabadítva a világra, amelyben az emberek már ötszáz éve nem öregszenek (de továbbra is bármikor egzitálhatnak). A népességtizedelő tényezők mellett sokkal nagyobb aggodalomra ad okot, hogy mindössze tizenhárom nap van hátra az emberiség teljes pusztulásáig. Ebben az elfuserált helyzetben érkezik Lightning (the right person, in the right place, at the right time – ahogyan a művelt orosz mondaná). A főhősnőt Bhunivelze isten ébreszti fel a fél évezredes kristálylétből, és megmentőként állítja munkába, hogy legyőzze a gonoszt, és minél több lelket menekítsen át egy új létre, ahol boldogan élhetnek, míg meg nem halnak.
A Lightning Returns: Final Fantasy XIII körítése tehát ismét hőseposzba illő, de a klisék mellett figyelemmel kísérhetjük Lightning belső vívódásait is. Az előző epizódban ugyanis elvesztette testvérét, Serah-t, akit viszontláthat, ha sikerrel jár küldetése. Ehhez a ráruházott természetfölötti képességek mellett további segítséget kap Hope személyében, akivel az előzőekben már volt szerencsénk együttműködni. Mindeközben az óra csak ketyeg rendületlenül.
Örülünk, Vincent?
Mindenki popóig rántott szemöldökkel ült a gépe előtt, amikor elindította az FF XIII-at. Teljesen más arculatot kapott a játék, amit – főképp a rajongók részéről – kisebb felháborodás követett. A Square Enix törhette is a kobakját, hogy miként javíthatna a helyzeten. Mindenki örömére jót tett a gondolkodás a fejlesztőknek, és megteremtették a Final Fantasy disztópiát. A világvége-hangulat és az egyre sürgető idő furcsamód pozitív hatással volt a játékmenetre, amit megspékeltek a sokkal nagyobb, szabadon bejárható területekkel és a jócskán megreformált, stratégákért kiáltó harcrendszerrel (ez utóbbit találom a tyutyerka egyetlen erényének, ezért hosszabban taglalom).
Azonnal szemet szúrhat, hogy lila hajú csatamacánk egyedül menetel a végzetébe és néz szembe ellenfeleivel – legalábbis eleinte. Azt gondolhatnánk, hogy ez unalmassá teszi a küzdelmeket, de épp ellenkezőleg: inkább igazi kihívás elé minket állít. A csapattársak hiányát kiválóan pótolja egy sajátos classrendszer, ami style-change alapon öltözékekhez köt különböző támadási technikákat. Ettől nem csak amazonunk külseje, hanem egyben harci modora, tehát komplett profilja variálhatóvá válik. Háromféle teljes garnitúra (ruhától a fegyveren át a pajzsig) aktiválható egyszerre, de számtalan előre rangsorolt viseletet tehetünk talonba, hogy aztán szükség esetén használhassuk. Itt még a gombkiosztást is lehetőségünk van beállítani, legyen az védekező- vagy támadóképesség, esetleg varázslat.
Először eltűnődtem, hogy vajon mi ennek a funkciója, de mikor eljutottam a gyakorlathoz, jött a megvilágosodás, és elkezdtem igazán élvezni a dolgot. Amint utunkat keresztezi egy szörny, akit a Chaos fialt elénk, és battle nézetre váltunk, a rajtunk lévő három felszerelés külön-külön kap egy ATB (active time battle) értéket, ami folyamatosan csökken, amikor rárontunk ellenfelünkre. Amint a csík eléri a zérust, Lightning megreked, és mindaddig nem csinál semmit, amíg nem cserélünk hacukát. Fontos, hogy jól taktikázzunk, és ne merítsük le képességeinket, mert ha ebben az esetben küzdőfelünk akcióba lendül, és nem áll rendelkezésünkre elegendő ATB a védelemhez, akkor nagyobb mértékben gyengít le minket találata.
Mindennek fűszere, hogy a Lightning Returns: Final Fantasy XIII-ban az ütközetek során gyűjtött energiapontokból (EP) további extrákat vásárolhatunk, melyekkel felerősíthetjük magunkat a harcmezőn. Nem elhanyagolandó, hogy minden, az életünkre törő lénynek van egy adatlapja, amit áttanulmányozva kiismerhetjük gyengeségeit – szóval egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cuccokban és módszerrel megyünk ellenük.
Most jól jönne egy fluxuskondenzátor
Mindenképpen szót kell ejteni a fejlődési rendszerről, ha már szerepjátékról beszélünk. Hát az nincsen. Vagyis ami a hagyományos skillfát és a szabadon kiosztható talentpontokat illeti. Helyette viszont minden egyes fő- és mellékküldetés után kapunk tárgyakat, képességeket, illetve az EP-ből vásárolhatunk eszközöket, felszereléseket, amivel megizmosodhatunk. És itt jön a megmenthető lelkek szerepe, melyekkel időt nyerünk, ha visszatérve az Ark bázisra feltöltjük velük az élet fáját. Ezt naponta egyszer tehetjük meg, ami természetesen nem ugyanennyi játékidőt takar. Maximálisan tizenhárom napra tolhatjuk ki a tragikus végkimenetelt, de ennél még kevesebbről indulunk.
Ez önmagában a misszió, Lightning motivációja, amire a történet épül. Remek ötlet mindez a készítőktől, ám kivitelezése egy kissé zűrzavarosra sikerült. A fő cselekményszál egész jól követhető, de minél több mellékes megbízatást vállalunk (ami persze nem kötelező, viszont növeli a menekültek számát), annál tanácstalanabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy merre menjünk, kinek segítsünk – ezt még fokozza, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk mindenhová eljutni az idő hiányában, és néha csak bolyongunk, mint az a bizonyos a levegőben. Ha nem járunk sikerrel, akkor persze újra nekilendülhetünk az egész kalandnak, és ami jó, hogy a már megszerzett cuccokkal repetázhatunk.
Becsapott a villám, pedig én hittem neki…
Most visszaolvastam mindazt, amit eddig írtam, és bajban vagyok, mert azt tükrözik szavaim, hogy a Lightning Returns: Final Fantasy XIII alkotás szuper, vagy legalábbis egészen elfogadható. Az igazat megvallva egyáltalán nem kápráztattak el a Square Enix karaokekedvelő munkatársai, pedig az előző részek után nagy bizalmat szavaztam nekik – igencsak vegyesek az érzelmeim. A látvány hagy némi kívánnivalót maga után, de az átkötő videók és a battle részek ettől függetlenül hozzák a jól megszokott minőséget. Ezen kívül viszont a grafika nem egyszerűen idejét múlt, hanem néhol olyannak hat, mintha egy tíz évvel ezelőtti engine-re húzták volna rá. Mindez persze elhanyagolható, ha a sztorit részesítjük előnyben. Nos, sajnos a történettel sem nyernek majd díjakat. De ez már elvileg a lezárás, úgyhogy nincs hová fejlődniük. Valami továbbra is hiányzik… Tényleg, már megint hol hagytam a sárkányom?
