Ha valami, hát a Dark Portal képe minden bizonnyal beleivódott az összes World of Warcraft-játékos fejébe, hiszen két éve nézünk vele farkasszemet minden alkalommal, amikor csak belépünk a játékba. De a Warcraft-univerzum korábbi játékaiból is jól ismert központi ikonról van szó: arról a kapuról, amelyet egy Sargeras - foglalkozását tekintve világok felégetésére szakosodott titán - által megszállt mágus, nevezetesen Medivh nyitott meg Azerothban, az akkori Black Morass (mára Swamp of Sorrows és Blasted Lands) területén. Ez a lépés egy bonyolult és nagyon alávaló terv központi állomása volt, amelynek során a Draenor bolygó egykoron békés, sámánisztikus közösségekben élő orkjait a Sargeras legfőbb szárnysegédjével, Kil'jaedennel lepaktált Gul'dan, az első és leghatalmasabb ork warlock Mannoroth, a Pit Lordok vezérének vérével elborult, vérszomjas gyilkológépekké tette, és miután az ott élő draenei fajt szinte mind egy szálig kiirtotta, Azeroth mit sem sejtő lakóira küldte. (Remélem, minden világos, jövő órán felelés lesz.) Miután a lordaeroni emberek és Khaz Modan törpéi nagy nehezen visszaverték az orkokat, Medivh egykori tanítványa, Khadgar vezetésével erődöt építettek a Dark Portal közelében. Az óvatosság nem volt alaptalan: az orkok nem sokkal később újból megindultak Azeroth felé, Khadgar pedig expedíciót indított a kapu túloldalára, ahol legszörnyűbb sejtései igazolódtak be: az orkok épp azon munkálkodtak, hogy újabb dimenzókapukat nyissanak mit sem sejtő új világokba. Így Khadgar egyetlen dolgot tehetett: bezárta maga és társai mögött a portált, hogy ily módon mentse meg Azerothot - azóta sincs hír felőle. És hogy mi az, ami biztosan vár ránk Outlandsen, a portál túloldalán? Aki végigjátszotta a Warcraft III: Reign of Chaost és a The Frozen Throne-t, az tudja: az áruló Illidan Stormrage, egykori démonvadász, Kil'jaeden bukott szolgája. És tágabb baráti köre.
Jooooin us!
Ha még ez a meglehetősen intenzív töri szakkör sem rettentette el az olvasástól azokat, akik egyébként elvszerűen távol tartják magukat a World of Warcrafttól, akkor gyorsan letudnék egy nagyon hitvány dolgot. Nem, senkit sem akarok rábeszélni a WoW-ra, azt nem is bírná el a lelkiismeretem, de muszáj leszögezni: annak, aki eddig nem próbálta, a The Burning Crusade a legjobb alkalom, hogy bekapcsolódjon a játékba. Nyilván lesz némi tumultus az új fajok háza táján, de a régiek mellé érkező draenei és blood elf kezdőterületek a korábbiakhoz képest letagadhatatlanul kidolgozottabbak, változatosabbak, illetve sokkal összetettebb és érdekesebb küldetésekkel vannak teleszórva. Ezzel persze lehet vitatkozni, nyilván akad, aki máig hüppögve gondol vissza Elwynn Forestre avagy Tirisfal Gladesre (ahol annak idején 4-es szintű farkasokkal vívott élet-halál harcot) de tény, hogy az elmúlt két év során rengeteget tanult a Blizzard is, és tapasztalatait nem volt rest átültetni a gyakorlatba. Persze az, aki most kezdi, talán csak tábortüzek mellett terjesztett mendemondákban fog olyan helyekről hallani, mint Dire Maul (vagy urambocsá!... Molten Core), de sebaj. Eleve egy sokkal barátságosabb honorrendszerbe csöppen, kimarad a hosszú nyűglődés 60-on, és egyenesen döngethet át Outlandsre.
Minden nagyon szép, minden nagyon jó...
De lássuk, mi történt novemberi előzetesünk óta! Akkor még 67-es volt a szinthatár, és nem volt nyitva Blade's Edge Mountains (mondd ki gyorsan egymás után ötször!), Netherstorm és Shadowmoon Valley. Ám végre bezúdult a tömeg és ötödször, hatodszor, majd hetedszer is rá kellett jönnünk, hogy ez a legjobb playfield - ha nem lenne világos, arra utalnék a magam egyszerű módján, hogy mindig épp attól voltunk elmosva, ahol jártunk, és a szőrös szívű kritikus szakmai objektivitását sutba dobva csak bámultunk tátott szájjal, mint szarvas a fényszóróba. Persze még a béta utolsó hetében is történtek változtatások (és ez valószínűleg a megjelenés után is töretlen tempóban folytatódik...), de így legalább Blade's Edge Mountains kapcsán is megnyugodhattunk, mikor végre teljesen betelepítették questekkel. A 25 fős raid instance-okon kívül szinte mindenhova bekukkantottunk, és örömmel állapítottuk meg, hogy a Blizzard nem fogyott ki az ötletekből, sőt. Azt nem tudom, sokadszorra mennyire lesz lélekölő végigjárni ezeket az instance-okat (márpedig a reputáció építgetése miatt nem ússzuk meg - erről majd később), de az első néhány alkalom, a bossok taktikáinak kipuhatolása rendkívül élvezetes volt. (Amennyiben „kipuhatolásnak" tekinthető, hogy jó néhányszor laposra verték a búránkat, mire bevillant, hogy mit is kéne csinálni...)
Néha egy boss több speciális képességgel is rendelkezik, melyek közül egy sem szabad, hogy felkészületlenül érjen minket, máskor maga a harc nyúlik el, és mindenkinek ügyesen kell beosztania erőforrásait... Az pedig már szinte mulatságos, hogy néhol a trash mobok húzósabbak, mint maguk a bossok. Öh, várjatok, ez nem mulatságos. Mindegy, annyi és annyiféle instance van, hogy mindenki megtalálja majd a neki igazán tetszőt, és akkor már csak egy jó csapat kell - na persze, mindig ez a nehezebb.
Csak a 70-eseké a világ?
És hogy milyen az élet 70-en? Nos, mindjárt kitérünk olyan úri huncfutságokra, mint a repülő mount vagy az epikus instance-ok tervszerű látogatása - de kezdjük egy sokkal földhözragadtabb dologgal: mindenkinek eszeveszett sok életereje van. Nem ér kinevetni, ez tényleg nagyon fontos változás. Nemcsak a menet közben felszedett tárgyakon találunk rengeteg staminát, de szintlépéskor is háromszor-négyszer annyi HP-t vágnak hozzánk, mint 60-as szintig. Ennek természetesen PVE-ben is van jelentősége, de az egészen átlagosnak mondható 7000-8000 HP inkább a PVP szempontjából igazán érdekes. A harcok érezhetően hosszabbak, izzasztóbbak, és ez teljesen rendben is van. Persze mindenki meg van győződve arról, hogy az általa játszott kaszt a legnehezebb, az összes többit meg egy taligányi, fogyatékkal élő aprómajom is elvezethetné (és ezzel párhuzamosan, ha nyer, akkor ámuljon a világ, micsoda skill dörg itten, ha viszont veszít, akkor a másik csal, hazudik, lop, imba, nerf), de 70-en már kiegyenlítettebbek az esélyek. Sokan előre siránkoztak azon, hogy az elnyújtott összecsapások a közelharcosoknak kedveznek majd, de ezt sem tapasztaltuk. Természetesen továbbra is komoly tényező a szerencse, a nyitás, legfőképpen pedig a felszerelés, de sokkal ritkább a „mire megmoccannék, meghaltam", vagy a „lolmágus one-shotolt". Rövidre zárva a témát: aki a 2.0.1-es patch óta zokogva riad fel éjszakánként, mert úgy elbántak szeretett kasztjával, ne tegye. Elszoktunk már a szinteződéstől, és egészen meglepő lesz érezni, hogy minden alkalommal sokkal látványosabban erősödünk, sokkal inkább nő túlélési képességünk, mint azelőtt bármikor. Talán a rengeteg életerő teszi, talán az, hogy minden szinten kapunk új spelleket-skilleket (pontosabban páros szintenként egy újat is, a többinél csak a régiek új rankjait), nem tudom. Vagy csak az a jó outlandsi levegő.
Fejlődni, fejlődni, fejlődni
Ha már szóba került a szinteződés és a fejlődés: hiába vagyunk felszerelve akár Naxxramasból hazalopott szuvenírekkel, előbb-utóbb mindent lecserélünk - erről a Blizzard az új rating rendszer bevezetésével gondoskodott, mellyel a 2.0.1-es patchben már mindenki megismerkedhetett. Lényege, hogy tárgyaink minden olyan bónusza, amely korábban állandó, százalékos többletet adott valamely képességünkre, most új mértékegységet kapott, amely a szintlépések során, egészen 70-ig folyamatosan devalválódik. (Nem magyarázom túl, a tippfüzetben részletes táblázatot találtok erről.) Ettől függetlenül, bár az első tapasztalatok azt mutatták, hogy Outlandsen még a kolbász is kerítésből van, azért nem ennyire drasztikus a helyzet. Tény, a lila tárgyak után újra megtanuljuk becsülni a kékeket - vagy ha már itt tartunk, a zöldeket - is, de könnyen elképzelhető, hogy aki a most elérhető legjobb felszerelésben feszít, az csak a tízfős, 70-es szintű és komoly kihívást jelentő Karazhanban talál először olyasmit, amire valóban érdemes lecserélni régi gönceit (természetesen vannak látványos kivételek). Ez több dolgot is jelent: akik 60-as szinten nem jutottak el 40 fős instance-okba, azok rövid idő alatt fogják mesebeli tárgyakra cserélni felszerelésüket, és lesz egy időszak, amikor sokkal jobban megközelítik az „elit" kollégák szintjét, mint valaha. A dolog PVP-vonatkozásait nem kell különösebben ecsetelni, például 60-as szinten mennyi esélye volt egy kék-zöld tárgyakba öltözött játékosnak egy olyannal szemben, aki Azeroth összes negyvenfős instáját kifosztotta már? Mondom a konkrét számadatot: nem sok. A kérdés persze messzire vezet. A fórumokon örök vita dúl a magukat „casualnek" (napi egy-két órát játszó), illetve „hardcore-nak" tekintő (szinte éjjel-nappal online) játékosok között. A „casual" legfőbb szívfájdalma eddig az volt, hogy egy jól szervezett guild híján sosem juthatott el a legnagyobb instákba, így esélye sem volt megszerezni azokat a csudálatos varázstárgyakat, melyek a minden estéjüket láthatatlan barátaikkal töltő keményvonalasok számára elérhetők voltak. A „hardcore" ezzel szemben úgy véli, hogy LOL. Nos, a World of Warcraft eme érdekes, vertikális szocializációs problémáját csak azért fejtettem ki, hogy világos legyen, mi is a kiegészítő egyik legfontosabb változtatása: a „casual" mennybemenetele. Ha majd beindul a taposómalom, mindenki felküzdi magát 70-es szintre, a nagy guildek tagjai összeszedik a 25 fős instance-ok kulcsait, és újra megkezdődnek a „nagy" raidek (igaz, már nem 40 fősek, úgyhogy sokkal több guild tud majd próbálkozni), a feszültség nyilván kiújul, de már azoknak sem lehet bajuk, akik nem raidelnek, ők is hozzájuthatnak tisztességes tárgyakhoz, a különféle foglalkozások, a menet közben kiépített reputációk, „heroic" módban teljesített ötfős instance-ok vagy akár a battlegroundokon és arénákban folytatott PVP révén.
Látom a házunkat!
Eddig bírtam, most muszáj azzal folytatnom, hogy WoW-os pályafutáson során a legnagyobb élményt talán a repülő mount jelentette: Gyu előre felkészített, hogy kezelését mintegy súlyos 2 másodperc lesz elsajátítani, és lőn: felpattanunk rá, nekifutunk, egy ugrás és már úszunk a levegőben - egy csoda. A szélsebes változatért ráérünk később kiköhögni azt a szerény 5200 aranyat (java része a 300-as riding skill megtanulása, a kisebbik maga a mount), de el tudom képzelni, hogy valaki teljesen rá lesz pörögve, hogy amint megüti a 70-et, rögtön a deluxe változatba szálljon. Érthető: a lassabb mountot nem igazán fogjuk felfedezésen kívül másra használni, mert 60 százalékos sebességbónuszával (levegőben is, földön is) még régi jó földi hátasunkat sem pipálja le. A full extrás csodagriff (avagy csodawyvern) azonban már hasít a levegőben (225 százalékos bónusz, woohoo), a földön pedig az epic mounttal van egy sebességen. Korábban elérhetetlen helyekre is eljuthatunk, például Tempest Keepbe (oda warlock sem idézhet, az egész partinak kell a hátas), vagy csak egyszerűen nekivághatunk felfedezni a környéket, a lebegő szigeteken gyakran találunk izgalmas apróságokat. A repülés PVP-ben még mókásabb - már akinek. A bétában például alávaló mágusok gyakran dobták fel estéjüket azzal, hogy repülés közben kikapcsolták a hátast, azonnal aktiválták a Slow Fall spellt (mellyel fejsze helyett hópiheként szállingóztak alá) majd az Arcane Power, a Presence of Mind és Pyroblast spellek együttes használatával egy pillanat alatt hatalmas tűzgolyót zúdítottak egy alant dwellegő szerencsétlenre... Mostanra a városok légtere már biztosított, mert minden fontosabb település kapott griff-, avagy wyvernháton járőröző biztonságiakat, akik gondoskodnak arról, hogy egy unatkozó 70-es ne tudja hosszú időre megbénítani a helyiek életét... Visszatérve a rendeltetésszerű használatra, repülő mounttal belecsaphatunk a 25 fős raidelés örömeibe: felröppenhetünk Lord... Doom Lord Kazzakhoz, aki épp, mint az alapjátékban Tainted Scarban, most is a szabad levegőn dwellegve várja az oktondikat, hogy bepróbálják. Előléptetése óta Throne of Kil'Jaeden kies (?) vidékén tanyázik.
Lehetőségek tárháza
A WoW eddigi végjátékával kapcsolatban eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy olyan szintű szervezettséget, annyi előkészületet igényelt, amit egy negyvenfős társaságon igen nehéz volt végigverni. Huszonöt elszánt embert, jó játékost nyilván könnyebb lesz összeszedni, de szükség is lesz az elszántságra (és a jó játékosokra) mert csupán a létszámot tekintve tett engedményt a Blizzard. Például továbbra is kellenek majd a különféle mágiaosztályok ellen rezisztanciákat nyújtó felszerelések (elsősorban Karazhanban és onnantól felfelé), de ahogy már Ahn Quiraj és Naxxramas esetében is történt, rendelkezésünkre állnak a megfelelő források, hogy beszerezzük őket - nem úgy, mint Ahn Quiraj megjelenése idején, amikor csak a Maraudonból hirtelen farmolt nature rezisztens szerkóban kellett égetnünk magunkat... Persze senkinek se legyenek illúziói, ezeket éppolyan idegesítő lesz összegyűjteni: Shattrath városában például a heroic módban levágott bossok által hullajtott tokenekért vásárolhatunk négy részből álló, 70-es szintű tűzvédelmi felszerelést, összesen - leírni is szörnyű - 100 tokenért, de a szabók által varrható, arcane elleni védőruha sem akármi, mivel csak Karazhanban található az a hozzávaló (soul essence), melyből több teherautónyi kell majd a nagyipari gyártáshoz. Ésatöbbi, ésatöbbi. De míg a rezisztancia bizonyos harcoknál alapkövetelmény, számtalan új lehetőséget is kapunk, amivel taktikázni lehet: például a különféle foglalkozások által gyártott csecsebecsékkel. A különféle potionöknek, elixíreknek eddig is hatalmas szerepük volt, most azonban a leatherworkerek (vagy ha tetszik: bőrmívesek) különféle dobokat készíthetnek, melyek az egész parti számára adhatnak gyógyító, gyorsító, nagyobb sebzést, miegyebet biztosító buffokat. A jewelcrafterek (hm, ékszerészek?) készíthetnek olyan nyakláncokat, melyeket használva az egész parti védelmet kap egy mágiaosztály ellen (magyarán olyan buffot kapnak, amely elnyel egy adott mennyiségű arcane, shadow, fire stb. sebzést). Sőt, még olyan új fegyver enchantok is találhatók, mint a battlemaster, amelyek ütésenként gyógyíthatnak az egész partin, vagy a spellsurge, amely minden cast után manát tölthet vissza a csapatnak. Persze olyan közösségi szellemű, szociálisan érzékeny egyén (értsd: balek) is kell, aki vállalja, hogy a köz érdekében ezeket az enchantokat teszi fel fegyverére, illetve időt és fáradságot nem kímélve legyártja az említett dobokat, nyakláncokat.
A taktikai lehetőségekhez tartozik az is, hogy bár alacsonyabb a létszám, változatosabb lehet a raidek felépítése. A horda például semmiképp sem fogja kihagyni a PVE-ben kincset érő paladint, ahogy valószínűleg az alli sem a sámánt, de itt vannak még a „fájuktól messze esett almák", a feral druidák és a shadow papok is, akik átdolgozott, kibővített lehetőségeik, képességeik révén joggal bízhatnak abban, hogy jut hely nekik az aranycsapatban. Tény, sok guild korábban meglehetősen szemellenzősen vélekedett az ilyesmivel kapcsolatban („pap meg druida ne bohóckodjon, csak gyógyítson"), de akik nyitottabbak ennél, valószínűleg nem fogják megbánni. A lényeg, hogy minél színesebb, változatosabb egy csapat, annál nagyobb eséllyel tud alkalmazkodni váratlan szituációkhoz, és annál hatékonyabban képes leküzdeni egy felmerülő akadályt - arról nem is beszélve, hogy a gazdagabb stratégiai lehetőségek alkalmazása összességében is sokkal szórakoztatóbbá teszi a játékélményt.
Szeret, nem szeret...
A The Burning Crusade-ben a reputáció építgetése sokkal nagyobb szerepet kap, mint eddig bármikor (a human karakterek Diplomacy skilljükkel nagyon legyenek csendben!) de szerencsére szó sincs olyan kálváriáról, mint amit azoknak kellett végigjárniuk, akik például a Thorium Brotherhoodhoz hordták platós kocsival a Core Leathert néhány komolyabb receptért (hát azért kellett lootolni a kutyákat, remember?), vagy térdig gázolva a furbolg belsőségekben aprították végig Felwood és Winterspring szerencsétlen mackóembereit, csak hogy pusziban legyenek Timbermaw Holddal. (A diszkréció sajnos nem engedi, hogy nevesítsem kollégánkat, B. Sectort, akitől azóta tartok úgy igazán, mióta a Grand Marshal rang után Timbermaw Holdnál is kifarmolta az exalted státust...) A kiegészítőben sokkal fájdalommentesebb feltornászni magunkat az érdekcsoportok népszerűségi listáján, úgyhogy viszonylag hamar vásárolhatunk náluk különféle szuveníreket. Általában négy dologért érdemes barátkozni a helyiekkel: rare és epic tárgyak, receptek, ötfős heroic instance-ok kulcsai, valamint a Zul Gurubból ismerős, fejfedőre passzintható enchantok miatt, de ezek mellett egy rakás egyedi érdekességet is találunk, mint a Kurenai vagy Mag'har arcoktól vehető talbuk hátas). A reputációkkal az első néhány szintig (mármint 60-as szint fölött) nem kell különösebben foglalkozni, mivel úgyis nő a questek után és az instance-okban. Megéri viszont időben tájékozódni, hogy melyik brancs tud olyasmivel szolgálni nekünk, ami később jól jöhet. Komolyabb döntést csak Shattrath városában kell majd hoznunk, ahol az Aldor és a Scryers frakciók közül mindenképp választanunk kell - ha az egyikkel összepacsizunk, a másik megutál minket (konkrétan több reputációt vesztünk náluk, mint amennyit a másik társaságnál nyerünk...). Választás előtt mindenképp javallott áttekinteni portékáikat, és a szimpatikusabb felhozatal függvényében haverkodni. Összességében látszik, hogy revered szintig viszonylag könnyű eljutni, ha adott társasághoz instance is tartozik (mint Honor Holdhoz/Thrallmarhoz Hellfire Citadel vagy Cenarion Refugee-hoz Coilfang Reservoir), de az exalted már mindenütt húzós. Ha valamelyik instance már nem ad reputációt, akkor questelhetünk, nekiláthatunk grindolni és az ismételhető küldetéseket teljesíteni, vagy várhatunk is 70-ig: azok a helyek, melyek heroic módban is teljesíthetők, később újra adnak reputációt, jóval többet is, mint korábban. Még egy fontos dolgot meg kell említeni ezzel kapcsolatban: sokan mondták, hogy az aranynak már nem lesz akkora jelentősége, mint eddig, de ez így nem egészen igaz. Ami tény, korábban a frakcióknál is mindenért arannyal kellett fizetnünk, most már a tárgyak egy részét különféle markokért, dustokért, urambocsá! gombákért válthatjuk ki, melyeket a legkülönfélébb módokon szerezhetünk be.
Törni-zúzni akarok
Az említett „markok" beszerzésének egyik forrása a kültéri PVP-feladatok teljesítése, amelyről külön dobozban is olvashattok. A kezdeményezés azért is örvendetes, mert PVE-szerverekről belátható időn belül nem lehet PVP-szerverre költözni, és a békésebb játékot választóknak a battlegroundokon kívül nemigen van lehetőségük levezetni azt a bizonyos „mindennapos akármilyen valamit". Kicsit féltjük azokat a helyeket, ahol a szövetség látványos számbéli fölényben van a hordával szemben - kár lenne, ha bizonyos szervereken egyszerűen bedöglene az outdoor PVP, hiszen a móka mellett így a markokból vásárolt tárgyaktól is elesik mindkét oldal. PVP-szervereken persze sosem lesz ezzel probléma (nagy becsben tartott plebánosunkat, Unclebent tudom idézni: „reroll PVP, noob!"). Hogy aztán a tömegek mennyire kapnak rá az outdoor PVP-feladatok teljesítésére, még rejtély. Máig sokan sírják vissza a battlegroundok előtti időket, amikor az egyetlen igazi szórakozást a Tarren Mill-Southshore tengelyen vagy a The Crossroads körül kialakult mészárszék jelentette (mint amikor nagyapáink gyerekkorában még nem volt tévé). A leölt játékosokért kapott markok PVP-szerveren valószínűleg még inkább kedvet csinálnak a gankelésre, PVE-szerveren pedig talán arra sarkallják a játékosokat, hogy ne legyenek nyuszik, csapják fel azt a PVP-zászlót, és vessék bele magukat a harcba.
GameStar
