Korábbi cikkek a témában:
- Álom-világ 0. rész: Mi az MMO-k titka?
- Álom-világ 1. rész: A világ kapuja
- Álom-világ 2. rész: Az első lépések
- Álom-világ 3. rész: Missziók és küldetések
- Álom-világ 4. rész: Sztori a lelke?
- Álom-világ 5. rész: Fejlődés és képességek
- Álom-világ 6. rész: Álmaink csatái
- Álom-világ 7.rész: Mesterségem címere
- Álom-világ 8. rész: Közdazdaságtan MMO-módra
- Álom-világ 9. rész: Minden, ami vásárlás
- Álom-világ 10. rész: A goldfarmerek kérdése
Az MMO-k időigényes elfoglaltságok, a játékosok szeretik is a lehető legtöbb időt eltölteni bennük, ha értelmesen tehetik... de csak akkor. Különösen kritikussá válik ez a kérdés, ha fejlesztőként nem kizárólag a biztos jövedelmű munkanélküliekre építünk, hanem azokra is, akiket más fontos dolgok is lefoglalnak az életben, úgy mint munka, tanulás, család, barátok, sport vagy egyéb hobbik. Márpedig annyi bevételhez, ami el is tartja az egyébként nem olcsón fenntartható MMO-nkat, csak akkor juthatunk, ha ezeket a célcsoportokat is kiszolgáljuk.
Megfordítva ugyanannyira nem szerencsés, ha megfeledkezünk azokról a játékosokról, akik viszont akár akarjuk, akár nem, nem fogják sajnálni a napi 8-16 órát sem a játékunktól, legalábbis a kezdeti időkben. Gondoljunk csak a Bioware már emlegetett esetére: alig pár hónappal a Star Wars: The Old Republic megjelenése után már bajban voltak az unatkozó hardcore felhasználók miatt, és még az a vélemény is ki tudott szaladni az egyik fejlesztő száján, hogy „túl gyorsan” játszották végig a játékosok.
Nos, nincs olyan, hogy túl gyorsan. Olyan viszont van, hogy nem jól lőttük be a célközönségünket, és olyan is, hogy valamilyen célközönségre kifejezetten nem lövünk. Ebben pedig az időtényezőnek és az időzítésnek nagy a szerepe. A fenti esetben például semmi gond nem lett volna azzal, hogy a kiadáskor kevés volt a magas szintű tartalom, ha jól felmérték volna, melyik játékostípus mennyi idő alatt juthat el idáig, és a megfelelő időben már a csőben várt volna a kilövésre a következő tartalmi frissítés. Tudnunk kell, hogyan és mennyit játszik a célközönségünkben fellelhető minden játékostípus.
Időhúzás, de ésszel
Persze egy MMO-kiadónak minden üzleti modell esetében az a célja, hogy felhasználói a lehető legtöbb időt töltsék a játékban, méghozzá a lehető leglassabb haladással, amit még élveznek. Ugyanakkor amíg egy hardcore játékosnak talán bele is fér a játékidőbe némi unalmas, monoton tevékenység, a legszélesebb, casual közönség számára már sokkal kevésbé. Ezért a feltűnően csak időhúzásra szolgáló tevékenységeket az egyre nagyobb részt ebből a rétegből kikerülő játékosok egyre kevésbé tolerálják. Lássuk, mik azok a játéktevékenységek, melyeket a különböző MMO-k előszeretettel használnak erre a célra.
Grindelés és craftolás
Elsőként ott van ugyebár a grindelés: a legtöbb klasszikus MMO-ban erre a tevékenységre is szükség van, sőt kifejezett rajongótábora van ennek az agykikapcsoló, relaxáló tevékenységnek, ugyanakkor ha a „hobbijátékosokra” is lövünk, célszerű a hosszabb grindelést opcióként és nem kötelező elemként felajánlani, tehát az előrehaladáshoz nem feltétlenül szükséges bónuszok jutalmaként. Én például türelmetlen típus vagyok, ritkán élvezem igazán a monotonitást, viszont annak idején, még úgy 2004-2005 táján nagyon vágytam a World of Warcraftban egy egyébként mások számára talán nélkülözhetőnek tűnő kissárkányra. Egy barátom kigrindelte, és meglepett vele: összességében mindketten jól jártunk (bár én azért egy kicsit jobban). Ugyanakkor az sem mindegy, milyen a grindelés: nincs annál idegesítőbb, amikor még fölösleges várakozással is társul...
A következő tételt a mesterségek, a craftolás jelentik. Egy korábbi részben már említettem, hogy szerintem a legnagyobb vétek egy ilyen lehetőséget pusztán értelmetlen időhúzássá redukálni, így erről most bővebben nem írnék. Vannak viszont olyan, tulajdonképpen hobbitevékenységek, melyek hagyományosan nem, de úgy tűnik, egyre inkább a craftolás körébe tartoznak: ilyen például a horgászat, de lehetne a kertészkedés vagy akár a lakberendezés is.
Döntés kérdése, hogy ezek közül melyeket vonjuk be a szinte szükségszerűen űzendő tevékenységek körébe, viszont személy szerint azt gondolom, hogy nem árt néhányat meghagyni közülük „érintetlenül”, azaz kikapcsolódási lehetőségként, melynek során ugyan fejlődhetünk és jutalmat is kaphatunk, de ha „munkánk” eredménye csupa olyasmi, ami csak a többiek és a magunk szórakoztatását szolgálja (például tűzijáték, részegség, ha mondjuk alkoholt lehet így gyártani, és még sorolhatnánk), akkor a munkát magát is puszta kikapcsolódásként élheti át a játékos, a fejlődés kényszere nélkül, ami a játéktevékenységek megfelelő változatosságát nyújthatja annak, aki ezt igényli.
A főbűn: az utazás
A legfőbb kedvenc pedig az utazás. Engem személy szerint semmi sem idegesít jobban, mint amikor még magas szinteken is úgy kell időt töltenem azzal, hogy egyik helyről eljussak a másikra, hogy ezt még csak nem is indokolja az adott világban semmi: viszonylag ritkán találkozunk a valós világra építő világokkal, vagy mágia vagy sci-fi szintű technológia szinte mindenhol van, néha mindkettő egyszerre... akkor meg? Egyetlen egy esetben bocsátom meg, és még akkor sem mindig: mégpedig amikor az utazás maga élmény. De sajnos ezt nálam máig egyetlen egy játéknak sikerült csak elérnie: a World of Warcraftnak (hogy mivel, arról majd egy későbbi részben lesz szó).
Mint mindig, most is van azonban egy másik megoldás: ha értelmessé tesszük az utazással eltöltött időt, mint ahogy ez az EVE Online-ban történt, ahol maga az utazás (egy része) olyannyira veszélyes, hogy nem mindenkinek éri meg belevágni, külön szakma épülhet például a kereskedelmi forgalomban lévő áruk vagy éppen a a játékosok szállítására.
Persze van az utazásnak egy elfogadható mértéke is, a baj csak az, hogy ezt nagyon nehéz eltalálni: nyilvánvalóan érthető hogy nem teleportálgathatunk ész nélkül akár kisebb területeken a küldetéseink között, hiszen adott világ körülményei függvényében a varázslat vagy a technológia erőforrásigényes is lehet. Ha viszont már tizedszer kell ugyanazt az útvonalat bejárnunk egymás után, elkezd gyanús lenni a dolog... A TERA-ban például a városok és falvak csillagszerű elhelyezkedésének megfelelően kapjuk a feladatokat, így redukálták minimálisra a gyalogos közlekedést, és lám, még ha kissé kevéssé realisztikus is ez a megoldás, ez esetben a játékosok inkább hálásak a kis csalásért, minthogy panaszkodnának. Bármennyire is törekedni kell a hitelességre, a játékélménynek nem szabad túl nagyot sérülnie.
Together alone
Az egyik legnehezebb kérdés pedig éppen abból fakad, ami az MMO-k szépségét adja: hogy különböző mennyiségű szabadidővel, különböző célokkal és egyéniséggel rendelkező, eltérő képességű emberek közös játékát teszi lehetővé. Ugyanakkor máskor és más mennyiséget ér rá játszani egy középiskolás, egy egyedülálló vagy egy családos, felnőtt dolgozó, és akkor még nem is beszéltünk a pár órás időeltolódás hatásairól, ami még egy kontinensen belül is fennáll. Akik pedig nem találnak csapatot az életbeli időbeosztásuk miatt, hamar magányossá válhatnak egy MMO-ban.
A hardcore játékosok önálló szervezetei ugyanakkor csak a probléma egy részére jelentenek megoldást, hiszen éppen a kevesebbet, a legfeljebb napi vagy akár csak heti két-három órát ráérő résztvevők egymással történő összehangolása jelenti a legnagyobb kihívást. Mostanában azt látjuk, hogy a hagyományos guildek (céhek) kezdenek veszíteni jelentőségükből a kevésbé elkötelezett játékosok körében az olyan csapatösszehozó eszközök miatt, melyek vadidegenekből, akár különböző szerverekről hoznak össze játékosokat egy-egy gyors kör erejéig. A gond csak az, hogy így egyre többen lesznek azok, akik lényegében egyedül, mindenféle közösséghez tartozás nélkül töltenek el akár éveket egy játékban... Legközelebb ezzel a témával folytatjuk.
