Brütal Legend
Gondoltátok volna, hogy a legendás ex-LucasArts-os Tim Schafer Jack Blackkel, Ozzy Osbourne-nal és Lemmy Kilmisterrel megtámogatott projektje csúnyán elhasalt megjelenésekor? Eredetileg az Activision adta volna ki, de miután Bobby Kotick úgy látta, a fejlesztés nem a megfelelő ütemben halad, túl drága, és nem néz ki jól, félretetette a projektet; később az Electronic Arts karolta fel. A marketingesek megdolgoztak a pénzükért: a 2009-es E3-on óriási molinón díszelgett a játék, a Download Festivalon 440 fővel megdöntötték az egyszerre léggitározók Guinness rekordját, és Jack Black is kivette a részét a promócióból, még a Video Music Awards-on és Jimmy Kimmel műsorában is karakterének, Eddie-nek öltözve jelent meg.
A kritikusok dicsérték a sztorit, a szinkront, az egész koncepciót, de a játékmenettel sokan nem voltak elégedettek, elsősorban az RTS-elemek bevezetése miatt, amikről kevés szó esett a megjelenés előtt. És hát ez volt a baj: a játékról azt mindenki tudta, hogy Jack Black szerepel benne, meg a metálzene kiemelt szerepet kap, de az nem volt nyilvánvaló, hogy hogyan kell majd játszani. Emiatt az eladások nem az elvárásoknak megfelelően alakultak, és kellett néhány év, amíg valamelyest javult a helyzet.
Beyond Good & Evil
A 2003-as Beyond Good & Evilt sem ölelte keblére azonnal a közönség, főleg miután a 2002-es E3-on bemutatott demót csalódottan fogadták. A fejlesztők ennek hatására számos elemén változtattak, és a kritikusok végül magas pontszámokat adtak a Raymanről ismert Michel Ancel alkotásának - a játékosok azonban a megjelenésekor nem voltak rá kíváncsiak.
A 2003-as ünnepi szezonban sok olyan játék érkezett, ami elterelte róla a figyelmet, és maga a Ubisoft is egy másik játéka, a Prince of Persia: The Sands of Time promózására fókuszált, ami szinte pont ugyanakkor debütált (ahogy az ugyancsak a Ubisoft által kiadott XIII is). Novemberben jött továbbá a harmadik Rainbow Six, a Need for Speed: Underground, a Final Fantasy X-2, a Max Payne 2, a Star Wars: Knights of the Old Republic és a Jedi Academy - ilyen felhozatal mellett egy vadonatúj címnek tényleg nehéz érvényesülnie. Később aztán lett egy szép követőtábora, de nem véletlen, hogy a 2008-ra ígért folytatást máig nem kaptuk meg.
The Culling
A 2010-es évek egyik legszürreálisabb története a The Cullingé. A Xaviant 2016 márciusában indította útjára korai hozzáféréssel; az első önálló battle royale játék volt, és eleinte nem is ment rosszul, de a PUBG és a Fortnite hamar kicsinálta. 2017 decemberében leállították a fejlesztést, és innentől vált a sztori igazán izgalmassá:
- 2018 júliusában, épp akkor, amikor a Fortnite-ban elindult egy új szezon, megjelent a The Culling 2, ami olyannyira nem érdekelt senkit, hogy a megjelenése napján egy meccsre elegendő embert sem sikerült összeszednie.
- A fejlesztők inkább kukázták a folytatást, előrángatták az első részt és eredeti, bugokkal teli, későbbi tartalmaktól mentes állapotában újra kiadták The Culling: Origins néven, ami aztán egyáltalán nem meglepő módon szintén elhalt, mert a bevételek nem voltak elegendőek a szerverek fenntartásához.
- 2020 májusában előálltak azzal a zseniális ötlettel, hogy napi egy meccs ingyenes, és minden győzelem újabb meccsre való zsetont ad, de aki ennél is többet játszana, annak fizetnie kell vagy zsetonokért, vagy korlátlan hozzáférést kínáló bérletért. Később ezt úgy módosították, hogy tíz kört lehet ingyen játszani.
Valahol itt tart most a sztori, PC-re nem elérhető, Xbox One-on játszható, de nem tudni, mennyien fanyalodnak rá.
Duke Nukem Forever
A Duke Nukem Forever kálváriájáról hosszasan lehet mesélni, nem tudtuk lehagyni erről a listáról sem. Még a 3D Realms kezdte el fejleszteni 1996-ban, a Duke Nukem 3D nagy sikerének hatására. 1997-ben be is jelentették, de aztán addig kavartak vele, amíg végül 2011-ben jelent meg, és arra a változatra is csak nagy jóindulattal lehet ráfogni, hogy kész volt.
Eredetileg a Quake II engine-t használták volna, aztán az egyik programozó felvetette, hogy térjenek át inkább az első Unreal Engine-re, kukázva ezzel addigi munkájukat. George Broussard rendező állítólag annyira lelkesedett minden iránt, hogy munkatársai azzal vicceltek, el kell rejteni előle az új játékokat, nehogy valamit még át akarjon venni, és szomorúan jegyezték meg, hogy szerintük fogalma sem volt, hogy nézzen majd ki a végleges termék.
Közben az idő telt, a technológia fejlődött, a játékok egyre összetettebbek lettek, és az egész projekt kezdett szétcsúszni. Már a készítők sem bíztak abban, hogy záros határidőn belül végeznek, így megjelenési dátumok helyett azt mondták, akkor lesz kész, amikor kész lesz. 2004-ben állítólag átváltottak a Doom 3 motorjára, ami megint hátráltatta a munkát, ahogy az is, hogy 2006 környékére a 3D Realms csapatát rengetegen otthagyták, elegük lett.
2007-ben felpörögtek az események, újabb trailer jött, csak hát fogyott a pénz, és a kiadási jogokkal rendelkező Take-Two is egyre visszafogottabban költött, minek hatására 2009-ben az összes fejlesztőt meneszteni kellett - néhányan egy független stúdióba, a Triptych Gamesbe szerveződtek, akik a velük egy épületben táborozó Gearboxszal együtt folytatták a fejlesztést, a konzolos változatok elkészítését pedig a Piranha Games vállalta magára.
2010-ben már kipróbálható változatot vittek a Penny Arcade Expóra, majd végül 2011-ben megjelent a befejezett, végleges játék - csak hát tele volt hibákkal, borzalmasan hosszú töltési idők, béna irányítás, elavult dizájn tették az év, hanem az évtized egyik legnagyobb csalódását okozó játékává. Voltak jó pillanatai, de összességében látszott rajta, hogy nehezen született meg; végül legalább a Take-Two úgy látta, az eladások visszahozták a költségeket.
Crackdown 3
A Microsoftnak volt pár vitatható húzása az elmúlt években, de szépen talpra álltak az előző generáció végére - na nem az ütős exkluzívjaik miatt. A Crackdown 3-ról is azt gondoltuk, hogy soha nem fog már elkészülni: 2014-ben leplezték le, 2016-ban tervezték kiadni, de nem hogy nem jelent meg, azt sem kommunikálták, hogy áll a fejlesztés. Végül nem is az lett belőle, amit ígértek: bár a multiban nagy volt a rombolhatóság, az egyjátékos módban korlátozott, holott ez lett volna a játék egyik fő újítása. A kritikusok díjazták, hogy a fejlesztők visszatértek az első rész elemeihez, de elavultnak, jellegtelennek érezték, a játékosok pedig nem kapkodtak utána. Legalább azonnal bekerült az Xbox Game Passba, úgyhogy aki ellenállhatatlan vágyat érzett aziránt, hogy kipróbálja, olcsón megtehette.
Aliens: Colonial Marines
Listánk harmadik Gearbox játékához nagy reményeket fűzött mindenki, de az Aliens: Colonial Marines tragikusan gyenge lett. A Gearboxnak egy jó kooperatív játékot kellett volna csinálnia, de a csapat inkább a Borderlands 2-re és a Duke Nukem Foreverre fordította erőforrásait, ehhez pedig külsős segítséget kértek, így a projekt kellő szeretet és törődés hiányában valahogy nem állt össze. A Sega egyszer kaszálta is, miután értesült arról, hogy hiába fizet a Gearboxnak, a fejlesztés nem halad.
A rajongók nyilván izgatottan várták, több mint egymillió példány fogyott belőle megjelenésekor, de hamar kiderült, hogy a videókban láthatóhoz képest gyatra látvány, a technológiai hibák tömkelege, az ostoba MI miatt át lettek verve. Ez utóbbit egyébként állítólag egy a kódban vétett elütés okozta, melyet korrigálva 2017-ben egy modder sokkal okosabbá tette az ellenfeleket.
E. T. Extra-Terrestrial
A játék, ami kis híján az egész játékipart bedöntötte - így híresült el az Atari 2600-ra készült E.T. Hivatalosan a film körüli hype-ot akarták vele meglovagolni, ami persze eleve nem egy jó kezdet, de bukásában közrejátszott, hogy öt hét alatt akarták elkészíteni. Emiatt élvezhetetlen lett, és a vásárlók bizalma megrogyott; az 1983-as nagy összeomlás kirobbanását ennek tulajdonítják, 1985-ig nem is állt fel az ipar ebből, mígnem a NES-nek sikerült visszakormányoznia a hajót. Az E.T. legyártott, de el nem adott kazettáit több mint 700 ezer más játékkal együtt Új-Mexikóban temették el.
Kingdoms of Amalur: Reckoning
A Kingdoms of Amalur: Reckoning történetéről már külön cikkben is írtunk, de röviden annyit érdemes tudni, hogy egy egykori baseball játékos, Curt Schilling stúdiója fejlesztette, R.A. Salvatore írta a történetét, Todd McFarlane intézte a látványvilágot, és az Oblivionon is magas pozícióban dolgozó Ken Rolston dizájnolta - rengeteg nagy név csatlakozott a projekthez, amiből aztán végül megfelelő menedzsment hiányában olyan bukás lett, hogy be is döntötte a 38 Studiost.
Nem a minőségével volt a gond, magas pontszámokat kapott a kritikusoktól, de nem fogyott belőle elég példány, és a háttérben zajló pereskedések miatt nem volt, aki segítsen ezen. A jogok idővel a THQ Nordichoz kerültek, akik épp nemrég adták ki a remasterelt változatot mindenféle platformokra.
The Last Express
Jordan Mechner neve elsősorban a Prince of Persia miatt lehet ismerős számotokra, de az úriember 1997-re elkészített egy kalandjátékot is, ami 5 év alatt, 6 millió dollárból állt össze. Láthattunk benne érdekes újításokat, a stílusa is magával ragadó volt, és ha pusztán azon múlik a sikere, hogy jó-e, vagy sem, biztosan jól teljesít. Viszont nem ezen múlt: a Broderbund kiadó nem foglalkozott a promotálásával, mivel hetekkel a megjelenés előtt a teljes marketingcsapat távozott. Legalább egymilliót el kellett volna adni belőle, de csak 100 ezer jött össze, Mechner cége bedőlt, a Broderbund pedig egy másik vállalatba olvadt bele. Azóta a jogok újra a fejlesztőhöz kerültek, aki kiadta mobilokra a játékot.
Szerintetek melyik játék bukott még hasonlóan emlékezetesen? Mi is tudnánk párat mondani, de talán majd egy következő cikkben.
