Szegény néger gyerekként születtem a Missouri-beli Gumbóban - általában így kezdi Al Lowe az önéletrajzát. Ami azért meglepő, mert egy jómódú, St. Louis-i fehér bácsiról van szó. Ez az idézet is jól mutatja, milyen furcsa Lowe humora, és hálát adhatunk a sorsnak, hogy az idén 71 éves fejlesztőlegenda videojátékokban talált helyet kitekert poénjainak. Mindenekelőtt a Larry sorozatot köszönhetjük neki, aminek első része harminc éve, 1987. július 5-én jelent meg. Az évforduló remek alkalmat jelent, hogy visszatekintsünk erre a patinás kalandjáték-szériára, felzárkóztatva azokat, akik esetleg nem ismernék a játékokat, amelyeken pár évtizede mindenki szakadva röhögött.
Zenetanárból fejlesztő
Larry Laffer megszületéséhez két dolog kellett: az, hogy Lowe megunja korábbi szakmáját, és az, hogy találkozzon Ken és Roberta Williamsszel, a kaliforniai Fresnóban működő Sierra kiadó vezetőivel. Lowe ugyanis eleinte tisztességes zenetanárként dolgozott egy középiskolában, és csak jó másfél évtized után nyergelt át a játékiparra. Az iskolában volt egy PDP gép, azon kezdett el programozni, eleinte érdeklődésből és saját szórakoztatására. Később csinált pár oktatóprogramot, amelyeket maga akart eladni a nyolcvanas évek elején népszerű számítógépes klubokban és börzéken. Egy ilyen rendezvényen, 1983-ban találkozott a Williams házaspárral, akiknek ekkor már több éves tapasztalatuk volt a játékiparban: addigra túl voltak a Softporn Adventure-ön, egy 1981-ben megjelent szöveges kalandjátékon. Könnyed hangvétele ellenére alkotásuk kimondottan felnőtteknek készült, a főhősnek ugyanis három nőt kellett egyetlen éjszaka alatt megismernie - a szó bibliai értelmében. A szexuális tartalom a mainstream sajtó figyelmét is felkeltette: a TIME magazin cikket írt a játékról, amit ezután még többen megvettek - például Al Lowe. Szóval a pályáját lassan elhagyó zenetanár egy börzén összefutott kedvenc szöveges szexjátékának kiadóival, és hamar egymásra hangolódtak. Williamsék állást ajánlottak Lowe-nak, ő pedig örömmel repült Fresnóba játékokat hegeszteni.
A Sierrának akkortájt több Disney játékra is sikerült szerződnie - Al Lowe eleinte ezek elkészítését kapta feladatául, például ő fejlesztette a Donald's Duck Playgroundot is, aminek C64-es verziója itthon is elég ismert volt. Aztán amikor főnökei elkezdték felpörgetni a Quest játékokat - azaz a Sierra sok részt megélt kalandjátékbrandjét -, Lowe is nagy lehetőséget kapott. Gyakorlatilag a Softporn Adventure szellemi örökösét kellett megterveznie, de persze már grafikát is használva. Ennek eredményeként jelent meg 30 éve az első Larry játék, teljes nevén a Leisure Suit Larry in the Land of the Lounge Lizards.
A folytatás, ami sosem létezett
Lowe több Softporn-tisztelgést is beépített a játékba (például egy bár előtt indul, és több nőt kell felhajtani egy éjszaka alatt, akárcsak a nagy elődben), de humorával a fejlesztő saját jogon tette klasszikussá a Larryt. Maga a karakter is telitalálat volt: Larry Laffer egy poliészterzakós, középkorú dzsigoló, aki nagyon szeretné megtalálni élete párját (vagy legalább egy jót hancúrozni), de nagyon nem jön össze neki. Lowe egyik megalázó helyzetből a másikba terelte teremtményét, és közben kisebb videojátékos tabukat is ledöntögetett. Elég szokatlan volt például már az első románc is: Larry bemegy Lefty bárjába, ott a klotyóban a falfirkákból kiolvassa a jelszót, amivel bejut a különterembe egy könnyű életű nőcskéhez - ha a játékos itt türelmetlen, akkor egy korábbi állás visszatöltése árán tanulja meg, hogy óvszer nélkül nem életbiztosítás a hölgynél próbálkozni. (Explicit lepedőakrobatikát amúgy nem mutattak a játékban, ezeket a jeleneteket egy ritmikusan ugráló, CENZÚRÁZVA felirat takarta ki.) Mondanom sem kell, a játék óriási siker lett, a Rolling Stone-tól a Playboy-ig cikkeztek róla.
Technikailag egyébként a Larry nem volt egy nagy eresztés. A korai Quest játékokat billentyűzettel kellett irányítani: nyilakkal a főhőst lehetett mozgatni, szövegbevitellel pedig az akciókat megadni (amihez persze próbálgatni kellett, hogy mit vesz be a játékmotor), ráadásul elég nehéz, logikátlan fejtörőkkel pakolták tele a játékot. A Larryvel egy évben megjelenő Maniac Mansion SCUMM motorja sokkal elegánsabban, szövegbevitel nélkül oldotta meg a dolgot, és forradalmasította is a műfajt. A Larry sorozat második (1988) és harmadik (1989) része még maradt a begépelős módszernél, aztán az ötödik (1991) már a közben elkészült új motort kapta meg, és onnantól kezdve egérrel ugráltathattuk a jobb sorsra érdemes amorózót.
Igen, én is észrevettem, hogy a negyedik részt kihagytam - azért, mert nem készült el. Hogy miért nem, annak pontos oka már a homályba vész, de a legvalószínűbb az, hogy mivel Lowe-ék happy enddel záruló trilógiának szánták Larry kálváriáját, a harmadik rész vége után nehéz lett volna folytatni a szériát. Az ötödik rész ezért úgy kezdődik, hogy Larry amnéziás, és nem emlékszik, mi történt a negyedik részben (ami tehát sosem létezett) - tessék, még egy kis Lowe-humor. Az ötödik résszel nagyjából egy időben kijött egy szebb grafikájú, új motoros remake is az első részről, aztán 1993-ban, illetve 1996-ban a hatodik és hetedik rész, egyre gyönyörűbb külcsínnel - és egyre rosszabb eladásokkal. A készülő, Lust in Space alcímű nyolcadik epizód fejlesztését aztán 1998-ban már le is kellett állítani, annyira nem ment jól a kalandjátékpiacnak (és a Sierrának), 1999 februárjában pedig Al Lowe is elhagyta a céget.
Larryk, amiket elfelednénk
A Larry széria viszont a csúcson hagyta abba: az utolsó megjelent rész, az 1996-os Leisure Suit Larry: Love for Sail! kora egyik legszebb kalandjátéka volt, Lowe pedig nagyon messzire gurította a gyógyszerét - elég, ha csak megemlítjük a játékhoz mellékelt CyberSniff 2000 rendszert. Ez egy szagmintákat tartalmazó papírdarabka volt, amit a játék stratégiai pontjain meg kellett kaparni, és a felszabaduló illatanyagokkal még teljesebbé lehetett tenni a játékélményt.
Illetve sajnos nem Larry búcsúzott így el, csak az eredeti sorozat. Ahogy az lenni szokott, évek múltán a játékipar felmelegítette azt, amit nem kellett volna. 2004-ben elkészült a Magna Cum Laude, 2009-ben pedig a Box Office Bust alcímű rész, a High Voltage és a Team 17 fejlesztésében. Szörnyű lett mindkettő, az egyetlen jó dolog igazából az volt bennük, hogy az igazi Larryt nem gyalázták meg: a főhős Larry hasonlóan jó képességű unokaöccse, Larry Lovage volt. És még mindig nincs vége: 2011-ben maga Al Lowe is felbukkant a Kickstarteren, és sikerült összekalapoznia egy remake-re való pénzt. Két évvel később megjelent a Leisure Suit Larry: Reloaded, a legelső rész újra-újragondolása a hetedik részre emlékeztető grafikával, Lowe közreműködésével - de nem zavart sok vizet, és azt a tanulságot lehetett levonni belőle, hogy ez a játékmenet a 2010-es években már kevés.
Ezzel együtt Larry Laffer olyan játéktörténeti ikon, mint Guybrush Threepwood vagy akár Duke Nukem, és szerencsétlenkedése egy generációnak jelentett meghatározó élményt. Al Lowe pedig ma már a gazdag nyugdíjasok életét éli: golfozik, szaxofonozik (amúgy a Larry zenéjét is ő szerezte), és alkalomszerűen frissíti honlapját - ami persze tele van viccekkel, ahogy egy gumbói fehér néger gyerektől elvárható.