Sosem gondoltam volna, hogy pont egy videojáték kelti majd fel az érdeklődésemet az ókori kínai kultúra iránt. A Total War: Three Kingdoms viszont annyira látványos, annyira hangulatos, annyira összetett és hiteles, hogy képes elültetni a kíváncsiság csíráját az ember fejében. A Creative Assemblynek nem volt könnyű dolga, és az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak, míg végül ennyire összeállt a Total War sorozat legújabb része, de a rajongóknak nem lesz oka panaszra, mert kétségtelenül ez lett a széria legteljesebb, legkidolgozottabb darabja.
Romantikus alkat vagyok
Kezdjük mindjárt azzal az aspektussal, ami könnyen megfoghatja azokat is, akik eddig valamiért ódzkodtak ettől a műfajtól. Az anyaggyűjtés során a fejlesztőcsapat két fő forrásra támaszkodott. Az egyik az események harmadik században íródott krónikája, amely hitelesen foglalja össze a kor történéseit, írja le azok karaktereit. A másik az ezer évvel később megszülető nagyregény, A három királyság regényes története, amely a kor politikai és katonai küzdelmeit, az akkori társadalmi ellentéteket és változásokat mutatja be. Az anekdotaszerű történetekből összeállított mű kétségtelenül olvasmányos, történelmileg viszont annál kevésbé hiteles. Az írónak bizony néha megszaladt a toll a kezében, és szereti a kor ikonikus karaktereit kicsit nagyobbnak láttatni. Olyan hősöknek, akikhez képest Leónidasz király a 300-ban egyszerű közkatona lenne. Legendás harcosoknak, akiknek csatakiáltásától egész seregek rezzentek össze, és akik önmagukban képesek voltak feltartóztatni egy ostromot. A Three Kingdoms valahol félúton helyezkedik el: az alaphelyzet és a karakterek valóságosak, de a narratíva már a történelmi fikció vonalát követi. Mi pedig választhatunk, hogy Records-módban akarunk-e játszani, amelyben hadvezéreink egyszerű halandók, akik különböző stratégiai fontosságú bónuszokkal látják el csapatainkat, de ugyanúgy meghalhatnak, mint bármelyik másik egységünk; vagy inkább Romance-módban vágunk neki a kalandnak, amikor is ezek a figurák tényleg szuperhősök, különleges képességekkel és emberfeletti attribútumokkal. Képesek egyedül ledarálni egész zászlóaljakat, demoralizálni komplett seregeket. A londoni demó során mi ez utóbbit próbálhattuk ki.
Diplomaták előnyben
Most először kaptunk szabad kezet, és összesen harminc kört játszhattunk le a durván háromórás program során, de mivel bőven volt mit felfedezni, nem szaladtam túl a korlátozáson, sőt. És bár a legtöbben elsősorban a taktikázós csaták miatt szeretik a Total War szériát, ezúttal a diplomácián is legalább ekkora lesz a hangsúly, ha nem nagyobb. A teljesen átdolgozott rendszer minden eddiginél több lehetőséget kínál, így még a tapasztalt játékosokat is várják majd komoly meglepetések. A játék alappillérei a frakciókat vezető központi karakterek, az ő személyük pedig mindenre hatással van. Simán elképzelhető például, hogy az egyik szövetségesünk elhalálozik, utódja pedig egyáltalán nem csíp minket, és azonnal fel is rúgja a szentnek hitt paktumot. Kereskedni most már szinte bármivel lehet, és alkudozhatunk is egymás közt, hogy egy mindkét fél számára elfogadható megállapodás szülessék. Akár azt is megtehetjük, hogy élelemért cserébe garantáljuk egyik vazallusunk autonómiáját, és bár ez a megállapodás nem felrúghatatlan, az árulás mások belénk vetett bizalmát is megingathatja. Kérhetünk kölcsön egy nagyobb összeget, amit aztán körönként, részletekben törlesztünk a mecénásunknak, de akár háborúval is megpróbálhatunk megfenyegetni valakit. Ilyenkor a mesterséges intelligencia természetesen felméri a helyzetet, megvizsgálja a katonai erőnket, a támogatóinkat, saját háborús pozícióját és még egy tucat különböző faktort, aztán ha arra jut, hogy olcsóbb egy háborút kigazdálkodni, mint nekünk kifizetni a védelmi pénzt, akkor harcba küldi katonáit.
A diplomáciai lehetőségek tárháza persze nem merül ki annyiban, hogy kölcsönt adunk valakinek, vagy meg nem támadási szerződést írunk alá az egyik szomszédunkkal. Létrehozhatunk koalíciókat, ebbe tömörítve a szövetséges frakciókat, akikkel aztán még szorosabbra fűzhetjük a barátságot, a döntésekről azonban minden tag szavaz, és holott bármikor kiléphetünk, azért nem árt, ha vannak barátaink, és nem megyünk szembe mindenkivel. Ennél egy fokkal erősebb szerveződés a katonai szövetség, amibe belépve nemcsak jogaink, hanem kötelezettségeink is lesznek, és ha valamelyik szövetségesünket megtámadják, kénytelenek leszünk mi is fegyvert ragadni.
Az állam én vagyok
De persze nem létezhetne ilyen összetett diplomáciai rendszer részletesen kidolgozott hadvezérek nélkül. Minden központi karakter egyéni attribútumokkal, tárgyakkal és persze saját személyiséggel rendelkezik, amit figyelembe kell vennünk, ha fel akarjuk virágoztatni a dinasztiánkat. Fontos pozíciókban például speciális bónuszokat adhatnak csapatainknak, vagy növelhetik a gyártást, míg ha nem adjuk meg nekik azt, amire vágynak, elveszítik lelkesedésüket, és simán előfordulhat, hogy egyszerűen faképnél hagynak, és beállnak egyik ellenségünk seregébe. A karakterek közti viszony alapvetően befolyásolja az interakciókat; elképzelhető például, hogy egy másik dinasztia feje elismerően beszél rólunk annak ellenére, hogy háborúban állunk egymással, mert mondjuk a múltban megmentettük az életét. Egy testvérpár két tagja jóval erősebb, ha vállvetve harcolhatnak a csatamezőn, és ha az egyikük elhullik a harcban, a másik féktelen őrjöngésbe kezd.
Románc-módban szintén nagyon fontos szerepet kapnak a párbajok, amelyekre a nagy csaták során kerülhet sor. Ilyenkor a két fél bajnoka találkozik a csatatéren, és általában élet-halál harcot vívnak hosszú perceken keresztül, miközben körülöttük épp elszabadul a pokol. A kidolgozott animációkat és a jól megkoreografált harcokat élvezet úgy nézni, hogy ráközelítünk a karakterekre; közben könnyen elfeledkezik az ember arról, hogy van még ott egy hatalmas sereg, amit szintén nem ártana irányítani. Az ilyen párbajok vesztesnek tűnő ütközeteket is megfordíthatnak, hiszen ha egy, a miénknél sokkal nagyobb sereg arrogáns vezetőjét sikerül kihívnunk és a katonái szeme láttára kivégeznünk, akkor egy pillanat alatt véget vethetünk a harcnak. Minden döntésünk hatással van a karakterek viselkedésére és döntéseire, éppen ezért nem lesz két egyforma végigjátszás, mert a legapróbb változás is olyan láncreakciókat indíthat el, amelyek több frakció életére is hatással vannak.
Én, a kém
A diplomácia tehát elképesztően fontos szerepet játszik, szövetségeseink (vagy épp ellenségeink) befolyásolására azonban nem csak szemtől szemben lesz lehetőségünk. Alkalomadtán kémek szolgálatait is igénybe vehetjük, akik látszólag elhagyják seregünket, és beépülnek más frakciók vezérkarába. A megfelelő pozíciót kiharcolva aztán rengeteg különböző módon gyengíthetik az adott frakciót, kiszivárogtathatnak fontos terveket, megmérgezhetik a katonák ellátmányát, szabotálhatják az ostromot, feladhatják a rájuk bízott területeket, de olyan egyszerűbb feladatokkal is megbízhatjuk őket, mint a lopás vagy a karaktergyilkosság, ami ellehetetleníti más szereplők munkáját. Persze ha valamelyik kémünknek megtetszik a célpont által felajánlott pozíció, dönthet úgy, hogy nekünk hátat fordítva új életet kezd, de akár teljesen függetlenné is válhat, hogy saját frakciót alapítson. Ha például egy veszélyes küldetés során elkapják, de a kivégzés helyett a másik uralkodó egyszerűen elengedi emberünket, meglesz a veszélye annak, hogy immár kettős ügynökként tér vissza sorainkba. Ilyenkor érdemes szemmel tartani, hiszen ha túl sok hatalommal ruházzuk fel, kiderülhet, hogy kígyót melengetünk a keblünkön, míg ha nem kapja meg a megfelelő figyelmet és bizalmat, egyszerűen leléphet, és csatlakozhat egy másik frakcióhoz. A legjobb kémek képesek olyannyira a bizalmába férkőzni egy uralkodónak, hogy akár az utód szerepét is betölthetik, ilyenkor pedig egy jól időzített gyilkossággal egyszerűen átvehetik a hatalmat egy teljes frakció felett.
Bőven van még puskapor
A részletesen kidolgozott karakterek, az összetett diplomáciai rendszer, a sokrétű városépítés és -fejlesztések, valamint a komplex narratíva mellé gyönyörű látványvilág társul, amire büszkék lehetnek a Creative Assembly művészei. Nem elég, hogy a legapróbb részletekig kidolgoztak mindent, és a seregek még egészen közelről is jól mutatnak, sikerült az egész kezelőfelületet úgy megalkotniuk, hogy könnyen megbarátkozzanak vele még a kezdő játékosok is. Nem mondom, hogy hívogató, mert amint meglátja az ember, hogy mennyi adatot tolnak az arcába, rögtön eret akar vágni (főleg akkor, ha nincs hozzászokva ehhez), de valahogy mégis jó érzéssel tölt el, mert látszólag könnyű felülemelkedni a káoszon, ha már értjük a dolgunkat. És hogy ne vesszünk el az információk sűrűjében, egyetlen gombnyomással bármikor előhozhatjuk a súgót, amely részletes leírást ad a képernyőn lévő összes felületről és információs blokkról, így azonnal átláthatóbbá válik az egész játék.
A brit stúdiónak van még néhány hónapja a megjelenésig, ezt pedig kétségtelenül az apróbb hibák kijavításával és a mesterséges intelligencia finomhangolásával töltik majd, ugyanakkor jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a Three Kingdomsnak minden esélye megvan arra, hogy a Total War széria egyik legnépszerűbb darabja legyen.
