A Titkos invázió, avagy Secret Invasion képregénysorozat még abban az időben született, amikor a mainstream képregényóriások nem érezték kötelezőnek évente 72 különböző, több füzeten is átívelő crossover eseménnyel és dedikált képregényes eventtel "színesebbé" tenni a felhozatalt. A 2000-es években még csak akkor jöttek létre ilyen kiadványok, ha tényleg volt mögöttük egy egyedi ötlet, valami extra kunszt, az ipar egyik jelenleg is dolgozó legjobb írója, Brian Michael Bendis keze nyomát dicsérő Secret Invasion pedig egy jól felépített, izgalmas, és főleg komoly következményekkel járó minisorozat lett.
Sejteni lehetett, hogy a Marvel Studios Titkos invázió tévésorozata más irányba indul majd el, máshogyan közelíti meg az alakváltó skrullok Föld elleni invázióját, de azért az alapvetés így is akkora potenciált rejt magában, hogy nem véletlenül csillant fel a Marvel-rajongók szeme. Nagyon úgy fest azonban az első rész alapján, hogy nem elsődlegesen ők jelentik majd a széria legfőbb célcsoportját, ami nem feltétlenül baj, sőt épp ettől lehet kifejezetten jó ez a sorozat.
A skrullok morcosak
Az alapkoncepció egyszerű: Nick Fury anno 30 éve, a Marvel Kapitány történetének végén azt ígérte a hozzánk menekülő skrulloknak, hogy segít nekik új hazát találni. Nos, ez azóta sem történt meg, a skrullok nem kaptak saját bolygót, jelenleg is a Földön élnek, alakváltásra kényszerülve. Egyáltalán nem meglepő az, hogy a faj egy jelentős része elégedetlen a kialakult helyzettel, kisebb csoportjuk pedig a radikális megoldásoktól sem riad vissza. Gyakorlatilag látszólag egymástól független terrorcselekményekkel szeretnék egymásnak ugrasztani az emberiséget, hogy aztán átvehessék az egész bolygó irányítását, ha tehát nem kaptak saját otthont, köszönik szépen, majd szereznek maguknak egyet.
Az eredeti képregényekben pont az jelentette a nagy csavart, hogy sosem tudhattuk az egyes szereplőkről, a valós karakterek láthatók-e a füzetek lapjain, vagy épp egy skrull vette át az alakjukat. Már a Titkos invázió első része is megvillantja rövid ideig ezt a vonalat, de a nyilván nem az elején akarják az alkotók elsütni az összes puskaport, nagy revelációkra lehet itt még számítani.
Egyelőre a tempó és a hangvétel az, ami nagyon más, mint a többi MCU-s sorozatnál, és ahogy a Star Wars: Andor esetében, itt is ez lehet megosztó a nézők számára. A Titkos invázió ugyanis nem rohan, megpróbál karaktereket építeni, motivációkat magyarázni, nem bontja ki azonnal a rejtélyeket, és nem vonja el a fókuszt kétszáz, az arcunkba tolt szuperhőssel. Itt bizony titkosügynökök titkosügynökösködnek, nem színes cicanaciba bújt héroszok mentik meg a napot - pontosan ezért lehet ez a sorozat azoknak is izgalmas, akiket egyébként nem érdekelnek a Marvel produkciók, egyúttal könnyel elmehet a cselekmény azok mellett, akik kifejezetten a cukormázasabb Marvel vonalat kedvelik (nyilván utóbbival sincs semmi gond, sőt épp az a jó, ha van miből válogatni).
Nick Fury pedig öreg
Szembetűnő, hogy Nick Fury itt nem az a marcona SHIELD-vezető, akit korábban megismertünk. Kissé le van rongyolódva, társai és ellenfelei szerint messze nem az a fickó, aki Thanos csettintése előtt volt, ha jobban megnézzük a pulcsija dudorodását, akkor az is látszik, hogy rajta figyel már egy kis pocak. És itt jön az agyalás: Fury tényleg kiöregedett? A Marvelek mozifilm előzetese nem ezt mutatta, bár nyilván nem tudjuk, hogy az a film a Titkos invázió sorozat előtt vagy épp utána játszódik-e. Mindenesetre eléggé gyanús, hogy a nagy Nick Fury miért néz ki úgy, mint egy hajléktalan Mikulás. Aztán persze az is elképzelhető, hogy mi gondoljuk túl a dolgot, bár csalódást jelentene, ha egy ilyen képregény adaptációjában ne kapánk idővel dupla, sőt triplacsavarokat. Samuel L. Jackson tökéletesen alkalmas lehet ezek prezentálására, nagyon jól tudja hozni ezt a leharcolt Furyt is.
Az első epizódban az újoncok sem teljesítettek rosszul. Gravikból még csak keveset láttunk, de megvan benne a potenciál, hogy ne egy sablongonosz legyen csupán, a motivációi világosak, 30 év tétlen várakozás után pedig talán az is érthető, miért nem a legfinomabb eszközöket részesíti előnyben. Emilia Clarke karaktere, G'iah is érdekesnek tűnik, a Taloshoz fűződő kapcsolatából még sokat ki lehet hozni, ha erre a szálra sem sajnálják az időt az alkotók. Mindenesetre maga a szerep eddig nem kívánt sokat. Olivia Colman egy magas rangú MI6 ügynököt alakít a sorozatban, Sonya Falsworth pedig még akár közönségkedvenc karakter is lehet, annyira jól áll neki a kegyetlenség és a cukiskodás keveréke.
Abszolút jó döntés volt az alkotóktól az, hogy már a nulladik perctől pontosan tudjuk, mi a terve a renegát skrulloknak, és az is világos, hogy bárkinek képesek átvenni a helyét, a csere gyakorlatilag visszakövethetetlen, lenyomozhatatlan (ezt egy ötletes megoldással sikerült abszolválni). És innen indulhat a kémfilmes matek, a néző számára az az elsődleges izgalmi faktor, hogy folyamatosan találgatnia kell, az adott jelenetben akit lát, az épp egy skrull-e, avagy sem. A szokásos Marvel-féle humornak még csak nyoma sincs, ami hatalmas mázli, teljesen szétbarmolta volna ezt a koncepciót a folyamatos, kényszerű vicceskedés. Ez egy felnőttebb korosztálynak készült sorozat, annak minden pozitívumával és negatívumával.
A Titkos invázió sorozat első része kapcsán ma este élő kibeszélővel jelentkezünk a YouTube-on, itt ti is bátran elmondhatjátok véleményeteket a nyitányról!
