A 2010-es évek legelején bombaként robbant a köztudatba a Minecraft, mely futótűzként terjedt a kisebbek és nagyobbak között egyaránt egy roppant egyszerű okból kifolyólag: gyakorlatilag bármit megépíthetett benne az ember, amit csak el tud képzelni. Noha a játék közel sem annyira a mainstream része, mint egy évtizede, de továbbra is rendkívül népszerű, mindenki ismeri, az a generáció tagjai pedig, akik kiskamaszként játszottak vele először (mint ezen sorok szerzője), azóta is nagy-nagy örömmel és nosztalgiával térnek vissza hozzá alkalomadtán. Idő kérdése volt csak hát, hogy egy mozifilm is készüljön a játékhoz kapcsolódóan, ám az első előzetes megjelenése óta sűrűn merült fel a kérdés, hogy vajon biztosan ebben a formában volt-e érdemes nekifogni ennek?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ tudjunk adni, vizsgáljuk meg egy kicsit a film különböző aspektusait. Az első és nyilvánvalóan legszembetűnőbb elem, melyről beszélnünk kell, az a vizualitás, mely sokaknak nem nyerte el a tetszését az előzetesek alapján. És noha valóban merőben eltér a felvilág megjelenése a játék vanilla verziójának puritánságától, azt kell mondanunk, hogy ez a film szép. A CGI modellek részletesek, jól vannak kivitelezve, az élőszereplős karakterek pedig az esetek legnagyobb többségében jól illeszkednek a világba, ami sokkal nehezebben kivitelezhető lett volna, ha a játék vizualitását próbálják meg hozni az alkotók. Az állatok aranyosak, a szörnyek kellően félelmetesek, miközben alapvetően minden hozza a játék elemeinek alapvető hangulatát. Természetesen ez egy meglehetősen szubjektív kérdés, minden bizonnyal lesznek, akiknek nem tetszik majd a film vizuális stílusa, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy nagy energiát fektettek abba, hogy jól nézzen ki.
A történet meglehetősen fapados, nem sok olyan elemet tartalmaz, amit ne láttunk volna már valahol. Van itt kéken világító hatalom kockája (avagy gömbje), mely mindenkinek kell (noha ezúttal mindez leginkább a játékban található beaconre emlékeztet, csak más funkcióval), a fő kihívást pedig a hazajutás jelenti, amit az alvilági malacok próbálnak megakadályozni. Természetesen nem is várna az ember egy Minecraft-filmtől shakespeare-i magasságokat, egy ilyen faék egyszerű történetet viszont leginkább két dologgal lehet szórakoztatóvá tenni: karakterekkel, és humorral. Mindkét aspektus valószínűleg megosztó lesz a közönség részére.
Ássunk mélyebbre, hátha megtaláljuk a poént
A sztori középpontjában egy szedett-vetett csapat áll, akik gyakorlatilag véletlenül kerülnek egy kupacba, ám együtt kell megmenekülniük. A középpontban egy testvérpár, Henry (Sebastian Eugene Hansen) és Natalie (Emma Myers) áll, akik édesanyjuk halála után vidékre költöznek. A fiú próbál beilleszkedni új közösségébe, ám ez nehezére esik kreatív érdeklődése miatt, miközben a lány próbál megbirkózni azzal a rendkívül nehéz feladattal, hogy innentől neki kell nevelnie a testvérét szülők hiányában. Mindez tehát meglehetősen drámai felhangot ad a két karakternek, ami gyorsan szerethetővé teszi őket. Ezt igazából egészen a film végéig meg tudják tartani, egyikük sem válik idegesítővé, nem részei egyetlen túlhúzott, kínos poénnak sem, mi több, a hasonló szituációkban legtöbbször ők mondják ki azt, amit valószínűleg a közönség is gondol. Ugyanez elmondható Dawn (Danielle Brooks) karakteréről is, akiről az előzetes alapján a legtöbben valószínűleg teljesen mást feltételeztek, mint ami végül megjelenik a vásznon. Egy gondoskodó, segítőkész figuráról van szó, aki megpróbál tanácsokat adni Natalie-nak és egyengetni az útját, ő sem megy át sosem ripacskodó, kínos humorizálásba. Ez a szerep Jack Blacknek és Jason Momoának jut.
Kezdjük utóbbival. Momoa Garret "Guberáló" Garrisont alakítja, egy játékfanatikust, aki a 80-as évek végén igazi hírességnek számított elért eredményei végett, a jelenre viszont lecsúszott, és amolyan dzsentri figurát alakít. Bizonytalan önmagával és erényeivel szemben, viszont próbálja azt a látszatot kelteni, hogy ő a legmenőbb fickó a világon, ami rendre rendkívül kínos szituációkba juttatja. A legtöbb infantilisnak nevezhető pillanat hozzá köthető, ami egyébként sokszor meglepően jól áll a színésznek, de azért hazudnánk, ha azt mondanánk, minden esetben működtek ezek a megmozdulások.
Ám még ez is elviselhető lenne, legtöbbeknek valószínűleg Steve (Jack Black) lesz az, akin áll vagy bukik a film. A helyzetet roppant egyszerű leírni. Ha szereted Jack Blacket, akkor minden bizonnyal ebben a filmben is szeretni fogod. Ha viszont nem, akkor itt sem fogod, mert gyakorlatilag ugyanazt a figurát hozza, mint a filmjei 90 százalékában. Itt nem beszélnék a teljes szerkesztőség nevében, de én magam kedvelem a színészt és alapvetően vevő vagyok a kissé gyerekes, ripacskodásnak is abszolút nevezhető humorára, így ebben a filmben sem volt vele kifejezetten problémám, noha esetenként azért az ő kapcsán is túltolták a biciklit. Különösen azok a pillanatok voltak rendkívül kínosak, mikor a semmiből énekelni kezd, ám érdemes szem előtt tartani, hogy ez egy elsődlegesen gyerekeknek szóló film.
A humor tehát eléggé vegyes, néhány ténylegesen vicces jelenet is előfordul, sokszor viszont pont olyan kínos, mint amilyenre az előzetesek alapján gondolna az ember. Az összkép viszont sokkal vállalhatóbb, mint amit feltételeznénk. Néhány meglehetősen felnőtt poén is helyet kapott, ami elképzelhető, hogy néhány kellemetlen kérdést is tartogathat a gyerkőcök részéről, leginkább az iskolaigazgatónő kapcsán (Jennifer Coolidge, avagy Stifler mamája, bizony).
Mi itt a tanulság?
Viszont mindenképpen érződik, hogy egy gyerekfilmről van szó, ami akkor lesz igazán értékes, ha valamilyen fontos tanulsággal is szolgál az aprólékoknak. Ezt a mércét csak félig-meddig tudta megugrani a produkció. Mivel a Minecraft legfontosabb erénye az, hogy a kreativitásra helyezi a hangsúlyt, így a film is egy ide vonatkozó tanulságot próbál megfogalmazni, ám a végére valamelyest szétesik a narratíva, és emiatt a lecke sem tud kellő módon kikristályosodni, főszereplőink túlságosan ad-hoc módon teszik magukévá az üzenetet. Ezen felül talán egy picit túl hosszú is lett a harmadik felvonás, egy 10-15 percet mindenképpen lehetett volna kurtítani rajta.
Összességében elmondható, hogy a Minecraft-film sokkal jobban sikerült, mint amit az előzetesek alapján feltételeznénk róla, ám sokak számára a humor és a szereposztás, különösen Jason Momoa és Jack Black kapcsán sorsdöntő lehet. A történet és a karakterek zöme alapvetően rendben van, noha a harmadik etap lehetne egy kicsit koncentráltabb, a tanulságot pedig organikusabban is meg lehetett volna fogalmazni. A humor itt-ott meglehetősen kínos volt, de ténylegesen vicces mozzanatok is akadnak. Ezen felül hozzátett volna az élményhez, ha több, a játékokból ismert dallam csendül fel a soundtrack részeként. Igazából csak egy vissza-visszatérő dal bukkant fel, mely meg is tette a hatását, nyugodtan nyúlhattak volna ezekhez bátrabban a készítők. Egyébként a játék alapelemeleit egészen jól sikerült beemelni és felhasználni a cselekmény részeként, ami mindenképpen pluszpont, mert ez sok adaptációnak nem sikerül.
Visszakanyarodva hát a kritika elején megfogalmazott kérdéshez. Jobb lett volna, ha más megközelítésben, például a Minecraft: Story Mode-hoz hasonlóan közelítik meg a produkciót? Talán, sőt valószínűleg így van. Viszont ez a film sem vállalhatatlan, messze áll tőle, mi több, ha az ember hajlandó egy kicsit kevésbé komolyan venni, ne adj Isten kifejezetten kedveli Jack Black humorát, akkor egy kellemes, a játékokon felcseperedett nézőknek sok esetben kifejezetten nosztalgikus élmény lehet a Minecraft-film.
