Mikor már úgy tűnt, hogy kezd elülni az Activision Blizzard körül nyáron kirobbant zaklatási botrány, a The Wall Street Journal újabb bombát robbantott, és oknyomozó cikkben tárta fel, hogy a cégvezető Bobby Kotick nem csak tudhatott a vállalat belsős problémáiról, de komoly erőfeszítéseket is tehetett az eltitkolásukért és a visszaélésekkel vádolt elkövetők megvédéséért.
E cikk megjelenéséig a PlayStation, a Microsoft és a Nintendo is jelezte aggodalmait az Activision Blizzardot ért vádak miatt, míg a részvényesek és a dolgozók egy csoportja már egyenesen Kotick menesztését követelik. Habár időközben maga a CEO is úgy nyilatkozott, hogy bizonyos feltételekkel hajlandó lenne erre, távozása a jelenleg is folyó belsős vizsgálat eredményétől is függ. Annyi azonban biztos, hogy nem lesz könnyű kibillenteni a székéből, hiszen nélküle a legértékesebb játékipari cégek között számon tartott Activision már réges-rég lehúzhatta volna a rolót.
Az alábbiakban igyekszünk összefoglalni Kotick fordulatos pályáját, melyben közvetett módon többször is meggyűlt a baja a szexuális zaklatás témájával, s így talán érthetővé válik az is, hogy miért tűrhette éveken át az Activision Blizzardnál uralkodó toxikus légkört.
Klubélet, Steve Jobs és a mesebeli patrónus
A New Yorkban felnőtt Robert A. Kotick az újságkihordástól a világ leggazdagabb emberei közé jutó Warren Buffethez hasonlóan azon mogulok sorát gyarapítja, akiknél nagyon korán nyilvánvalóvá vált, hogy a vérükben van az üzlet. Az ambiciózus Kotick középiskolás korában már saját vállalkozást vitt: manhattani klubokat bérelt ki az üres napokon, ahol tiniknek szóló bulikat rendezett.
A számítógépek világába 1983-ban kóstolt bele, amikor a Michigani Egyetem művészettörténész-szakos hallgatójaként Arktronics néven szoftvercéget alapított a szobatársával, Howard Marksszal. Kotick már ebbe a bizniszbe is üzletemberként szállt be, elmondása szerint ő volt a vállalkozó, míg Marks a technológiai oldalért felelt, magát a terméket pedig végzős hallgatókkal készítették el. Az eladásra szánt program egy szoftvercsomag volt, amely az Apple Lisa grafikus felületét hozta el az olcsóbb és nagy tömegben gyártott Apple II-re.
Steve Jobs és az Apple Lisa 1983-ban
Az ifjú titánok egy barát révén lehetőséget kaptak, hogy portékájukat magának Steve Jobsnak, az Apple alapítójának mutassák be, aki akkoriban már nem vezetőként, hanem az első Macintosh-t kifejlesztő csapat fejeseként tevékenykedett az almás cégnél. Kotick visszaemlékezése szerint Jobs a rá jellemző nyers stílusban egyszerűen a földhöz vágta és "szarnak" nevezte a szoftverüket, viszont adott egy végül nagyon hasznosnak bizonyuló tanácsot. A 2011-ben elhunyt vezető azt javasolta a két törekvő fiatalnak, hogy az ő példáját követve hagyják ott az egyetemet és koncentráljanak inkább a bizniszre.
Kotick megfogadta a tippet, az áttöréshez azonban továbbra is hiányzott egy komoly befektető. Bizonyára a sors akarhatta úgy, hogy egy texasi bálon összetalálkozzon Steve Wynn-nel, aki később az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb ingatlanmágnásává vált, de már akkor is jelentős vagyont birtokolt a kaszinós érdekeltségeivel. Hogy ne ragadjunk le a részleteknél, Wynn néhány nappal később 300.000 dollárt adott Kotickéknak, ami egy életre szóló barátság kezdetének bizonyult. Kotick a Kotakunak adott 2010-es interjújában úgy fogalmazott, hogy a vállalkozó olyan számára, mintha az apja lenne.
Itt érdemes közbeszúrni, hogy Steve Wynn az utóbbi években komoly szexuális zaklatási botrányba keveredett, ezért nem csak a Repbulikánus Nemzeti Bizottságában betöltött pénzügyi elnöki székéről kellett lemondania, hanem a Wynn Resorts nevű cége vezetéséről is. Talán nem túl merész következtetés, hogy Kotickot megviselhette az apafigura bukása, amire rátehetett egy lapáttal, hogy a mogul egyébként következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat.
A Commodore-tól az Activisionig
Visszatérve a távolabbi múltba, a szárnyait bontogató Kotick következő, sokat emlegetett dobása az volt, hogy 1987-ben néhány társával megpróbálta felvásárolni a Commodore Internationalt. A csapat azt tervezte, hogy a billentyűzet és a lemezmeghajtó eltávolításával a világ első 16 bites konzoljává alakítja a frissen piacra dobott, megfizethető Amiga 500-ast, ám végül nem sikerült meggyőzniük a vállalat elnökét a cég eladásáról.
Innen azonban már csak egyetlen lépés, a Nintendo-karakterek amerikai licencét kezelő Leisure Concepts felvásárlása kellett az Activision képbe kerüléséhez, amit akkoriban épp Mediagenicnek hívtak, és játékok mellett főként üzleti szoftverekben utazott. A furcsa helyzet megértéhez röviden ki kell térnünk a cég történetére, melyet az 1983-as videójáték-krízis bemutatása kapcsán már pedzegettünk.
Az "active" és a "television" szavakat kombináló Activisiont 1979 októberében alapította négy kiugrott Atari-alkalmazott, akik elégedetlenek voltak azzal, hogy az akkori piacvezető nem adott elég elismerést az egyre több pénzt termelő játékok készítőinek. Új cégük egyben a világ első külsős fejlesztője is lett, azokban az időkben ugyanis a konzolgyártók még házon belül oldották meg ezt a feladatot.
Az Activision 1980-ban kezdte ontani magából az Atari 2600-as címeket, egyik legsikeresebb munkájuk az 1982-es Pitfall! lett, ami már más gépekre is megjelent. Az igényes produkciókkal előállt csapat példája valóságos játékfejlesztési lázat indított el, aminek közvetett szerepe volt az egyébként is túlfűtött piac 1983-as összeomlásában
A Pitfall!, az Activision egyik korai sikere
A krízissel talajt vesztő Activision előbb a számítógépes játékokra nyergelt át, majd 1988-tól az üzleti szoftverek fejlesztésére kívánta helyezni a hangsúlyt, melynek érzékeltetéséül nevét is Mediagenicre változtatta. A művelet azonban balül sült el, mivel 1991-re már a csőd szélén táncolt a vállalat. A Nintendo ajánlásával ekkor kerültek a játékipar iránt érdeklődő Bobby Kotick látóterébe, aki felfedezte az üzleti lehetőséget az olcsón megszerezhető Activision brandben.
Kotick és néhány más befektető (köztük Steve Wynn és a Philips Electronics) 1991-ben mindössze 440 ezer dollárt fizettek a szorult helyzetben lévő Mediagenic egyharmadáért, miközben a vállalat birtokában lévő Activision név becsléseik szerint nagyjából 50 millió dollárt érhetett. De persze csak hozzáértő kezekben, s mint kiderült, Kotick bizony pont ilyen kezek tulajdonosa volt.
Tűzoltásból világhódítás
Még abban az évben vezérigazgatóvá nevezték ki a 28 éves Bobbyt, aki belekezdett a vállalat átstrukturálásába. Első intézkedéseiként elbocsátotta az alkalmazottak túlnyomó többségét, megegyezett a hitelezőkkel és csődtervvel állt elő a Mediagenic értékes tulajdonaira, köztük a játékok készítéséhez használt szoftverekre, a konzolos licencekre és a Zork-franchise-ra alapozva. 1992-re sikerült is stabilizálnia a cég pénzügyi helyzetét, ettől az évtől pedig ismét Activision néven futott tovább a szekér. A régi-új vállalat 1993-ban lépett a tőzsdére, az azóta már jól ismert ATVI jelzéssel.
A következő években az Activision több sikeres játékot is kiadott (pl. a már CD-n megjelent Return to Zorkot és a MechWarrior 2-t), 1997-re pedig már pozitív volt a mérleg, így külsős stúdiók felvásárlására is sor kerülhetett. Ezt az időszakot az Electronic Arts és az Activision egyre élesedő versengése jellemezte, amely egyszerre eredt Kotick azon szándékából, hogy legyőzze a játékipari óriást, és abból a személyes tapasztalatból, amit az EA beszállítójaként szerzett az egyik korábbi cégével.
A nagy rivális ugyanis merőben ellentétes szellemiséget képviselt, és igyekezte leuralni, vagy teljesen magába olvasztani a neki fejlesztő stúdiókat. Kotick ezzel szemben arra építette a halálból visszahozott Activision sikerét, hogy alkotói szabadságot és saját arculatot biztosított még a házon belülre terelt csapatoknak is.
"Mindig azt mondtam, hogy nem akarom azt tenni, amit velem tettek. Hogy lekötelezettje vagyok a kiadónak. Az Activision filozófiájának része volt, hogy akár a tulajdonunkban vagy, akár nem, ha egy stúdió vagy, te irányítod a sorsodat, te dönthetsz arról, hogy kit alkalmazol, rugalmasan dönthetsz arról, hogy milyen termékeket készítesz, hogyan készíted el őket, milyen ütemezéssel, milyen költségvetéssel."
- idézte fel a korábban már idézett 2010-es interjújában. 1997 és 2008 között az a prosperáló Activision nagyjából 25 stúdiót vásárolt fel, köztük olyan nevekkel, mint a Raven Software, a Neversoft (Tony Hawk's Pro Skater), a Gray Matter Interactive (Return to Castle Wolfenstein), valamint sikerrel happolta el az EA-től a Medal of Honor: Allied Assault mögött álló fejlesztőket, akik már az Acti divíziójaként alapították meg a Call of Duty-sorozatot összerakó Infinity Wardot.
2008-ban pedig jött a Vivendi Gamesszel való összeolvadás, amely szintén Kotick kezdeményezésére történt, aki az MMO-k piacán fedezte fel az addigra már az egyik legerősebb játékipari óriássá váló Activision további növekedésének kulcsát. Az üzletről részletesen meséltünk a Blizzard történetét feldolgozó írásban, itt és most legyen elég annyi, hogy a két cég fúziójával létrejött a ma ismert Activision Blizzard, egyetlen fedél alá terelve az olyan ütős franchise-okat, mint a Call of Duty, a Diablo és a Warcraft.
Szürke botrányhős
Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy Bobby Kotick maga a megtestesült főnyeremény, egy olyan cégvezető, akinél jobbat egyetlen befektető sem kívánhat. Ez pedig a számok és az Activision által megtett elképesztően sikeres út alapján talán igaz is lenne, Kotick karrierjét azonban a kétezres évektől végigkísérték a kisebb-nagyobb botrányok, melyek hatására már hosszú ideje az ügyeletes főgonoszok között tartja számon a játékosok komoly hányada.
Az egyik korai, ma már keveset emlegetett ügye - mit ad Isten - egy szexuális zaklatási botrány volt, aminek ugyan nem ő a főszereplője, de jól jellemzi, hogyan viszonyult a témához. A sztori Kotick és Andrew Gordon, a Goldman Sach's Los Angeles-i vezetőjének közös cégéhez kötődik, melyet a megosztott magánrepülőgépük (egy Gulfstream III) üzemeltetésére hoztak létre. Az utaskísérőként foglalkoztatott Cynthia Madvig 2006-ban panaszt tett az őt zaklató pilótájuk ellen, Gordon azonban nem intézkedett, Kotick pedig nem sokkal később kirúgta, állítólag azzal az indokkal, hogy "a fiúk nem örülnek az ellenséges légkörnek". Madvig 2007-ben beperelte a pilótát és a repülős vállalkozást is, a két jogi céget is harcba küldő Kotickék pedig végül kénytelenek voltak 475 ezer dolláros peren kívüli megegyezéssel zárni az ügyet.
A gamerek azonban nem ezért orroltak meg Bobby Kotickra, hanem azokért a kijelentéseiért, melyeket az évek során tett. Ezekből ugyanis egy olyan vezető képe rajzolódik ki, akit kizárólag a profit érdekel, és fejőstehénként tekint nem csak az egyes IP-kre, de magukra a vásárlókra is. A leggyakrabban emlegetett megszólalásait pár éve ez a Reddit-poszt gyűjtötte össze, köztük olyanokkal, mint hogy ha tehetné, tovább emelné az árakat, új módokon "zsákmányolná ki" (itt az exploit szót használta) a PC-s platformot, vagy hogy az új stúdiók beemelésével az volt a célja, hogy "kivegye a szórakozást" (take out the fun) a videójáték-készítésből.
Kotick szerint ezek a szövegkörnyezetükből kiragadott, esetenként félremagyarázott szövegek, az viszont biztos, hogy az ő pozíciójában ennél óvatosabban kell(ene) fogalmazni. Sokkal fontosabb azonban, hogy az utóbbi 10+ évben az Activision Blizzard az üzleti gyakorlatában is olyan utat járt, ami arra a képre erősített rá, hogy itt bizony csak pénzcsinálás folyik: új IP-k helyett sorba jönnek a Call of Duty aktuális folytatásai, a korábban tündöklő Blizzard pedig mintha egyre ügyetlenebbül élné fel a múltja örökségét. S ha már Call of Duty: az Activision történetének egyik leghangosabb csetepatéja volt az Infinity Ward alapítóinak erősen megkérdőjelezhető 2010-es kirúgása, amivel a kiadóra szálltak a vagyonokat termelő franchise jogai.
A vezető mindenesetre serényen próbálkozott az imázsa helyreállításával: 2009-ben például társalapítóként bábáskodott a háborús veteránok társadalmi beilleszkedését segítő Call of Duty Endowment elindításánál, valamint több interjút is adott, igyekezve kimagyarázni a sokat kritizált mondatait, köztük azt, hogy nem játszik videójátékokkal. Az egyik cikkben szépen kérte, hogy ugyan, ne ábrázolják már patás ördögként a netes mémerek, mert az komolyan rontja a randizási esélyeit.
Kotick egyébként is romokban heverő nimbuszát azonban tovább erodálta a fizetése körüli huzavona is. A vezetőt már 2019-ben a legjobban túlfizetett vezérigazgatók közé választotta az As You Sow nevű nonprofit alapítvány, idén pedig egy nagyobb elbocsátás után a befektetőket képviselő CtW Intestment Group is elszánt hadjáratba kezdett a részvényei után hajmeresztő bónuszokat zsebre vágó CEO ellen. A vállalati igazgatótanács azonban júniusban kiállt Kotick javadalmazásáért, de végül mégsem örülhetett sokáig a győzelmének.
Süllyed a hajó, de megússza-e a kapitány?
Így érkeztünk el a júliusban kirobbant zaklatási botrányhoz. Az ügyről rengeteget cikkeztünk az elmúlt hónapokban, a legfontosabb állomásairól pedig írásos és videós összefoglalóban is meséltünk nektek. A lényeg nagyon tömören, hogy az igazságos foglalkoztatásért felelős kaliforniai állami hatóság, a DFEH nyomozása feltárta, hogy az Activision Blizzardnál gyakori a női dolgozók zaklatása és a diszkrimináció, férfiak dominálta toxikus légkör uralkodik, a HR-osztály pedig az elkövetőket védi a panaszosokkal szemben.
Kalifornia állam a nyomozati anyag alapján beperelte az ATVI-t, ám itt nem állt meg a történet, később ugyanis a félrevezetett befektetők is csoportos keresetet indítottak a vállalat ellen, mellyel párhuzamosan a szövetségi Egyenlő Foglalkoztatási Lehetőségek Bizottsága és a Tőzsdefelügyelet is vizsgálódni kezdett az Activision viselt dolgai után.
Kotick személye azonban meglepő módon egész sokáig érintetlen maradt, sőt, két alkalommal még a jófiú szerepében is tündökölhetett. Először júliusban, amikor bocsánatot kért a vállalat eleinte tanúsított agresszív védekezéséért, külsős átvilágító cég felkérését jelentette be a problémák feltárására, és egy sor további gyökeres változást vázolt fel a cégnél. Másodszor pedig október végén, amikor beleegyezett a fizetése csökkentésébe és ígéretet tett, hogy 50 százalékkal emelik a női és nem bináris dolgozók arányát.
Itt érkeztünk el a bevezetőben vázolt fordulathoz, a The Wall Street Journal riportjához, amely már személyesen Kotickot állította célkeresztbe. A WSJ cikke súlyos állításokkal van tele, egyebek mellett arról, hogy a CEO személyesen védte több zaklató (a Treyarch azóta lelépett társvezetője és egy magas beosztású Sledgehammer-alkalmazott) hátát, és hazudott az igazgatótanácsnak a kínos ügyekről. Az összeállításból az is kiderült, hogy a Blizzard első női társelnöke, az augusztusban kinevezett Jen Oneal azért távozott mindössze néhány hónap után, mert a színfalak mögött nem indult valódi változás a cégnél.
Hiába keltett azonban komoly hullámokat az ügy, s hiába pedzegeti már maga Kotick is a lemondását, pozíciója megtartását nagyban segítheti, hogy 30 éves működése alatt sorban szállította a teljesített ígéreteket a részvényeseknek, még azon az áron is, hogy az ATVI közben az egyik - ha nem a -leggyűlöltebb kiadóvá vált a vásárlók körében. Végezetül pedig kevésbé fontos, de hangsúlyos érv lehet Kotick maradása mellett, hogy szerződése értelmében akár 265 millió dolláros lelépési pénzre is jogosult lehet, ha nem tudják elég erősen megindokolni a kirúgását, márpedig ahhoz néhány újságcikk még nem biztos, hogy elegendő lesz.
