Voltak már olyan szerencsés emberek, akik az E3-on vagy valamely más külföldi rendezvényen már kezükbe vehették a Nintendo forradalminak szánt Wii U Gamepad-jét. Én nem tartoztam ebbe a csoportba, és mint hatalmas Nintendo fanboy, leírhatatlan irígységet éreztem a kiváltságosok iránt. Ez az érzés azonban pénteken megszűnt, hiszen hazánkhoz egészen közel, Bécsben is bemutatkozott a Wii U a publikum számára, a Nintendo hazai forgalmazója pedig volt olyan kedves, hogy a hazai sajtó krémjét magával vigye az eseményre.
A kora reggeli kelés ellenére a tudat, hogy valami újat tapasztalhatok meg néhány órányi buszozás után éberen tartott. Azonban nem mondanám, hogy egyértelműen pozitív élménnyel számoltam. A Wii megjelenésének idején ugyanis jóval több pozitív élmény árasztott el már csak a trailer-ek megtenkintése alapján, mint most a Wii U esetében. Akkor valóban valami nagyon merész és új dolog született, ez azonban nem feltétlenül mondható el a Wii U-ról, hiszen a tabletek elterjedése miatt nincs semmi igazán meglepő az érintőkijelzővel büszkélkedhető kontrollerben. Az egyetlen dolog amivel a Wii U kitűnik számomra, az a Nintendo által beharangozott „aszimetrikus” játékmenet, amire az olyan játékok építenek, mint a Nintendo Land vagy a Rayman Legends. Arról persze nem is beszélve, hogy a kontroller és a játékok mögé, milyen rendszert építenek fel: milyen lesz a Miiverse, milyen lesz az online-bolt szoftverek terén és lesz-e achievement-szerű rendszer? A feladat tehát adott volt a kiállítók számára: meggyőzni engem, hogy a Nintendo igenis tud még szórakoztató lenni olyannyira egyedi szinten, hogy beférkőzze magát a játékra szánt időmben az Xbox360-om mellé, vagy akár még ki is túrja azt (de azért ilyen túlzásokkal azért nem számoltam hirtelen).
Nem sokkal dél után megérkeztünk a bécsi városházához, mely otthont ad évek óta a rendezvénynek. Az élmény valami olyan lehetett mintha a PlayIT vagy a Budapest GameShow hazánk Parlamentjében kerülne megrendezésre. Ámultunk és bámultunk, mégis miképp lehet, egy ilyen exkluzív helyen egy főleg a fiatal társadalmat megszólító rendezvényt lebonyolítani, de végülis ez nyugat. Nincs messze a határunktól, de akkoris nyugat. Pár percig azért kellett kolbászolni az épületben, mire eljutottunk a Nintendo standjához, ahol végre kezembe vehettem a Wii U Gamepad-ot.
Elinte féltem az eszköz súlyától és ergonómiájától, de azt kell mondjam, a Nintendo remek munkát végzett. A Wii U Gamepad pont megfelelő súlyú a gombok pedig a megfelelő helyekre kerültek. Méretei ellenére azt teszi amit egy kontrollernek tennie kell: eggyé válik a kezünkkel. Az egyetlen dolog amivel nem voltak kibékülve az a Stylus elhelyezése, azt ugyanis a kontroller hátuljából lehet csak előhúzni. Bevallom, először nem is találtam meg, és egy kedves kolléga útmutatására volt szükségem mire megtaláltam. Erre a szenvedésre azért volt szükség, mert éppen a Rayman Legends került képbe. A Rayman Origins útódja csak Wii U-ra készül, ennek pedig van egy jó oka: A Wii U Gamepad. Maga a játék első ránézésre ugyan az, mint az előd: Rayman szalad, ugrál és üti-veri ami útjába kerül, mindezt egy hihetetlenül vicces és egyben veszélyes világban. A csavar akkor jön be, ha két játékos alkot csapatot a kalandok során. Ilyenkor egy játékos irányítja Rayman-t, egy másik pedig a Murfy nevű furcsa szerzetet a Wii U Gamepad-ján keresztül. Murfy nem úgy ugrál a pályán mint a címben szereplő főhős, a kis zöld figura ugyanis inkább manipulálni tudja a környezetet. A segítségével tisztul meg az út vagy éppen új pályaszakaszok nyílnak meg, de a Rayman védelme és segítése a harcban is az ő feladata. Ráadásul mindez nem a főszereplő életének megkönnyítése érdekében történik, inkább a megmentése a fő feladat. Mindezt azért mondom, mert a demo alapján egyik szerep sem volt éppen egyszerű, de éppen ettől vált az egész kihívássá, és ezért is szórakoztam nagyon jól.
Az első benyomás tehát jól sikerült, következhetett a Nintendo Land: A Wii Sports-hoz hasonlóan számos, a Wii U Gamepad képességeinek demonstrálására fókuszáló játékmód közül a Luigi’s Ghost Mansion került elő: A játék során 4-en „hagyományos” Wii-mote-okkal irányították karaktereiket a nagyképernyőn, míg a Gamepad-al felszerelkezett ötödik játékos csak a tenyerében csücsülő kijelzőre koncentrált. Mindezt azért, mert csak az ő kijelzőjén láthatta azt, amit a többi játékos a nagykijelzőn nem: saját magát, mint a szellemet. A 4 „szellemvadász” feladata ugyanis elkapni a vándorló lelket. A szellem csak akkor jelent meg, ha a többi játékos megvilágította őt elemlámpával. Megfelelően kicselezve a játékosokat azonban nem hogy elkaphatta és elkábíthatta karaktereiket, de magukat a személyeket is jól megijjeszthette. Nem egy hangos sikoly hagyta el a játékteret egy-egy ijjedt próbálkozó által.
Az idő azonban véges volt, így a Wii U egyik legtöbbet emlegetett nyitócímét vadásztam le magamnak az indulás előtt: A Zombi U-t. A sötét, régi horrorfilmeket és szellemházakat idéző szobába helyezett bemutató-stand kellően megadta az alaphangot a zombis játékhoz. A korábban tapasztaltakkal ellentétben ez a játék már főleg az egyjátékos élményre helyezi a hangsúlyt, így egy új színben tűnhetett fel előttem a Gamepad, melyet a fejlesztők svájci-bicskaként használnak a játékban. Alapesetben a Gamepad kijelzője radarként szolgál, de a hátizsákunk tartalmát is itt tudjuk tanulmányozni. Mindez azért fontos, mert a tekintetünk a televízió és a kontroller kijelzője között váltogat folyamatosan. Valami pittyegést hallunk a kontrollerből? Lenézel és látod a radaron, hogy vészesen közelít feléd valami, de mire visszatalálsz a képernyőre már rég ott van előtted egy véresszájú élőhalott, és a frász tör rád. A kontrollerrel tudod visszaverni a támadást, mintha próbálnád ellökni magadtól, csak persze arra kell figyelni, hogy ne dobd el magát a kontrollert. Szintén fontos az, hogy amíg az ember mondjuk az inventory-ban turkál, vagy éppen egy ajtót hack-el, a játék egy percre sem áll le. Ilyenkor egyszerre kell figyelnünk a tévére és a kontrollerünkre, mert nem egyszer esett meg valakivel a próbák során, hogy amíg nem figyelt egy zombi nehézség nélkül megette őt vacsorára. A Zombi U kicsit olyan most, mint a Wii megjelenésének idején volt Red Steel. Megjelenése előtt ódákat zengtek róla, és a Wii-mote szinte összes képességét kihasználta, a végeredmény azonban sokakban csalódást keltett, valahogyan mégsem állt össze a kép. Ez a félelem továbbra is megvan, hiszen amit láttunk a Zombi U-ból, az mind szép és élvezetes, de kérdéses még, hogya végén hogyan áll majd ez össze egy egész játékká.
Összességében meggyőződve jöttem el a bécsi játékfesztiválról. Az már biztos, hogy a Rayman Legends miatt be kell majd szereznem egy ilyen masinát, a Zombi U pedig nagyon ígéretes. A Nintendo megint egy olyan eszközt rakott le az asztalra amivel nagyszerű ötletek válhatnak valósággá. Lesznek itt olyan játékok melyek miatt mindenképpen érdemes lesz próbára tenni a Wii U-t. Arra azonban továbbra sem kaptunk választ, és mindenbizonnyal megjelenésig nem nagyon lesz róla hír, hogy mit is tud majd a Wii U játékokon túl nyújtani. A játékmenet tehát ott van a szeren továbbra is, de vajon a szolgáltatások terén is tud majd nagyot mutatni a Nintendo? November végén kiderül.
