Én nem tudom, mi történt az utóbbi időben a Bethesdánál, de valamiért nagyon a fejükbe vették, hogy szépen, sorban a fáskamra mögé viszik fejbe lőni a legjobb címeiket. A Fallout 76-ba igazából belerúgni sincs kedvem, a Rage 2 néhány ötletes újítás és élvezhető lövöldözés ellenére is dögunalmas lett, a Youngblooddal - és a Cyberpilottal - pedig immár lenullázták a néhány éve váratlan sikerrel újraindított Wolfenstein sorozat renoméját is. A Doom Eternalt éppenséggel nem féltem, de hogy a The Elder Scrolls VI kapcsán Todd Howard és brigádja vékony jégen twerkel, az még jóindulatú körülírása a jelenlegi rémületes helyzetnek. Nem akarok fenyegetőzni, de megnéztem, 12 óra alatt ott vagyunk repülővel Washingtonban, onnan pedig csak fél óra kocsival a Bethesda rockville-i központja - vasvillát és fáklyákat hozzatok!
A Panzerhund másik oldalán
De ne szaladjunk előre, mikor elég nekünk most a Cyberpilot miatt bosszankodni. Pedig az alapötlettel még semmi baj sem lenne, hiszen mint ahogy a hasonlóan megúszós VR-címeknél gyakran használt "fogd meg ezt, tedd oda" felvezetés közben megtudjuk, a francia ellenállás kötelékében tevékenykedő névtelen hősünknek (ha nem ódzkodnék a politikai felhangoktól, akkor javasolnám, hogy legyen a neve mondjuk... Szájber József) a náciktól elkötött legfélelmetesebb gyilkológépeket lesz alkalma próbakörre vinni. Az első küldetés során a Panzerhundot fordíthatjuk korábbi gazdái ellen: felöklelhetjük és lángszóróval irthatjuk őket. A másodikban egy repülő drónnal cserkészhetünk be egy náci bázist. A harmadikban a gigantikus Zitadelle golyószóróival és rakétavetőivel tehetünk (horog)keresztbe a galádoknak - a negyedik küldetésben pedig váltogatnunk kell a monstrumok között.
Már nácikat lőni se a régi
Mivel a Wolfenstein sorozat egyik legfontosabb motívuma mindig is az volt, hogy egyszemélyes (jó, a Youngbloodban kétszemélyes) hadseregként próbáltunk helytállni egy teljes birodalom nyomasztó túlerejével szemben, izgalmas változatosságot hozhatott volna, hogy végre megbillentek az erőviszonyok. Mégis hamar unalmassá válik a játék (ami annak fényében nem kis teljesítmény, hogy másfél óra az egész), hiszen a küldetések teljesen lineárisak, ötlettelenek, és szinte kizárólag abból állnak, hogy jellegtelen helyszíneken keresztül döngetve daráljuk az ellenfeleket.
A drónos részek ugyan megtörnék ezt némi lopakodással, de sem az épületek nincsenek úgy kialakítva, sem az ellenfelek nem olyan okosak, hogy különösebben taktikázni kelljen. A látvány persze egy darabig viszi a hátán a játékot, de valahogy annyira súlytalan és lélektelen a lövöldözés, hogy képtelenség élvezni. Felejtsük is el gyorsan a Youngblooddal együtt, és engedjük meg a MachineGames csapatának, hogy a Wolfenstein III-mal megbocsátást nyerjenek.
