Tony Gilroy neve eredetileg nem is szerepelt volna a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet stáblistáján, hiába dolgozott a film forgatókönyvén. A forgatási munkálatok első körének lezárulta után viszont úgy alakultak a dolgok, hogy nem kevesebb mint öt hetes utóforgatásra küldték vissza a filmet, ezek a jelenetek pedig nem kevés változtatást eszközöltek a történetben, átalakították például a lezárást is. Az utóforgatásokat Gilroy vezette, rendezői feladatokat is ellátott és új jeleneteket írt. A végeredmény a Star Wars-rajongók többségét megnyerte magának, sokan gondolják úgy, hogy a Zsivány Egyes lett a Disney-korszak egyetlen valóban jó Csillagok háborúja-filmje.
Ennek tükrében pedig nem is annyira meglepő, hogy a stúdió immár kifejezetten Tony Gilroy kezébe adta a gyeplőt akkor, mikor a Zsivány Egyes kvázi előzménytörténetéül szolgáló Star Wars: Andorról döntöttek. A Disney+-on szeptember 21-én debütáló sorozat első négy epizódját mi már jó régen megnézhettük, most pedig végre eljött az idő, és nektek is mesélhetünk a látottakról. A helyzet pedig az, hogy ha akár csak egy kicsit is szerettétek a Zsivány Egyest, akkor az Andor jó eséllyel célba fog találni nálatok.
Nyugalom, kritikánkban szigorúan spoilermentesek maradunk!
Semmi fan service, csak egy jó sztori
Tony Gilroy nem véletlenül mondta azt nemrég egy interjúban, hogy tudatosan próbálták elkerülni a fan service-t, és az Andor történetének megírásakor egyáltalán nem arra koncentráltak, hogy a vélt vagy valós rajongói igényeket elégítsék ki. Ráfázott már korábban erre a Lucasfilm, mikor az új Star Wars trilógia esetében megijed attól, hogy sokaknak nem jött be a nyolcadik epizód újszerű iránya, és ezért inkább mindent bele akart pakolni a kilencedik részbe, amire csak vágyhattak a rajongók. Az egyébként jól vagy jobban sikerült élőszereplős sorozatokról is elmondható, hogy nagyban építenek a nosztalgiafaktorra és a cameókra, a régi rajongók szívét akarják megdobogtatni.
Az Andornál nem ez a cél, vagyis jobban mondva nem ilyen módon akarják elérni a szaporább pulzust. Lesznek persze régi ismerősök, elég csak a Saw Gerrera szerepében visszatérő Forest Whitakerre gondolni, vagy arra a Mon Mothmára, akit ezúttal Genevieve O'Reilly alakít. Az alkotók azonban nem akartak görcsösen annyi cameót belepakolni a sorozatba, amennyit csak elbír a képernyő. Gilroy fejében egy olyan történet állt össze, ami önmagában is életképes, jó elhelyezhető a nagy Csillagok háborúja kánonban, mégsem abból akarja szipolyozni önnön fiktív jelentőségét, sőt igazából akkor is megállná a helyét, ha nem ebben az univerzumban játszódna. Az első négy rész alapján, Gilroy nem vallott kudarcot.
Amikor az írók tényleg dolgoznak
Történetünk elején a Diego Luna által alakított Cassian Andor gyakorlatilag egy hétköznapi zsivány, aki összetűzésbe kerül ugyan a hatóságokkal, de még messze nem tagja az épp csak szárnyait bontogató lázadásnak. Még azokban az időkben járunk, amikor alig mert valaki szembeszegülni a vasmarokkal uralt Galaktikus Birodalommal, azon kevesek pedig, akik mégis megpróbálkoztak ezzel, jó eséllyel pórul is jártak. Nem túl meglepő módon Andor bajba kerül, üldözőbe veszik őt a helyi rendfenntartók, de az évad eleje még megdöbbentően eseménytelenül indul. Aztán szépen lassan ráébred az ember, valójában annyi történik, hogy a karakterek jól megírt, értelmes, valósnak ható párbeszédeket kaptak, melyeket a színészek tisztességesen elő is adnak, ez pedig nem megy úgy, ha közben egy gyorsvonat sebességével robog a narratíva. A Star Wars: Andor pedig nem kapkod.
Bár még csak keveset láthattunk abból az útból, ahogy Cassian Andor egy névtelen senkiből a lázadás egyik kulcsfontosságú, és végtelenül elhivatott karakterévé válik, az azért már világos, ez nem egyik napról a másikra történik meg. A változáshoz pedig szükség van olyan szereplőkre is, mint az Stellan Skarsgård által alakított Luthen Rael. Skarsgård karaktere felbukkanásával egyébként maga a cselekmény is felpörög, a svéd származású színész pedig pontosan olyan jól játszik, ahogy azt elvárhattuk tőle. Karaktere sok meglepetést tartogat, nagyon érdemes lesz rá odafigyelni.
Ugyanez mondható el Mon Mothmáról, akivel sokféle Star Wars produktumban találkozhattunk már, most először azonban még nem a Lázadás vezetőjét mutatják meg nekünk, hanem egy szenátort, akinek úgymond otthon is helyt kell állnia, akadnak problémái és kihívásai a szenátusi tárgyalótermen kívül is.
A mellékszereplők között is akadnak nagyon érdekes figurák. Ilyen például Syril Karn felügyelő-helyettes, akit Kyle Soller alakít. Ő alapvetően úgy tűnik, hogy egyértelműen a Birodalom oldalán áll, de látszik rajta, hogy egy összetett karakterről van szó, és messze nem világos még, hová fog kifutni saját történetszála. Egyelőre csak élvezet nézni azt, hogy próbálja Andort nyakon csípni. Ugyancsak az úgymond rosszfiúk oldalát erősíti Dedra Meero, a Birodalmi Biztonsági Iroda felügyelője is, az ő szerepét Denise Gough kapta meg. Dedra helyzete azért nagyon érdekes, mert nőként kell egy abszolút a férfiak által dominált közegben bizonyítania, és bár alapvetően remek képességekkel bír, benne van a pakliban, hogy egy hiba esetén már kiharcolt pozícióját is könnyen bukhatja.
Csak semmi móka és kacagás
Furcsának tűnhet, hogy erre külön kitérünk, és elsőre talán az is, hogy pozitívumként van megemlítve, de ettől még igaz: a sorozatban egyáltalán nem képviselteti magát a humor, és ez abszolút jó döntésnek bizonyult. Világos, hogy anno George Lucas is elmondta ezer és egy helyen, a Star Wars egy mese, ami elsősorban a gyerekekhez szeretne szólni - valószínűleg nem utolsósorban azért is, mert ők fogják anyutól kikönyörögni a következő karácsonyra az újabb műanyag fénykardot, LEGO-szettet, vagy akciófigurát. De szerencsére mára már elég nagyra nőtt a franchise ahhoz, hogy többféle műfajt is fel tudjon ölelni. Ehhez a műfajbeli sokszínűséghez pedig jól ért a Lucasfilm mögött álló Walt Disney, és tökéletesen passzol hozzá a stúdió streaming platformja, a Disney+.
Ennek előnyeit Marvel-fronton már megtapasztalhattuk: simán elfér egymás mellett egy olyan mély tragédiákat feldolgozó sorozat, mint a Holdlovag, egy izgalmas kriminek ígérkező széria, mint a Secret Invasion, valamint mondjuk a kiskamaszokra lövő Ms. Marvel, és a tárgyalótermi komédiaként elkészült Amazon: Ügyvéd. Sőt, ne feledjük el, jön a Werewolf by Night is, egy fekete-fehér horror, ami a '30-as és '40-es évek klasszikus rémfilmjeit idézi meg. Teljesen bizonyos, hogy a felsoroltak közül nem fog minden nézőnek tetszeni az összes széria. De még csak a keményvonalas Marvel-rajongók sem lesznek oda mindegyikükért. Lehetőség van viszont arra, hogy válogassunk belőlük, ez az opció pedig hatalmas áldás.
Nagyon jó lenne, ha a Star Wars is el tudna jutna tényleg idáig, a Csillagok háborúja-rajongók pedig szabadon csemegézhetnének a könnyedebb, humorosabb vonal, és az olyan sötétebb tónusú, felnőtteket szórakoztató produkciók között, mint amilyen a Zsivány Egyes volt, és amilyennek most az Andor ígérkezik.
Lehet, hogy az ifjabbak nem lesznek oda azért, mert nincs kötelezően vicces karakter benne. Elképzelhető, hogy nem lesz mindenkinek türelme végigülni a hosszabb párbeszédeket. Akadhatnak olyanok, akik azonnal tömény akciófröccsre várnak, és nem lesznek elég türelmesek ahhoz, hogy kibírják az ilyen jelenetekig. De ugyanígy borítékolható az is, hogy elég sokan épp valami ilyesmire vártak, mint amit Cassian Andor eredettörténete nyújtani képes nekik.
Mindenre jut idő
Egyébként a Star Wars: Andor meglepően hosszú, ha a korábbi Disney+-os Csillagok háborúja-sorozatokhoz mérjük. Csak emlékeztetőül: a The Mandalorian mindkét évada nyolc részből állt, a The Book of Boba Fett már csak hét epizódot ölelt fel, míg az Obi-Wan Kenobi mindösszesen hatot. Ezzel szemben a Cassian Andor fiatal éveire koncentráló új széria első évada rögvest 12 részes lesz, november 23-án érkezik majd az évadzáró, egy második, ugyancsak 12 részes évadot pedig már most berendelt a stúdió.
Hatalmas szerencse, hogy az eddig látottak alapján egyáltalán nem a történet feleslegesen, rétestésztaként való elnyújtásáról van szó, hanem Tony Gilroy showrunnerként tényleg egy olyan nagyívű, gondosan felépített sztorit rakott össze, amit érdemes tisztességesen elmesélni, és kár is lenne, ha összecsapottan kapnánk meg a tálalást.
