Képzeljük csak el, hogy milyen érzés, amikor egy adott sportágban nagyon jók vagyunk, és folyton dobogóra kerülünk a nagy világversenyeken és olimpiákon, de sosem az első helyre, mert ott mindig ugyanaz a valaki áll, aki folyamatosan jobb nálunk, ráadásul tudjuk, hogy a mi életünkben ez már jó eséllyel sosem fog megváltozni.
Kicsit így érezheti magát a V-Rally sorozat is, amely a kilencvenes évek második felének közepén jelent meg, ám nem sokáig örülhetett, hiszen kisvártatva megérkezett a Colin McRae nevével fémjelzett Codemasters sorozat első része, és az Infogrames játéka mehetett a sarokba pityeregni. Egészen mostanáig, hiszen a jogok átkerültek egy másik fejlesztőcsapat kezébe, akik úgy gondolták, megmutatják az időközben Dirt vezetéknevet felvett Codemasters játékfolyamnak, hogy simán labdába rúgnak a pályán. Ja, csak annyi a gond, hogy az egyébként szebb napokat is látott V-Rally sorozatot nem más, mint a WRC játékokat agyonverni igyekvő brigád, az autós játékok City Interactive-ja, vagyis a Kylotonn vette kézbe.
Fagyos hangulat és értetlenség
Ismeretségünk a V-Rally 4-gyel nem indult felhőtlenül, hiszen már az intró első néhány másodpercében lefagyott, és nem is segített rajta semmi, csak egy nagyon durva áramtalanítás (konzolos példányról beszélünk), ám ilyen apróságok nem szeghetik a kedvünket, nekifutottunk újra, és ekkor már hajlandó volt üzemszerűen működni. Az ismerkedés első félóráját leginkább a magyar nyelv ilyesfajta helyzetekre használt "tanácstalanság" szavával tudnánk jellemezni: a menü kialakítása, az elérhető versenyek, a felfogadható mérnökök, a menedzserek, a csapatfőnökök állományba vétele alig logikusabb, mint egy tetszőleges elektronikus formanyomtatvány a közigazgatási ügyek online felületén. Érdemes egyébként kellő mértékben tájékozódni, mert aki túlfejleszti csapatát, az könnyen találkozhat azzal a jelenséggel, hogy nem marad pénze újabb járművekre; a brigád kifizetése után még egy kakasos nyalókát sem tud megvenni. Röviden tehát úgy jellemezhető a tanulási folyamat, hogy nem igazán intuitív, ráadásul egy hölgy folyamatosan pofázik, és át sem ugorhatjuk a kioktató szövegét, ami főleg azért rossz, mert ha netán verseny közben valamiért ki kell lépnünk a játékból, a következő indításkor újra végig kell hallgatnunk.
Lássuk, mink van
Amennyiben átverekedjük magunkat a menü kuszaságán, illetve a játék is letesztelte vezetői képességünket, kezdetét veszi a valódi munka, ami jelentheti a karriermódot, amelyet a V-Rally név alatt találunk, és annyit tesz, hogy hol itt, hol pedig amott bukkanunk fel a világunkat jelentő golyóbis különböző pontjain, miközben azon vagyunk, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk a versengésben. Győzedelmeskedhetünk az egymást sem kímélő, többszereplős ralikrosszban, kipróbálhatjuk az utolsó porcikájukig kihegyezett négykerekűek versengését a hegymászásban (hillclimb), égethetjük a gumit az extreme-khana módban, lágy futóművel rugózhatunk a buggyfutamokon, és nem utolsósorban ott a klasszikus rali, amely az adott szakaszok minél gyorsabb teljesítését jelenti. Jól látható hát, hogy a játék nem merte bevállalni a hagyományos megoldást, miszerint országok szerinti bajnokságok versenysorozatai követik egymást, hanem folyamatosan új területekre visz, ami egyrészt jó, mert fenntartja az érdeklődést, másrészt viszont egyszerű logikával következtethetünk arra, hogy kiknek szól a negyedik rész, de erről kicsit később.
Most inkább említsük meg a járművek felhozatalát, amire nem nagyon lehet panasz, hiszen öregtől a fiatalig minden van, és amikor az ember meglát egy legendás Ford Escortot vagy egy Opel Mantát, esetleg az orra elé ugrik a teknősbe oltott leopárd módjára száguldó Renault R5 Turbo, akkor megszűnik a racionalitás, és csak az érzelmek számítanak. De nem csupán a nyugdíjasok, hanem a fiatalabb négykerekűek között is akadnak érdekességek, hiszen ha olyanunk van, bepattanhatunk akár a Mitsubishi MiEV II-be is, amely nem más, mint a japán gyártó elektromos versenygépe, és elég komoly tempóban képes megmászni bármilyen szerpentint. Illetve nekünk, magyaroknak, akik oly boldog mosollyal arcunkon gurítottuk ki a rendszerváltás után az új Suzukit a Merkúr-telepről, talán érdekes lehet még a Suzuki SX4 is, természetesen nem a pirosnál lefulladós verzióban, hanem gyorsasági stílusban.
Ok, de hogy megy?
Szögezzük le most rögtön, hogy a V-Rally 4 nem kíván a Dirt Rally ellenfele lenni, ami annál inkább szerencsés, mert nem sikerülne neki, de tény, hogy nem is ez a célja. A könnyen és gyorsan tanulható irányíthatóság, valamint a változatos pályák révén leginkább azoknak az igényét szolgálja ki, akik egy-egy apróbb baki után nem óhajtanak azonnal restartot nyomni, és nem is feltétlenül attól kapnak sírógörcsöt örömükben, ha még néhány századot le tudtak faragni adott pályán a huszadik ismétlésre. Az egyes autók viselkedése között valójában sincs őrületes eltérés, így bármiből üljünk át bármibe, ne számítsunk hegyomlásnyi katarzisra, cserébe viszont egész jól tudunk majd haladni a karrierben. Akinek viszont még így is gondot okoz a ranglista elejére kerülni, az húzza lejjebb a gépi ellenfelek tudását. Mai körülmények között már egészen dicséretes, hogy kapunk belső nézetet, bár ez ebben a műfajban (hála az égnek) még mindig inkább követelmény, semmint pluszpont. A hangokkal sincs különösebb baj, bár a hangmérnökök vélhetően nem guggoltak mikrofonnal a kipufogóvégeken, hogy valóban autentikus legyen az élmény.
Felemás eredmény
Eddig úgy tűnhet, hogy tesztalanyunk egész jó, de sajnos nem így van, hiszen a járművek viselkedése (mint sok más rossz játékban) itt is a gumimatracéra emlékeztet, és szörnyű látni, ahogy az autók súlytalan, négykerekű dobozok módjára pattognak a sziklákon és az egyéb tereptárgyakon. Nagyjából ehhez és az árkád stílushoz igazodik az is, hogy bár van egy rakat csúszka a finombeállítások hangolásához, túl sok változást nem jelent majd az autók viselkedésében. Nem esett szó még a grafikáról és a törésekről: előbbihez nagyjából egy WRC 7-et képzeljünk el, bár néha olyan érzésünk volt, mintha egyes pályákra nem jutott volna annyi pixel, mint néhány másikra, ezért azok kevésbé tűnnek csinosnak. Mindez még valahol megbocsátható lenne, ha egyébként a fizika és a roncsolódások rendben lennének, de az imént már írtunk a gumicsónak-effektusról, az amortizáció tekintetében pedig elmondható, hogy bár senki nem vár Wreckfestet, azért itt is lehetett volna valami fantázia a fejlesztőkben.
Végezetül annyival zárnánk, hogy a V-Rally 4 teljes áron nem igazán tűnik csúcsvételnek, de aki szereti az árkádos ralizást, és nem zavarják az egyértelmű hiányosságok, az leárazáskor esetleg kinyithatja a pénztárcáját. Akik viszont a Dirt Rallyra, netán Colin McRae nevére esküsznek, inkább fordítsák el a fejüket.
