Mi ez a kitalált balkáni ország, ahol a Marvel's Spider-Man 2 szerint magyarul beszélnek?
Symkaria valójában már hosszú ideje létezik a Marvel Comics képregényeiben.
A nagy sikerű Marvel's Spider-Man folytatása csapattá kovácsolja Peter Parkert és Miles Moralest, akik együtt néznek szembe olyan ikonikus ellenfelekkel, mint Venom vagy éppen Kraven, a vadász, és New York sorsa múlik azon, hogy sikerrel járnak-e ellenük. A nyitott világú akciójáték teljes mértékben kihasználja a PlayStation 5 erejét, így az elődnél minden tekintetben többet, szebbet és jobbat kínál.
Elolvasom a tesztetSymkaria valójában már hosszú ideje létezik a Marvel Comics képregényeiben.
Ha a Marvel's Spider-Man 2-ben már mindent megcsináltál, vagy PS5 hiányában még bele sem kezdtél, itt van még egy rakás Pókember-játék, amivel betöltheted az űrt.
Szó esik a Marvel's Spider-Man 2 lehetséges DLCI-iről és persze a harmadik részről is.
A Marvel's Spider-Man 2 játékosai kicsit bújjanak most elő a gép elől, jó hírt hoztunk.
Ahogy a 2018-as Marvel's Spider-Man, úgy a folytatás is sokatmondó jelenetekkel zárult. Elmondjuk, mire számíthatunk majd a DLC-kben és a Marvel's Spider-Man 3-ban.
Hiszen úgysincs jobb dolga Peternek zuhanás közben.
Részletesen mesélünk nektek a Marvel's Spider-Man 2 összes feloldható jelmezéről.
A Sony cuki kis videókkal szokta reklámozni az UEFA-bajnokok ligája közvetítéseit, és nincs ez másképp idén sem.
Nem mindenki vette jó néven, hogy viszonylag hamar ki lehet maxolni a PlayStation 5 legfontosabb idei játékát.
Még egyetlen PlayStation Studios játékért se kapkodtak ennyien a megjelenéskor.
Bryan Intihar az MCU-hoz hasonlította a Pókember-szériájukat.
Bár teljesen saját történetet írtak, azért látni lehet, honnan inspirálódtak a Marvel's Spider-Man 2 írói.
Több vásárló is arra panaszkodik, hogy nem tudja működésre bírni az Insomniac PS5-exkluzív játékát.
A Marvel's Spider-Man 2 megjelenését követően a rajongók arra kíváncsiak, mi lehet az Insomniac Wolverine után következő projektje.
Nem csak magában a játékban mutatkozik meg az Insomniac kreativitása.
A mai livestreamben Kaci pontosan ott fogja folytatni a Marvel's Spider-Man 2-t, ahol az előző adás véget ért.
Még azok is nehezen találhatják meg, akik játszottak a Spider-Man: Miles Moralesszel, de semmi gond, segítünk.
Egy fordítási hiba miatt sokkal nehezebbnek tűnhet a feladat, mint amilyen valójában.
Az Insomniac remek munkát végzett Pókember legújabb kalandjával, de volt, ahol lejjebb kellett csavarni a látványt.
Ha ezeket a tanácsokat megfogadva kezdesz bele a játékba, talán még jobban fogod élvezni, mint egyébként.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)