Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 68

A Dell mégis felvásárolta az Alienware-t

Hír | 2006.03.23 09:20

Bár nemrég még cáfolták, a Dell most mégis hivatalosan is bejelentette, hogy felvásárolta a Miami székhelyű PC gyártó vállalatot, az Alienware-t. A közlemény órákkal azután érkezett, hogy a Dell bemutatta új, játékosoknak szánt számítógép-sorozatát. A GamesIndustry.biz munkatársának a vállalat szóvivője elmondta, hogy az Alienware egy teljesen független leányvállalatként folytatná tevékenységét, s így a tulajdonosi változások nem is érintik az új XPS Renegade gépsorozatot sem. A várható vásárlásra már hetekkel ezelőtt felkészülhetett mindenki, köszönhetően a VoodooPC elnök-vezérigazgatójának, aki saját internetes naplójában félreérhetetlenül utalást tett a lépésre. Akkor viszont még a Dell ugyanúgy cáfolta a találgatásokat, mint az Alienware. Az egyik legnagyobb változás jelenleg az, hogy a Dell vagy annak bármelyik leányvállalata eddig nem foglalkozott AMD alapú rendszerekkel. Az Alienware viszont ezen a téren igen jelentős szerepet tölt be az iparágban. Várhatóan ez a jövőben változni fog. A felvásárlás anyagi vonzatára nem derült fény. A jelenlegi legdurvább Dell XPS 600 komplett számítógépet 10 ezer dollárért lehet megvásárolni.

ATI: a világ első 1 gigabájtos videokártyája

Hír | 2006.03.22 08:52

Az ATI bemutatta az iparág első egy gigabájtos munkaállomásokba szánt grafikus gyorsító kártyáját, az ATI FireGL V7350 személyében, valamint a FireGL V7300-as modellt is, 512 megabájt memóriával. A párhuzamos műveletek végrehajtására optimalizált grafikus feldolgozó egység (GPU), párosítva az Avivo videó és megjelenítő technológia legújabb verziójával igazi felsőkategóriás szereplővé varázsolják a FireGL sorozatot. A hagyományos nyolc helyett tíz bites RGB komponens grafikus futószalaggal dolgozik az Avivo, ami egymilliárd színre növeli a megjelenítést. Ez különösen képek a sötét vagy árnyékos részeinél mutatkozik meg. A duál-link csatlakozónak köszönhetően egyidejűleg két képernyőre is küldhetők a jelek, s így a megjelenített kép szélessége elérheti akár az ötezer képpontot is. A 90 nanométeres technológiával készült chip 512 bites buszon keresztül kommunikál a memóriával, amelynek mérete most először éri el az 1 gigabájtot. A kártyák már megvásárolhatók olyan nagyobb munkaállomás rendszer integrátoroknál (worksation system integrators :D), mint az Alienware, az Amax, a Boxx, vagy az Omnitech. Ajánlott viszonteladói áruk 1599, illetve 1999 dollár.

Az Alienware cáfol: nem veszi meg a Dell

Hír | 2006.03.16 18:48

A PC gyártásról ismert Alienware cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint vetélytársa, a Dell szemet vetett volna a vállalatra és felvásárolná azt. A fenti pletykák pár hete indultak útjukra, azután, hogy a Voodoo PC elnök-vezérigazgatója, Rahul Sood a következő bejegyzést rögzítette internetes naplójában: "A PC-s játékpiac veszélyezteti a Dell 'érzékelhető technológiai előnyét', és természetesen a vásárlói teret is. Az Alienware piaci megítélése jobb, és valószínűleg csak a méreten múlik, hogy a Dell eddig nem pályázott rá." A Dell Australia és New Zealand szóvivője, Paul McKeon gyorsan reagált a szóbeszédekre, és a kiindulási ponthoz vezette vissza a találgatásokat: "Azt ajánlom, kezeljék alapos fenntartásokkal azt, ami abban a blogban szerepel. Nem lehet tudni, milyen szándékkal íródott." - mondta, majd hozzátette, "a Dell XPS családja túlszárnyalja a hasonló kategóriás Alienware gépek teljesítményét és értékét. Fontosnak tartom megejegyezni, hogy az XPS-nél debütált mobil koncepció is olyan újítás, amit először a Dell valósított meg. Ennek ellenére a pletykák tovább gyűrűztek. A CNET.com vezető munkatársa szerint a megállapodás már megköttetett, és ezt több Alienware dolgozó is megerősítette. A vállalat közleménye azonban csak annyit tartalmaz, hogy nem kívánnak kommentálni semmiféle szóbeszédet.

Digitális letöltőközpontot indított az Alienware

Hír | 2006.01.26 14:51

A Valve által elindított Steam óta egyre több vállalat indítja be saját digitális játékletöltő központját. A legújabb próbálkozó az elsősorban nagy teljesítményű számítógépeiről híres Alienware, melynek boltját a downloads.alienware.com oldalon találjátok. A terméklista folyamatosan bővül, de már jelenleg is megtalálhatóak új, és klasszikus alkotások egyaránt. A sajtóközlemény szerint egyes játékok akár harminc perccel a fizetés és letöltés elkezdése után használatba vehetők. És ami a legjobb: amiért egyszer kicsengettük a lét, azt újra le is tölthetjük, így nem kell kiírunk lemezre a tartalmakat, ha például újra szeretnénk telepíteni az operációs rendszert.

Vízhűtés az Alienware-től

Hír | 2005.08.18 11:45

Az Alienware bemutatta Aurora 7500-as rendszerének továbbfejlesztett változatát, amely vízhűtéssel vezeti le a GeForce 7800 GTX-es chippel szerelt videokártyák által termelt hőmennyiséget. A vízhűtéses technológiával 30%-kal nagyobb hatásfok érhető el, ráadásul, mivel ventilátorra nincs szükség, csendesebb üzemeltetést tesz lehetővé. A GeForce 7800 GTX KO ACS típusjelzésű kártyájuk az nVidia zászlóshajójának túlhúzott változatára épül (magórajelét 490 MHz-re állították), így el is kél az erősebb hűtés. Ezen kívül ajánlják még az Aurora 7500-as hűtést különféle AMD Athlon és 64 FX típusú processzorokhoz, valamint SLI rendszerekhez is.

3 éves az AO!

Hír | 2004.06.25 19:01

A Funcom-nál már betették hűteni a pezsgőt, hogy Vasárnap már jéghidegen tudják kinyitni. 27-én lesz ugyanis az Anarchy Online 3. szülinapja, melynek örömére minden játékos kap egy szelet virtuális tortát. A hatalmas AO-n belüli játékok mellett (ahol Funcom, Alienware és ATI nyeremények várják a résztvevőket) óriási akciók is várnak mindenkit, aki egy kicsit is érdeklődik a játék iránt. Ezekről majd bővebben a hivatalos oldalon informálódhattok. Addig is ne felejtsétek el, hogy e-hét vasárnap mostantól ünnepnap (legalábbis az AOsok számára tuti).

Alienware tervek

Hír | 2004.05.11 10:20

Az Alienware csapata a jövőbe tekint. Rengeteg fantasztikummal szolgáltak ők már nekünk, és most legújabb terveikről értesülhetünk. A társaság arra törekedik, hogy az otthoni szórakoztatás szintjét a lehető legmagasabbra emelje. Alienware DHS címmel egy új "rendszert" készülnek bevetni. A digitális otthoni szórakoztatás maximuma érdekében az Alienware a Microsofttal karöltve dolgozik. Gyakorlatilag arról szól a történet, hogy a vadiúj szerkentyűkkel képesek leszünk PC-nken televíziót nézni, rádiót hallgatni és még sok mást. Ehhez a Microsoft fejlesztését hívjuk majd segítságül, mely Windows XP Media Center Edition 2004 névre hallgat. A programot nemes egyszerűséggel beszerezhetjük majd netünk segítségével, ingyenesen. Biztosítja majd az olyan lehetőségeket, mellyel videóanyagot vághatunk, vehetünk fel, valamint akár felvétel közben is nézhetünk egy korábban rögzítettet. De nem lenne teljes ez az egész, ha nem kerülne szóba a játékipar. Az Alienware DHS segítségével ezentúl nem csak monitorunkon, hanem TV képernyőnkön is oszthatjuk az ellenfelek lapjait. Gyakorlatilag konzolként is működik, annyi különbséggel, hogy PC-s CD való bele :). A legalacsonyabb képességű ketyere is szerényen Intel Pentium 4-es, HyperThreading technológiás processzorokat használ majd 2,8 GHz-en. Ettől csak föntebb mehetünk. Panasonic DVD író és Sonic Primetime DVD rögzítő gondoskodik majd a felvétel ügyéről szerkezetünkben. Megjelenítésben az ATI kártyáit hívják segítségül, míg a tökéletes hangzásról a Creative Labs Sound Blaster Audigy 2 ZS és a Klipsch ProMedia Ultra 5.1 rendszer gondoskodik. Innen már csak annyi választ el minket az élvezettől, hogy felírjuk karácsonyi kívánságaink listájára. Azonban nem biztos, hogy a Jézuska leszállítja majd minden háztartásba, ugyanis a legolcsóbb Alienware DHS-t 1899 dolláros összegtől vásárolhatjuk meg...

Alienware szupercpu

Hír | 2004.02.18 10:02

Valószínűleg akinek a birtokában van egy Alienware cucc, vagy egy általuk összerakott számítógép az már arra is azt mondja, hogy ez egy csúcsszuper alkotás az átlaghoz képest. Azonban az Alienware csapata együttműködve a floridai egyetemmel Észak-Amerika déli részén most egy szuperszámítógépet tervez és készít el. A monstrumnak már nem éppen nevezhető darabot többek közt használják majd hurrikánok útvonalának megállapítására, tárgyak követésére és nagyon sok tudományos célra, mely rengeteget segíthet az ottani egyetemnek és diákjainak. Aki esetleg kíváncsi miből készül a túrós béles, látogasson el ide!

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)