Alig fél óra telt el a Quantum of Solace elindítása óta, amikor ezeket a sorokat írom. A döbbenet szinte szavakkal leírhatatlan: ápolóimnak és munkatársaimnak kellett lefognia, hogy ne okozzak maradandó sérüléseket senkinek. Ez a játék egy, egy, egy... nem is találok szavakat! Nem vagyok kezdő az FPS műfajban, a Wolfenstein 3D ugyan kimaradt, viszont a Doom első részétől kezdve ott vagyok az iparban. Ultranehéz fokozaton végigjátszottam az összes, ebbe a stílusba tartozó játékot, ami csak említésre méltó. Szinte magam elé tudnám rajzolni az ívet, ami ennek a szívemnek oly kedves típusnak a fejlődését mutatta. És ez az ív szép volt, hosszú, egyenes, és ami a legfontosabb: felfelé mutató, mint a... de nem akarlak személyes részletekkel untatni titeket. Doom 1-2, a Quake sorozat, Half-life, Prey... igen, nem kis fejlődés ez, amit 14 év alatt mi, mármint az FPS-ek és én bejártunk. Végül 2008 is elérkezett, és benne a Quantum of Solace.
Mosolyogj a világra, és az visszamosolyog rád
Azt hiszem, hamar véget érne a teszt, hogyha a jelen recenzió tárgyát képező kiváló játékot szakmai rutinból, egy FPS-rajongó szemszögéből kellene megítélnem. Ilyen szemmel ez a játék egy négybetűs szóban összefoglalható (aminek a közlésétől most több okból is eltekintek, például azért is, mert hiába is írnám le, a gonosz kollegák úgyis kiszednék, mert olyanok).
Azonban rájöttem, hogy óriási hibát követnék el ezzel. Mi lenne, ha inkább P. Istike helyébe képzelném magam, aki épp most támolygott ki a Cinema Cityből a Malom Plázában. Tegyük fel, hogy épp most nézte meg a legújabb James Bond remeket, és hogy tetszett is neki (na jó, ez már sci-fi). Nem kívánja elengedni az előbb befogadott művészeti élményt olyan könnyen (nyilván, ha 1250-be fájt), ezért újabb beruházást tesz: megveszi a Quantum of Solace nevű játékot.
Ilyen hangulatban ültem neki másodszor is a játéknak. És rájöttem: ez a játék jó! Na jó, nem jó, de élvezetes. Mert mi is van benne? A filmből már jól ismert (bár már akinek, ugyebár) helyszíneken hentelünk Krég Dániel barátunkkal, majd kellő mennyiségű hentelés után verekszünk egy jót, azt követően pedig megnézünk egy hipergagyi filmrészletet (autós üldözés és sunákok muszájba' vannak benne, gondolom, ezt mondanom sem kell).
Az irányítás nekem elsőre egy kicsit fura volt (például az első 10 másodpercben lelőttek, ami azért is érdekes, mert ezt a bravúrt a játékban soha nem sikerült megismételni. Hogy miért is nem? Nos, erről is olvashattok a cikk második oldalán, pajtikáim!), de aztán szellemi mentorom és személyes bűzrúd-backupom, mazur felvilágosított, hogy ez egy olyan koverálós játék. Ami azt jelenti, hogy nem az van, mint a rendes játékokban, hogy elővesszük a raksit (ha a raksi kifogyott, akkor a BFG 10K-t), aztán megsorozzuk vele a Szájbadémont. Nem kérem, itt arról van szó, hogy a Krég bácsi bebújik valami fedezékbe, és onnan puttyogtat. Úgy, hogy ki sem néz, csak a feje fölé emeli az UZI-t, aztán úgy vaktában, hátha alapon. Ezen először nagyon elcsodálkoztam (nahát, hol tart már a tudomány!), aztán elgondolkoztam a modern hősmítosz elkorcsulásáról és relitivizáltáságáról a számítógépes játékokban - különös tekintettel a Doom 1 és a Quantum of Solace című programokra. De ezt most nem fejtem ki, viszont legalább megvan a szakdolgozatom címe, ha esetleg felvenném B szaknak a kulturális antropológiát, de nem fogom.
Minden parttal szemben van egy túlsó
Szóval, az irányítás egy kicsit furcsa volt elsőre, aztán már másodikra is, mivel hiába lettem körülbelül fél óra játék után expert a koverelős harcmodorban (ami, mint tudjuk, már a Mittoménmi II óta, bla bla bla), azért egy kicsit túlbonyolították az irányítást a készítők. Legalábbis minden egyes, a fedezékkel kapcsolatos dologhoz külön gombot KELL rendelnünk, amin szerintem igazán lehetett volna egyszerűsíteni. Azért persze megszokható, de nem árt, hogyha az ember valamilyen MMO játékon edződött, ahol úgyis 20-25 gombot kell nyomni egyszerre.
Ezzel szemben a verekedős részek irányítása, közkeletű szóval élve, pofonegyszerű. Megjelenik egy kör a képernyőn, és egy másik, körülbelül hasonló méretű kört kell belevinnünk az egérrel, megadott idő alatt. Nekem erről az interaktív mozik egyszerűsége jutott eszembe, már csak azért is, mert ugyan a kihívás egy zöld szemes ostoros által is könnyen abszolválható, de a moziélményhez nagyon sokat ad hozzá. Ugyanis a verekedések nem egy többé-kevésbé statikus háttér előtt lejátszott csihipuhik, mint az erre szakosodott játékokban, hanem tényleg filmes igényességgel megkomponált (na jó, megkoreografált) cumók. Szóval nekem tetszett, de elakadni, na, azt nem fogunk ezeken.
Jót s jól
A játék egyik legnagyobb előnye számomra a nagyon változatos, a filmet többé-kevésbé követő helyszínkavalkád, nincs két ugyanolyan pálya, ahogy haladunk előre a történetben. Pont emiatt a történetorientáltság miatt nem tenne túl jót a ritmusnak, hogyha hatvanszor kellene újrakezdenünk egy-egy részt. És - amennyiben van legalább egy kezünk, és nem az orrunkkal irányítjuk a játékot - ez szinte nem is fordulhat elő. Az ellenfelek ugyanis röhejesen rosszul bírják a kiképzést, általában egy golyót kell beléjük táplálnunk (na jó, van, akibe hármat, de az már elit SpecNazos), éles ellentétben Krég bácsival, akinek a bőrébe szerintem egy ólomfeldolgozó ipari komplexumot építettek. De ha valahogy mégis sikerül letornáznunk az életerőnket, akkor sincs semmi baj, mert körülbelül 8-10 másodperces regenerálódással maxra tölthetjük magunkat, bármiféle HP csomag, vagy efféle ósdi bohóság segédlete nélkül. Váó, gavarít, Michael Knight.
Szép vagy Alföld, legalább nekem szép
Bárhogy is keresek-kutatok, egyszerűen grafikailag nem találok kivetnivalót a Quantum of Solace-ban. Teljesen megfelel a 2008-as szintre update-elt elvárásaimnak, mind grafikai minőség, mind animáció tekintetében. Ugyan a játékon nagyon látszik, hogy Unreal Engine3-al készült kvázi konzol(Xbox 360)port, de számomra ez inkább előny, mint hátrány. Nagyon bejön legalábbis az, hogy a jól ismert elemeket, mint például a háttérben lévő, az akció szempontjából lényegtelen részletek elmosása, vagy a szemérmetlenül, de mégis a megfelelő helyeken alkamazott texture mapping. Ez legjobban eddig a Gears of War-ban figyelhető meg PC-n, és látványvilágban a QoS totálisan hozza az abban megtapasztalt színvonalat.
Embernek lenni mindig, minden körülményben
Mindent összefoglalva, amellett, hogy nagyon érdekes lelki tapasztalás volt számomra a játék, nagyon jól el tudtam vele szórakozni. Nem kell sokat várni tőle, ez a titka. Ha kedvünk van egy kicsit dzsémszbondozni, akkor levesszük a polcról, aztán adunk a rohadt szovjeteknek (vagy nem is tudom, most éppen ki is az ellenfél). Fogjuk fel egy filmadaptációnak, mivel az is, és nem kell mindenáron a Quake 3-hoz hasonlítani. Én ezt tettem, és az a 6-7 óra, ami alatt végigvittem a stuffot, jó élmény volt. Ennyi ez a játék, de arra a célra, amire kitalálták, tökéletesen megfelel.
