Kratos nevét az új God of War sikere után az egész világ megismerte, pedig a spártai korábban is emlékezetes kalandokban vett rész. Ebben a sorozatban ennek állomásait vesszünk végig. Az első részért ide, a másodikért ide kattints!
A harmadik rész után azonban még nem állt meg Kratos története, hiszen a Sonynak esze ágában sem volt jegelni az egyik aranytojást tojó tyúkját. Ezért hát kitöltötték szépen a trilógia előtti és közötti lyukakat három (plusz egy) mellékvágánnyal. Az érdekes az egészben az, hogy ezek közül mindössze egyet (Ascension) szánt asztali konzolra (értsd: PS3-ra) a stúdió, az összes többi (Chains of Olympus, Ghost of Sparta és a Betrayal) kézikonzolos, illetve mobilos cím lett. Bizony, a God of Warból még egy telefonos játékot is csináltak.
A legelső ilyen melléksztori az előbb említett God of War: Betrayal volt 2007-ben. A Santa Monica Studio éppen ebben az évben dobta piacra a második részt, így ők el voltak foglalva a sajtóval, a játékosokkal, és persze a folytatás tervezésével. Emiatt a Sony Online Entertainment (röviden SOE) kapta meg a feladatot, hogy készítsen egy kisebb változatot a sorozatból - egyenesen a mobilokra. Már az elképzelés is szemöldök-felborzolós volt, de hogy ezt valóban meg is csinálták, és baromi jól is sikerült, arra senki nem volt felkészülve.
Csak az zavar e semmiben, hogy mért nincs bűnöm, ha van
A történet a később még említésre kerülő Ghost of Sparta és a számozott második rész között helyezkedik el. Árész halála után Kratos az új háború istene, hűen kísérte a spártai seregeket, viszont csak őket vezette győzelemre, ami sokak szemében volt nagy szálka. Ezért az istenek összefogtak, és Argost, egy szívós óriást küldtek érte (aki nem mellesleg Héra szolgája), hogy ha lehet, akkor csendben ölje már meg a kopasz harcost. Legalábbis elsőre így tűnt, mígnem Argost egy titokzatos bérgyilkos, Ceryx megölte, és Kratost vádolták az óriás halálával. A spártainak tisztáznia kellett a nevét, természetesen a rá jellemző módon. A történet végén kiderült, hogy Ceryx (aki egyébként Hermésznek, az istenek hírnökének a fia) Zeusz utasítására ölte meg Argost, hogy Kratost lebillentsék a trónjáról. Ceryx elesik a végső csatában, Hermész dühös, Zeusz pedig - hogy elérje célját - a későbbiekben komolyabb eszközökhöz kell, hogy folyamodjon…
A fejlesztés Philip Cohen kezében volt (ő a rendezője, a producere és a dizájnere is programnak), de a történet egyedül Marianne Krawczyknek volt köszönhető - egyébként Marianne a legújabb God of War részt leszámítva, mindegyik epizódnál társszerző volt. Az animáció a 2 és a 3D határán rekedt meg, de már ezzel is az akkori telefonok határait feszegette. Mivel túl messzire nem nyúlhattak el a fejlesztők (csupán pár száz kilobájt áll a rendelkezésükre), de a már megszokott játékmenettől nem akartak nagyon eltérni, így más helyeken kellett spórolniuk. Például a zenéből: az egyetlen szám a menüben hallható, játék közben maximum a suhintások, kardcsapások adtak ki hangot.
Ennek ellenére a játék piszok szórakoztató volt! Sikerült a God of War széria legfontosabb elemeit (kivégzések, nagy szörnyek, boss fightok, rejtvények, fejtörők stb.) egy az egyben átültetni egy oldalnézetes környezetbe. A különféle támadások és mozdulatok darabszáma elérte a 110-et, ami hatalmas eredménynek számított anno - főleg telefonokon. Emlékszem, még egy régi, felcsúsztatható Sony Ericssonon nyomtam végig vagy háromszor a Betrayalt, ami mindhárom alkalommal óriási élményt nyújtott. Sajnos se Androidra, se iOS-re nem portolták át az évek során, így a fiatalabbak már kimaradtak belőle.
Mit láttál bennem? Hőst, szentet, királyt
A második melléktörténet újra egy kisebb kísérletezés következményeként született, hiszen még a legelső God of War résznél fogant meg a Ready at Dawn stúdió fejében az a gondolat, hogy mennyire ütős ötlet lenne az egész sorozatot PSP-re átültetni. Végül, ha a teljes szériát nem is portolták át, de a Sony-nak is megtetszett ez az ötlet, így a srácok zöld utat kaptak a kis projektjükhöz. Viszont semmiképpen nem egy nagy, igazi folytatást akartak kreálni, sőt az is felmerült bennük, hogy nem is egy folytatást kellene csinálniuk.
A Ready at Dawn mellé a Sony javaslatára a Santa Monica Studio is beszállt a fejlesztésbe (biztos, ami biztos alapon), de nem kellett annyira félteni őket: debütálásukként a Jak and Daxter-sorozatból megismert Daxterrel a főszerepben egy teljesen különálló játékot eszkábáltak össze,ami kifejezetten szerethető volt. Ezen felül a PSP sokkal erősebb (volt), mint egy akkori mobil, így nem kellett annyira szorosra húzni a nadrágszíjat, mint a Betrayal esetében. És hál'istennek, nem is tették! A Ready at Dawn egy piszok szórakoztató, és igen-igen különleges alkotást tett le az asztalra 2008-ban.
Még Cory Barlog jelentette be a God of War II megnyitóján, hogy bizony, készül egy PSP-s rész is, ami félreértések elkerülése végett nem egy folytatás, nem egy harmadik epizódnak felel meg. Egy külön sztorival rendelkező spin-off lenne a helyes meghatározás a Chains of Olympus esetén, amivel még a törzsgyökeres rajongók is kibékültek. A történet a 2013-as Ascension és a legelső Gof of War játék közötti lyukat tölti be: Kratos a tízéves katonai szolgálatát töltötte, amikor is Attika szigetére hívták, hogy segítsen visszaverni a támadó perzsákat - tudniillik a perzsák hoztak magukkal egy "kis háziállatot", egy kb. hat emelet magas baziliszkuszt. A spártai úgy szervírozta a halottakat Hádésznek, mint Chef bácsi az ebédet Cartmanéknek, de mindenki meglepődésére a csata után nem kelt fel a Nap, hanem az egész ég sötétségbe borult. Kratos fülében pedig ott csengett halott kislányának, Kalliopénak melankolikus dalolászása. Ezek után nem volt nehéz kiderítenie, hogy az álmok és az alvás istene, Morpheus áll mindennek a hátterében; trükkös álomban tartva j néhány istent (pl. Hélioszt, a Napistent). Pallasz Athéné kérésére Kratos nekivágott ennek a kalandnak, és milyen jól is tette, mert ha nem így lépett volna, akkor kevesebbek lennénk egy igazi gyöngyszemmel.
Ikrek hava
Ugrunk egy nagyot 2010-be, hiszen a soron következő kapcsolódó játék ilyenkor jelent meg - szintén PSP-re, és szintén a Ready at Dawntól. A Chains of Olympus sikere miatt a Sony megbízott a stúdióban, és el is kezdtek tárgyalni arról, hogy milyen "folytatást" lehetne ennek készíteni. Szerencsére engedték őket egy kicsit fantáziálni, nem szorították annyira skatulyába őket, aminek végül meg is lett az eredménye. A kissé hosszúra nyúló (durván 23 hónapos) fejlesztést követően a stúdió piacra dobta a Ghost of Spartát.
A fejlesztést még 2008-ban kezdték el, de első körben még titokban folytak a munkálatok. A rajongók nem is sejtették, hogy készül egy PSP-s folytatás, egészen a God of War III befejezéséig. Ekkor ugyanis (ha a játékos megszerezte a platinum trófeát) kapott egy hivatkozási linket is az eredményéhez. Ez elkalauzolta őt egy weboldalra, ahol összesen egy saras földet láthatott, amire megállás nélkül zuhogott az eső. A képernyő jobb felső sarkában azért odabigyesztettek az alkotók egy körszimbólumot, minek ívén lassan, napról-napra töltődött egy piros csík. Ahogy nőtt a csík, úgy kezdtek megjelenni a sziluettek is a képen, amely végül 2010 májusában fedte fel igazi alakját, azaz Kratost és az ő bátyját, Deimost, ezzel bemutatva a legelső képet az új God of Warból. (Sajnos a weboldal azóta nem él.)
Az igencsak ötletes marketinges produkció után a 2010-es E3-on mutatták be a játékot, ami már-már túl szépnek tűnt, ahhoz hogy igaz legyen. Már az elődje, a Chains of Olympus is a PSP határait feszegette, de hogy a Ghost of Sparta még szebb legyen, még több ellenfelet tudjon mozgatni a még nagyobb pályákon, az már-már mesébe illő volt. De a Ready at Dawn megcsinálta. Valóban gyönyörűbb lett a játék, valóban nagyobb terülteken randalírozhattunk, és valóban több karaktert mozgattak a pályákon. A legutolsó bájtig mindent felhasználtak a PSP hardveréből
A szegény kisgyermek panaszai
Az akció és a fejtörők mellett a Ghost of Sparta esetében nagyobb figyelmet fordítottak a sztorira is, hiszen csaknem mindenki ezt kifogásolta az elődjénél (meg azt, hogy miért lett ilyen rövid). A srácok meghallgatták ezeket a kritikákat, és egy ügyesebb, komplexebb történetet raktak össze. Még a kezdetekkor, amikor Kratos gyerekként tanulta a háborúzás fortélyait, volt egy bátyja is, Deimos. Az istenek ekkor a titánok ellen folytatott Nagy Háborút vívták, és szükségük volt egy harcedzett katonára - így esett a választás Deimosra. Árészt küldték le másodmagával a Földre, hogy rabolja el a fiút, de az nem ment neki egykönnyen, hiszen Kratos is testvére segítségére sietett. Árész ott helyben megölte volna főhősünket (ilyenkor szerezte egyébként a szemén átívelő sebet is), de Athéné nem engedte neki. Deimost elszakították tőle, a spártai pedig magára varratta az egész testén átívelő piros tetoválást, hogy mindig emlékezzen bátyjára.
Jó pár évvel később, mikor Árész holttestéből már virágok nőttek ki, és Kratos lett a háború istene, Athéné tanácsára a spártai elkezdte felkutatni múltját. Hamar elért Poszeidón, a tengerek istenének titkos városába, Atlantiszba, ahol szokásához híven legyőzött egy hatalmas szörnyet, a Scyllát, majd találkozott régen elhunyt édesanyjával. Tőle tudta meg, hogy bátyja még életben lehet; Thanatos, a halál istene tartja fogva őt szörnyűséges kínok között, aki legalább annyira szadista, mint Árész. Kratosnak több sem kellett, elindult, hogy kiszabadítsa Deimost, ami sikerült is neki - ideig-óráig. Az utolsó csatában a két testvér vállvetve küzdött meg a halálistennel, de Deimos alulmaradt és meghalt. A spártai persze azonnal bosszút állt, és még egy istent tett el láb alól. Fivérét katonához méltóan temette el, és újfent egymagában visszabattyogott az Olimposzra tetejére.
