Mindig érdekes dolog visszatekinteni egy nagynevű sorozat történelmére. A Tropico első része néhány hét eltéréssel 18 évvel ezelőtt jelent meg, és habár nem lehet mondani, hogy lesöpörte a világot újdonságaival, azt mindenképpen el kell ismerni, hogy számos érdekes fejlesztést tartalmazott. Politikai összetettsége, a frakciók jelenléte, az állampolgárok elégedetlenkedése vagy éppen megvezetése mind-mind szerves részét képezték a játékmenetnek, a felhasználó pedig eldönthette, hogy a gondtalan jövőbe vezeti népét, vagy kíméletlenül kiszívja a vérét minden egyes szerencsétlen polgárnak.
A két évvel később megjelent második rész szintén hozta a kötelezőt, viszont érdekességként megemlíthető, hogy eleinte igencsak nehezen fogyott, amit többek az akkoriban igencsak felvirágzó kalózkodás rovására írtak; vicces, hogy a játék címe is Pirate Cove volt. Végül aztán mégiscsak elment hivatalosan 300 ezer példány, így gazdaságilag mindenképpen sikeres lett a fejlesztés, ettől függetlenül El Presidente harmadik eljövetelére mégis várni kellett hat évet, míg a következő iterációra csupán elődje után kettőt. A negyedik rész nem tarolta le a kritikus sajtót, ellenben a játékosok imádták és imádják mind a mai napig, de a Tropico 5 is hozta a kötelezőt. Aztán eltelt közel fél évtized, és időközben a harmadik, negyedik, ötödik részt fejlesztő Haemimont Games kezéből átkerült a cím a Limbic Entertainmenthez, akik egész ügyesen szintetizálták a korábbi fejezetek pozitív tulajdonságait, hogy azokkal egybegyúrva, megfűszerezve némi apró újdonsággal piacra dobják a hatodik részt.
El Presidente újra szolgálatba helyezi magát
Fontos így rögtön az elején eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a Tropico sorozat valaha is a SimCity vetélytársa lett volna, vagy egyáltalán annak képzelné magát, hiszen bár a témakör hasonló, a megközelítés meglehetősen különböző, illetve már csupán anyagiak terén is egészen más kávéházakról beszélhetünk. Azt is szükséges megjegyezni, hogy akinek az életében a hatodik rész az első, az mindenképpen alaposan rágja át magát a gyakorlórészen, mivel enélkül az események közepébe vágva finoman szólva is elveszettnek érezhetik magukat. Most, hogy mindezeket tudatosítottuk, belevethetjük magunkat első teendőnkbe, ami a karaktergenerálás; semmiképpen se The Sims vagy The Elder Scrolls szintű lehetőségekre kell gondolni, bár azért relatíve sokrétűen szabhatjuk személyre elnökünket vagy elnökasszonyunkat. Miután megalkottuk kinézetünket, szokás szerint ki kell választanunk, hogy milyen erősségekkel és gyengeségekkel indulunk neki korrupt és kiszipolyozó tevékenységünknek. A korábbiaktól eltérően itt már kicsit másfajta ismérvek alapján alakíthatjuk, hogy melyek legyenek ezek az attribútumok, így például nem biztos, hogy lesz olyan szerencsénk, mint néhány résszel korábban, amikor elég volt kávéban (Vagy rumban, ki emlékszik már?) utazni, és csak úgy dőlt a lé a hasziendára.
Sandbox vagy misszió?
Azért fontos így kiemelni a különféle játékmódokat, mert tényleg nagyon eltérnek egymástól, és teljesen másfajta élményt, illetve bosszúságot kapunk attól függően, hogy melyiknek indulunk neki. Amennyiben a teljes mértékben szabad építkezést és korrumpálódást választjuk, lassabb, nyugodtabb játékmenetre számíthatunk, és több időnk jut arra, hogy szemléljük, amint épülget a paradicsom. Küldetések közben sincs őrült rohanás, ellenben a korlátozó körülmények és a speciálisan teljesítendő peremfeltételek hajlamosak megnehezíteni a dolgunkat. Előfordulhat például, hogy egy adott küldetésben nem építhetünk házakat, ami nem jelenti azt, hogy mindenki a szabad ég alatt éjszakázik, mert a nélkülözésben igencsak rutinos polgáraink nekilátnak bádogviskókat építeni - bár közben igencsak hisztisek lesznek. Olyan szituáció is akad, amikor az amerikaiak azt kérik, ugyan legyen már egy kicsit nagyobb a közbiztonság a környékükön, amit csak úgy tudunk megtenni, hogy fokozzuk a rendvédelmi szervek jelenlétét, ettől viszont a népek úgy érzik, diktatúrát építünk, és szintén nyafogni kezdenek. Amennyiben fullban nyomjuk a kommunizmust, kapitalista partnereink tehetik szóvá a berendezkedésünket, ám könnyedén elhallgattathatjuk őket, amennyiben építünk valami olyat, amit a plebs sosem tud élvezni. Mondjuk egy golfpályát.
Szigetcsoport és frakciók
Az előbbi néhány mondatból is kiderülhetett, tesztünk alanya megőrizte az elődök hordozta fundamentumokat, ugyanakkor bedob néhány apróbb érdekességet is, mint például a szigetrendszerek világát, ami legalább annyi előnyt, mint hátrányt hordoz. Tételezzük fel ugyanis, hogy az egyik távolabbi szigetünkön találunk aranyat/olajat/uránt/akármit, így nekikezdünk a kitermelésnek, amihez viszont az kell, hogy a melósok elérhető közelségben legyenek a munkahelyükhöz, hiszen ki akar 10-12 órát dolgozni, meg még négyet utazni? Rendben, építünk nekik egy lakótelepet, de akkor már szórakozni is szeretnének, szóval kell egy night klub, ha viszont megbetegszenek, gyorsan el kell látni őket valahol és így tovább. A lényeg, hogy az addig érintetlen terület hirtelen benépesül, jön a kosz, piszok, légszennyezés, bűnözés, bár közben a termelés meg hozza a lóvét. Szintén érdekes és jól meg is bonyolítja a dolgot, hogy ezúttal mind a nyolc frakcióval interakcióba kerülhetünk egyszerre, ami nagyjából magában hordozza, hogy nem felelhetünk meg mindenkinek, vagy csak egy darabig, mert olyan nincs, hogy nyolcfelé kommunikálunk nyolcféle dolgot úgy, hogy azt mindenki elhiggye, de közben hosszú távon a nemzet vezetője legyünk. Márpedig nem mindegy, hogy mennyire tömjük meg svájci bankszámlánkat, és mennyire költünk a választópolgárokra, mert ha nagyon felmérgelik magukat, szétverik a rezidenciánkat, illetve akár idő előtt új választások jöhetnek.
Egy kis lázadás a játékosnak is jár
A Tropico 6 annyira összetett, hogy több ezer karaktert írhatnánk róla, de sajnos a nyomtatott sajtó lehetőségei végesek, így máris a negatívumoknál tartunk. Például ott, hogy olykor nem tudjuk, miért nem termel a gyártóüzem, miért nem folyik nyersanyag-előállítás, miért áll az építkezés, és miért nem jön bevétel. A magyarázata persze biztosan megvan, csak nem derül ki egyértelműen az ok a játékos számára, aki így elég tanácstalan, és esetleg idő előtt feladja a paradicsom építését. Fura, és nem is biztosan probléma, de néha azt érezhetjük, hogy a gazdasági folyamatok túl bonyolultak, és túl sok az összefüggés, amelyek időben történő felismeréséhez nem kapunk elég támpontot. Aztán persze az is lehet, hogy ha így gondoljuk, a Tropico 6 nem a mi játékunk, mert egyébként meg nagyon szerethető, rendkívül szórakoztató, humorában továbbra is nagyot alakító darab került ki a szériában debütáló fejlesztői brigád keze alól.
