Emlékeztek még arra, milyen volt nemes egyszerűséggel herén lőni Hitlert? Erről írtunk nektek már korábban, szóval tekintsük úgy, hogy aki egy 4-es sorszámmal ellátott játékra kíváncsi, az valamennyire képben van az előzményekkel, és nem kell szájba rágni, hogy a Rebellion hogyan csinált mesterlövészes játékból a CoD-ok zombis játékmódjához hasonlatos agymenést. Az alapvetően coop hentelésre kihegyezett második világháborús, zombis móka a magamfajta élőhalott-fetisiszta (ez valami rettenetesen hangzik kimondva és leírva egyaránt) számára kellemes időtöltés, de már öt éve sem voltam biztos benne, hogy ezt mindenki képes élvezni. Most még komolyabbak a kételyeim.
Náci zombik 4: holtak délutánja
Nem volt éppen könnyű menet eljutni oda - gyakorlatilag egy trilógia ment rá -, hogy a holtak seregét irányító Hitlert a pokolra küldjük. Erre tessék, valami kreatív a hétindító meetingen kitalálta, hogy ettől még lehetne folytatást csinálni, legyen még sok náci zombi hátrahagyva, akik bajszos vezérük nélkül is örömmel lakmároznak a húsunkból. Máris adott az alaphelyzet, amiből ki lehet bontani, hogy persze a veszély sokkal nagyobb és komolyabb, mint hittük, és csak mi (és tetszés szerint társaink) menthetjük meg a világot az egyre növekvő veszedelemtől, amit a hörgő nemzetiszocialisták pokolfajzatai jelentenek.
Igen, ha már vannak Náci zombik és Iron Sky filmek rajongótáborral, akkor ez a műfaj a játékvilágban sem lesz testidegen, legalábbis a műfaj élvezőinek egyáltalán nem. Itt nem szabad semmit komolyan venni, ahogy korábban sem kellett, ugyanakkor lássuk be: a Sniper Elite széria vadhajtása olyan alapokon nyugszik, ami szerette komolyan venni magát, és alapvető elemeiben meghatározza még most is a játékmenetet, ugyanakkor itt szinte semmi nem működik abból. A mesterlövészpuskával való lopakodás helyett gyors és agyatlan akciódömping vár ránk, nem lehet művészkedni, ipari darálóban vagyunk folyamatosan, nyakon öntve a trash műfaj véres és persze humoros masszájával, kár, hogy maga a játék már nem olyan jól irányítható és megfelelő flow élménnyel bíró alkotás, mint egy Call of Duty vagy Wolfenstein.
Ölni a halottakat
Ezzel együtt a maga kb. 10 órás kampánya könnyed és vérbő szórakozás, pont annyira bonyolítva, hogy kicsit foglalkozzunk a karakterünkkel, extra képességeinkkel és perkjeinkkel, fegyvereinkkel és azok fejlesztésével, a minél hatékonyabb és stílusosabb nácivadász megalkotásával. A pályák teljesen lineárisak, a feladatok primitívek, senki ne várjon mélységet, megyünk végig a csőben, szedjük fel a cuccokat, látványos killekkel darálunk és gyógyulunk, szorzókkal pumpáljuk a végső pontszámot, lenyomjuk a bosst, és máris fejleszthetjük magunkat tapasztalati pontjainkból. A fő fegyver persze ezúttal is a mesterlövészpuska, de őszintén szólva néhány kifejezetten erre építkező pályarészen kívül vajmi keveset használtam.
A Zombie Army 4: Dead War inkább amolyan tömegesen áramló zombihordákat shotgunnal szétszaggató parádé, amelyben az élőhalottak meglehetősen színes tárháza szédül majd célkeresztünkbe, legyen az szimpla járkáló, géppuskás zombikatona, testre erősített bombával felénk loholó öngyilkos hulla (aki már eleve halott, ezért a veszélyérzete meglehetősen alacsony), teleportálgató mesterlövész, okkult lény, láncfűrészes behemót, fertőzött patkány vagy éppen zombicápa. ZOMBICÁPA. Ha ebből nem világos, hogy miféle játékban vagyunk, akkor képtelenség elmagyarázni. Ha most röhögsz, akkor próbáld ki, ha nem, akkor inkább felejtsd el.
Én nem vagyok oda különösebben a Rebellion által összetákolt grafikai élményért, sem az irányítási rendszerért, jelentős fejlődést sem érzek egyik téren sem. A küldetések idővel repetitívvé válnak, a magányos harcosok tragikus hirtelenséggel bealudhatnak kampány közben, de közösen irtani az ellent és bejárni Európa mediterrán vidékeit már egészen vakációs jelleget ad a holtak elleni háborúnak. Ez fali hímzésként is kitehető: egyszerűen minden akciójáték kétszeres szorzóval pörgeti az élményindexet, ha coopban toljuk, a Dead War sem kivétel. Szerencsére a nem túl pofás grafikai motor bírja a 4K 30fps kombót konzolon, de választhatjuk a sima FullHD felbontást is, ha magasabb képfrissítés mellett néznénk a távcsőbe.
A hangok és zenék felejthetőek, semmi meghatározó élmény nem ért ólompumpálás közben, azt viszont legalább megkaptam, amire beneveztem. Sőt, egyszer még meg is lepődtem: a PS4 kontrollerén keresztül trollkodó megállított játék csodálatos megoldás, ami késő este azért csuklásra késztethette a fejlesztők édes anyukáját.
Ha a pokolban nincs már elég Heil
A Zombie Army 4 nem lehet mindenki kedvence. Túlságosan egysíkú mulatság, de abból a jobbik fajta, és remek agyatlan kikapcsolódás kellően laza stílussal és jópofa arcade megoldásokkal, játékmechanikákkal. Mindig van miért küzdeni, lehet fejlődni, és még horda mód is várja az összeszokottabb baráti társaságokat, vagy online kihívásokkal is múlathatjuk az időt, de fogékonynak kell lenni erre a nem túl magas minőséget képviselő szórakozásra. Nálam ez nem jelent gondot, a zombikultusz konzumidiótája vagyok, ész nélkül fogyasztom az ilyen jellegű kontentet, de vagyok azért annyira tudatos, hogy lássam hiányosságait. A Rebellion pedig nem nagyon törte össze magát, hogy valami újat hozzon a témában, a már jól ismert úton haladt, jócskán lemaradva a pályatársaktól mind az innováció, mind a kivitelezés tekintetében.
Az ötödik résznél már feltehetően zavarni fog ez.
