I Am Alive - Előzetessel a PC-s megjelenésért
Mától megvásárolható a Ubisoft rendhagyó címe, amely hatalmas ugrást végrehajtva nem tolódott, hanem jóval előrébb került.
A régóta késlekedő I Am Alive a francia Ubisoft kiadó első próbálkozása a túlélőhorror akciójátékok műfájában. A játékot a 2008-as E3-mon jelentették be, és az eredeti tervek szerint már 2010-ben megjelent volna PC, PS3, Xbox 360 és Wii platformokon. 2010 elején azonban Yves Guillemot, a Ubisoft vezére közölte, hogy a párizsi Darkworks stúdió egy másik kötelezettsége miatt nem dolgozhat rajta tovább, ezért a Ubisoft Shanghai veszi át a fejlesztést. A sanghaji csapat újratervezte a játékot, amely még 2011-ben megjelenik, de egyelőre csak Xbox Live-on és PSN-en, ezért lehet, hogy egy kisebb, egyszerűbb játékot kapunk - ami persze nem biztos, hogy rossz is lesz. Az áttervezés előtt mindenesetre az alábbi információk láttak napvilágot. Hősünk, a 24 éves Adam Colins Chicago utcáin sétálgat, amikor egy Richter-skála szerinti 10,3-as erejű földrengés percek alatt romba dönti a várost: teljes a káosz és az anarchia, az emberek fosztogatnak, az utak járhatatlanok, mentőcsapatok sehol, a kijutás pedig lehetetlennek tűnik. Adam persze túléli a katasztrófát, és a romok alól előbújva megkezdi kilenc napos kalandját, melynek során megkeresi barátnőjét, és túlélőket gyűjt, hogy magukra irányítsa a kormányzati mentőcsapatok figyelmét. Az alkotók szándékai szerint a történet megmutatja, mivé válhatunk a létért folytatott harcban, és azt is megtudjuk majd, hogy valóban természeti csapás súlytotta-e a várost… Utunk során tanácsos lesz elkerülni az erőszakos csoportokat, mert a legtöbb túlélő gátlástalanul gyilkol a maradék erőforrások megszerzéséért, a konfrontáció pedig ritkán élhető túl. Szerencsére több barát is lesz mellettünk: Riley doktornő igyekszik minél több embert megmenteni, Virgil, a néger katona a békés túlélőket védelmezi, Peter, a rokkant tűzoltó pedig a menekülttábor felállítását vállalja magára. E táborban viszonylagos biztonságban lehetnek a segítségre szorulók, és számunkra is ez lesz a központ, ahonnan kiindulunk, és ahová mindig visszatérhetünk. Az életben maradáshoz ravasz taktikára is szükségünk lesz: az értékes víz például erőszakos bandáktól is megvédhet, ha eléjük vetünk egy vizespalackot, máskor viszont jobb harcolni a megtartásáért, de a kevés fellelhető fegyvert sem okos gyakran használni, és sokszor egy megtöltetlen pisztoly is elég a megfélemlítéshez. A feladatok megoldásához sok szabadságot kapunk, így célunk eléréséért komoly erkölcsi mérlegelést igénylő döntéseket kell meghoznunk, melyek valamilyen szinten a végkifejletet is befolyásolhatják. Rengeteg még a kérdés, nem tudni, hogy az ambiciózus tervekből mennyi valósulhat meg, mennyire igazolódnak be a lebutítástól való félelmek, és számíthatunk-e további célplatformokra.
Mától megvásárolható a Ubisoft rendhagyó címe, amely hatalmas ugrást végrehajtva nem tolódott, hanem jóval előrébb került.
A Ubisoft úgy döntött, nem váratja tovább az I Am Alive iránt érdeklődő játékosokat, így előre hozta a játék PC-s verziójának megjelenését.
Véget ért hát a nyár, az időjárás teljesen megőrült, sokak pedig már tegnap kénytelenek voltak túllenni a szünet végét jelző első eseményen: az évnyitón.
A Ubisoft bejelentette, hogy még szeptemberben kiadja PC-re a poszt-apokaliptikus túlélő játékot.
Lassan indul 2012. második negyedéve, áprilisban főleg olyan címekből szemezgethetünk, amik egyszer már megjelentek valamilyen formában.
Az Xbox Live Arcade-ról már két hete tölthető, a PlayStation 3 tulajdonosoknak viszont még egy kicsit várniuk kell. De nem sokat.
Ma jelenik meg az I Am Alive az Xbox Live Arcade-en, így most az utolsó videót tekinthetitek meg a játékból.
Márciusban is lesz bőven mivel nyomulni, a teljesség igénye nélkül válogattunk a várólistáról.
A megannyi fejlesztési buktatón átesett I Am Alive hamarosan beteljesíti végzetét, a Ubisoft pedig ezt vezeti fel egy fejlesztői videóval.
Már hozzászokhattunk, hogy videós túlélési tippekkel kényezteti a Ubisoft a nagyérdeműt, ma sem lesz ez másképp. Világvége oktatás mesterfokon.
Túlélési taktikák I Am Alive módra, poszt-apokaliptikus világ eljövetele esetén akár élőben is sikerrel alkalmazható tudomány.
Akinek csak PC-je van, az pillanatnyilag nem megy sokra a tanácsokkal, legfeljebb akkor, ha az életben hasonló krízishelyzetbe kerül.
Aki még reménykedett abban, hogy az I Am Alive PC-re is megjelenik, annak rossz hírünk van.
A korábbi tervekkel ellentétben csak konzolokra lesz beszerezhető az Ubisoft poszt-apokaliptikus alkotása.
Vannak játékok, amelyeket számtalan alkalommal temetett már a sajtó, ám újra és újra életjelet adnak magukról. Az Ubisoft-tól érkező I Am Alive pontosan ilyen.
Életben van az Ubisoft régóta készülő túlélő játéka, de nem biztos, hogy örülünk majd neki.
Egyre inkább kezdenek bebizonyosodni a pletykák, miszerint lesz többjátékos mód az I Am Alive-ban.
Még egy évet kell várnunk a hányattatott sorsú I Am Alive megjelenésére.
A Ubisoft honlapján lévő lista szerint az I Am Alive csak PC és Xbox 360 platformokra érkezik.
Azt tudtuk, hogy közösségi oldalakról mindenféle információt meg lehet szerezni...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)