Ennyi bukás után nevezhető simán fétisnek az a kényszer, hogy rendszeres időközönként megpróbálnak egy-egy sikeresnek ígérkező filmből valamilyen játékadaptációt ránk erőltetni, manapság már leginkább csak ártalmatlan mobilos mutáció formájában. A GameMill azonban úgy gondolta, talán elég hülyék a Zombieland kiéhezett rajongói (akik tíz évet vártak a folytatásra), hogy egy 11 ezer forintos árcédulával ellátott játékot sózzanak a nyakukba, ami sehogy sem magyarázható. Még nagyon sok jóindulattal sem, nekem ráadásul nincs is számottevő belőle, mivel kedvenc stílusaimról van szó, amelyeket most egymás mellé állítva lőttek tarkón az értékelhető minőség árokpartján. Egyrészt imádom a zombis zsánert, jöhet a trash, ömölhet a vér, ott van a Dead Nation, a #killallzombies vagy a Zombie Driver (bár az ugye autós cucc, ám nem sokban tér el összességében), de a twin-stick shooterekre amúgy is rá tudok pörögni, szívemben bérelt helyet kapott az Enter the Gungeon, a Helldivers, az Alienation vagy éppen a Nex Machina (gyűlöletesen nehéz, mégis csodás darab), és még sorolhatnám a végtelenségig bűnös élvezeteim listáját. Nos, a Zombieland: Double Tap - Road Trip még csak nem is hasonlítható ezekhez.
Egy háromórás rossz filmet akarsz?
Értékelendő, persze, hogy a sztori össze akarja kötni a két filmet, de nevetségesen bárgyú, és az általam nagyra becsült karakterek humora, személyisége is csak nyomokban köszön vissza a párbeszédekben. Nincsenek átvezetők, csupán RPG-szerű párbeszédablakokban csevegnek a karakterek, és a szinkronszínészek sem állnak a helyzet magaslatán, egyedül Abigail Breslin hangja jó valamennyire, de hát ő Abigail Breslin maga, és még így is alulteljesít.
A stílus persze akár még jó is lehetne, ha már low budget kivitelezésről beszélgetünk, de a Zombieland nem egy agyatlan hentelés, kicsit lassabb játékélmény vagy humorosabb szituk feldobhatták volna. Ám itt csak coop lövöldözés van, a lehető legsablonosabb, lineáris pályaszerkezettel és feladatokkal: kulcsot kell keresni, gépeket beindítani, miközben a lelketlen horda arra törekszik, hogy az egy-négy játékost kibelezze. Többféle ellenfél (körülbelül a szokásos Left 4 Dead-kasztok), agymunka hanyagolva, jórészt tónustalan hentelés mindaz, amit remélhetünk, ráadásul ilyen árcímke mellett nagyon szegényesnek mondható a kampány három órája, és hiába van még egy Horde-mód, gondolhatjátok, hogy az sem ad mélyebb élményt.
Az időt pedig úgy próbálják megnyújtani az alkotók, hogy kifejezetten szemét helyzetekbe sodornak, és ritka a checkpoint, pont annyira, mint a grafikáért felelős csapat jó ízlése, alapossága és kreativitása. Előző generációs konzolokon is elhúztuk volna a szánkat ilyen rossz vizuális megvalósítás és mozgáskultúra láttán, most pedig már csak köpködni van kedvem bőszen. Nincs mit szépíteni a dolgon, minden szempontból egy túlárazott moslék lett a Zombieland: Double Tap - Road Trip, amelynek érdemeit nem lehet kikotorni a szutyokból; meg sem próbálom, mivel - mint említettem - általam kedvelt műfajokat gyaláztak meg éppen. Boruljon rá a feledés homálya, nem fog hiányozni.
