Legyünk őszinték: a WWE játékok sosem tartoztak az ipar csiszolatlan gyémántjai közé. A 2000-ben elindult WWF (majd WWE) SmackDown széria, később 2004-től a WWE Smack-Down! vs. Raw játékok, 2011-től a WWE, majd a 2K Sport érkezése, azaz 2013 óta a WWE 2K epizódok is csak a keményvonalas rajongók szívét dobbantották meg. Nekik, a pankráció szerelmeseinek azonban legalább tudtak pár boldog pillanatot szerezni, tavaly pedig kifejezetten jó irányba indultak el a készítők: kaptunk egy tényleg szórakoztató kampányt, visszatért a közönségkedvenc Showcase játékmód, és magán a bunyón is sikerült gyúrni egy kicsit (főleg a ketreces meccsek mutattak számottevő fejlődést). Idén nem tudom, mi történhetett a fejlesztés során, de a végeredmény - kár is lenne szépíteni - egyszerűen vállalhatatlan lett. Az egyetlen kézzelfogható ok erre a förtelemre a fejlesztőcsapat lecserélése lehet. 2000 óta a Yuke's felelt a WWE játékokért, 2013-tól fogva pedig a Visual Concepts is segített nekik. Nos, 2019-ben a Yuke's és a kiadó útjai elváltak, közel húsz esztendő után tehát most először a japán fejlesztők nélkül kellett megoldani a dolgot. A jelek szerint pedig ez a Visual Concepts számára túl nagy falatnak bizonyult.
Párban a WWE felé
Kezdjük gyorsan azzal, ami egyáltalán értékelhető a játékban: a tavalyi epizódhoz hasonlóan most is kapunk egy dedikált kampányt, ez lesz a MyCareer-mód. Ebben rögtön két karaktert is le kell gyártanunk, egy nőt és egy férfit. Ők, vagyis Red és Tre lesznek a főszereplőink, őket terelgethetjük az alsóbb ligáktól a WWE főmeccseinek irányába. Nyilvánvaló, hogy nem kell a sztorimódtól narratív katarzist elvárni, de kétségtelenül vannak kifejezetten jó pillanatai (főleg amikor a túlvilágra is ellátogatunk) és mélypontjai (Tre egy igazi vadbarom tud lenni). Külön érdemes kiemelni a valós WWE-sztárok közül Samoa Joe-t, aki a kampány fénypontja lesz: a pankrátor remek előadást nyújtott, őt szívesen látnánk hasonló szerepben a jövőben is. Sajnos azonban már a sztorimódnál érződik a fejetlenség és az átgondolatlanság: főhőseink felcicomázását továbbra is loot boxokból, azaz kártyacsomagokból oldhatjuk meg (legalább valódi pénzt nem kell értük fizetni), ami azért végtelenül elbaltázott megoldás, mert egy ilyen játékmódban az ember szabadjára akarja engedni a fantáziáját, és a lehető legmenőbb vagy épp legőrültebb szetteket aggatná karakterére, nem pedig bízni a jószerencsében, hogy egy tetszetős gatyót bont ki a következő csomagból. Még ennél is nagyobb gondot jelent azonban a fejlődési rendszer, amely egy ezer ponton szerteágazó labirintus, ráadásul nem is tudunk két lépésnél tovább előregondolkodni, hiszen nem látjuk, hogy a feloldandó bónusz mögött milyen újabb extra lapul, ezeket elrejti a játék.
Az apokalipszis négy lovasnője
Idén sem marad ki a nagy kedvenc, a Showcase-mód, amely ezúttal a Women's Revolution eseménysorra, és kifejezetten a Four Horsewomen nevezetű csapat (Becky Lynch, Charlotte, Sasha Banks és Bayley) karrierjére koncentrál. Kétségtelen, hogy ez a négy hölgy rengeteget tett a női divízióért az elmúlt években, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a korábban "díváknak" nevezett női pankrátorokat ne csak cicababaként, vizuális promóeszközként kezeljék, hanem kapjanak rendes
műsoridőt, és látványos meccseken mutathassák meg a tudásukat. Eddig csillagos ötös a témaválasztás, a megvalósítás viszont sántít: olykor már fájóan hosszúak ezek a meccsek, temérdek apró feladattal megtűzdelve, mentési pont pedig nincs, ha elbukunk, akkor akár a mérkőzés elejére ugrunk vissza.
Mesterkurzus inkompetenciából
Innentől kezdve pedig két lehetőségem van: az egyik az, hogy perceken át fejhangon ordítok, de ezt elég nehéz lenne írott formában visszaadni, úgyhogy inkább a második opciót választom, és valahogy úgy öntöm szavakba elkeseredettségemet, hogy azt elbírja a nyomdafesték. A WWE 2K20 nemcsak sokkal rosszabban néz ki, mint a tavalyi rész, de helyenként a PS2-es korszak grafikáját idézi. A világon senki sem fog ráismerni kedvenc pankrátorainkra, olyan mérhetetlenül rondák lettek. A grafikai bugok pedig mindezt tetézik, és szegényekből valódi szörnyeket varázsolnak. Ha azt hittétek, hogy az Assassin's Creed Unity a mélypont vizuális anomáliák terén, akkor óriásit tévedtetek, azokat a bugokat ugyanis a WWE 2K20 hibái megeszik reggelire. Tárgyak és karakterek tűnnek el, majd bukkannak fel újra, a fizika megbolondul, embertelen módon csavarodnak ki a testrészek, görcsrohamot kapnak a ring kötelei (amelyekbe simán bele is akadhatunk, mint egy rángatózó légy a pókhálóba), s még maga az egész játék is lépten-nyomon lefagy és összeomlik. Valamilyen szinten meg kell emelnem egyébként a kalapomat, mert hihetetlen bátorságról tesz az tanúbizonyságot, hogy ezt így ki merték adni. A WWE 2K20 annyira szét van esve, olyan távol áll egy kész produktumtól, hogy jelen állapotában még plusz egy évnyi javítgatás is kevés lenne neki. Ígértek persze patcheket a fejlesztők, de egy szilánkosra tört kínai vázát nem lehet celluxszal megragasztani.
Mindezt ráadásul sikerült megfejelni a célzási rendszer teljes elbaltázásával: bárhogy próbálkozik az ember, többször üt vagy rúg majd mellé, mint az reálisan elképzelhető lenne. Komolyan mondom, ha csukott szemmel püfölném a gombokat, akkor is több esélyem lenne egy pontosan bevitt találatra, mint ami feszített koncentráció mellett is sikerülhet ebben a szörnyszülöttben.
Jaj, és el ne felejtsem a cseresznyét ennek az abszurd kreációnak a csúcsán: az egyetlen valódi újdonság a 2K20 Originals, amely új karaktereket, pályákat, tárgyakat és minden egyéb extrát kínál valamilyen tematika köré felhúzva (azt elsőben "The Fiend" Bray Wyatt és a halloween a téma), nincs benne az alapjátékban, előrendelői bónuszként vagy 15 dolláros fizetős DLC-ként lehet beszerezni. Csak gratulálni tudok ehhez is.
