Valószínűleg pont azért kezdtem el anno a Postal 2-vel játszani, amiért a South Parkot nézni. Amikor a játék megjelent, 10 éves voltam, és egy 10 évesnek minden olyan izgalmas, amit tiltanak. A South Parkot a káromkodás miatt nem lett volna szabad nézni, azt meg percekig lehetne sorolni, a Postal 2 mi miatt nem való egy 10 éves gyermeknek. Az én szüleim mondjuk soha nem tiltottak el ezektől, már ők is röhögtek az egész abszurditásán, és valahogy belőlem sem lett tömeggyilkos, meg nem próbáltam meg egy macska ánuszába sörétes fegyvert dugni. Pedig volt játék sörétes fegyverem. Macskám mondjuk nem.
Az első, 1997-ben megjelent Postal sem volt egy hétköznapi játék, de messze nem abban a kategóriában versenyzett, mint a folytatás. A Postal 2-n sokat segített, hogy nézetváltás történt, izometrikus helyett belső nézetből élhettük át Postal Dude izgalmas kalandjait. Az alapjátékban öt napot tölthettünk el, minden nap egy rakás eleinte egyszerűnek tűnő, de később persze káoszba torkolló feladatot kellett megoldanunk. Az egyik napon például tejet kellett venni, amiből aztán elég kemény lövöldözés kerekedhetett, ha nem vártuk ki a sort, vagy elmenni a plázába Gary Coleman aláírásáért (szintén tűzpárbaj), petícióra gyűjteni aláírásokat, felszedni a ruhákat a mosodából, ilyesmi. Mindig volt valami bizarr csavar, és ha nem is azzal a szándékkal indultunk el, hogy valakit kinyírunk, úgyis az lett a vége. Ebben segített, hogy a városban egyaránt voltak erőszakos videojátékokat ellenző aktivisták, tálib terroristák, és vallási fanatikusok. Nekünk se könnyű az élet, de tökre megértjük Postal Dude helyzetét.
És ez még nem merült ki ennyiben. Bármikor, gombnyomásra vizelhettünk, leverhettük emberek fejét egy ásóval, felgyújthattunk bármit, vagy elkaphattunk egy macskát, akit hangtompítónak használhattunk. Az egész nagyon brutális és gusztustalan volt, de azon, ahogy a cica minden lövésnél nyávog egyet, csak az elvakult állatvédők szörnyednek el, a többiek legfeljebb fogják a fejüket, kijelentik, hogy ebből nem kérnek, vagy röhögnek, de nem rohannak azonnal bevérzett szemekkel a legközelebbi macskához.
És az megvan, hogy (rettenetes) magyar szinkronja is volt? Még mindig a fülemben cseng a "Miér' nem veszel Omár, a homárt, abból csomó van!" mondat.
A Postal 2 kultsiker lett, a Share the Pain és Apocalypse Weekend kiegészítőket nemrég követte egy újabb, a Paradise Lost, ami részben azért készült el, mert a Postal III hatalmasat bukott. Én nem azt mondom, hogy mindenkinek ki kell próbálnia a játékot, mert egyértelműen nem való mindenkinek. Viszont elítélni sem kell, mert a meredek témaválasztáshoz egy többnyire élvezhető, szórakoztató játék társul, amit nem kell komolyan venni, és akkor felháborodni sem lehet rajta.
Mi a "hőskori leletek"?
A Hőskori leletek annak az időnek állít emléket, amikor még egy kicsit egyszerűbb volt játékosnak lenni - vagyis inkább máshogy volt bonyolult. Ha egyikünknek eszébe jut valami egy régi kedvenc játékával kapcsolatban, belefutunk egy régi trailerbe vagy zenébe, ami valamelyik klasszikusra emlékeztet minket vagy csak megosztanánk veletek valamit a játékosmúltunkból, akkor azt mind ebben a rovatban fogjuk megtenni.
