Arculcsapásként élték meg a rajongók, hogy a The Freedom Chronicles DLC-csomag első felvonása minden tekintetben elmaradt a Wolfenstein II: The New Colossus minőségétől. Rövid játékidő, kötött fegyverfejlesztés, csapnivaló sztori, kiaknázatlan főszereplő, valamint újrahasznosított pályaelemek (sőt konkrét helyszínek) jellemezték a The Adventures of Gunslinger Joe-t. Nem sok bizalmunk maradt a fejlesztőkben, mégis reménykedünk abban, hogy veszik a lapot, és újragondolják a hátralévő minikampányokat. Minden hiába azonban, érthetetlen módon továbbra is ragaszkodnak a látványosan felsült koncepcióhoz, bár második nekifutásra sikerült egy hibát kijavítaniuk.
Bosszúszomj
Jessica Valiant a brit kémek legkiválóbbikával élt és dolgozott együtt, ám Jack árulás áldozata lett. Férje halála után Brazíliában keresett menedéket, és egészen addig nézett sűrűn a pohár fenekére, mígnem egy rejtélyes megbízó fel nem fedte előtte a férfi elveszejtőinek kilétét. A kínvallató a sacramentói Gestapo-főhadiszálláson, az áruló a hollywoodi Paragon filmstúdióban, a parancsot kiadó tábornok pedig a Holdon várja, hogy sorsa beteljesedjék.
Adta volna magát, hogy Jessica múltjára és tapasztalatára építve megtévesztésre, beszivárgásra, kangörcsös náci tisztek fejének elcsavarására (majd nyakának kitörésére) fűzze fel a MachineGames a játékmenetet, ehelyett csupán settenkedni tudunk. Mivel hősnőnk a Constrictor Harnessnek megfelelő adottságokkal rendelkezik, egészen szűk helyekre is be tudja préselni magát. Cserébe viszont szinte teljesen lemond a páncélviselésről, ezáltal kimondottan rosszak a túlélési esélyei nyílt tűzharcban. Célszerű tehát kerülni a konfrontációt, és ha a pályadizájn lehetővé teszi, hátulról meglepni az ellenfeleket, esetleg dobókéssel vagy hangtompítós pisztollyal elhallgattatni őket.
Tetszik vagy sem, mindenképpen lopakodni leszünk kénytelenek, ha legalább közepes nehézségi fokozaton játszunk, emiatt a settenkedéstől idegenkedők aligha lelik majd örömüket a kiegészítőben. Főleg annak tudatában, hogy a kapcsolódó mechanikákat nem csiszolták hibátlanra, hiszen az alapjátékban a sunnyogás opcionális volt, és akkor sem történt végzetes katasztrófa, ha lelepleződött az ember, el tudott bánni a nyakába zúduló erősítéssel. Jessicát viszont nem olyan fából faragták, hogy huzamosabb ideig állja az ellenséges tüzet. Emiatt aztán különösen fájó, hogy nem lehet elrejteni a holttesteket, és nincs semmilyen vizuális indikátor, amely a tudtunkra adná, hogy mennyire keltettük fel a nácik figyelmét. Mindössze a lebukást megelőző pillanatokban marad egy kevéske időnk cselekvésre, nagyjából annyi, amennyi két szívdobbanás között eltelik. E szempillantásnyi időlassítás elég lehet egy gyors fejlövésre, de nem többre.
Nem kémnek való vidék
Aki kémsztorit remélt, csalódni fog. Jessicáé egyszerű bosszútörténet, amelynek leheletnyi film noir hangulatot kölcsönöznek a Claudia Black előadásában elhangzó monológok. A Dragon Age Morriganje és az Uncharted Chloe Frazerje felőlem akár a telefonkönyvet is felolvashatná, azt is szívesen hallgatnám, de még ő sem képes megmenteni a The Diaries of Agent Silent Death DLC-t a bukástól. Oké-oké, végre tényleg kaptunk új és eredeti helyszíneket (a filmstúdió sikerült a legjobban), ám ezek zavarba ejtően aprók. Még akkor sem kell másfél-két óránál hosszabban időznünk a díszleteik között, ha mindent meg akarunk keresni. Végezetül megjegyeznék egy zavaró apróságot: szemet szúrt (bocsánat!), hogy Jessica félszemű, de ennek semmi hatása sincs a látómezőnkre vagy úgy általában a játékmenetre.
